Adjon Isten, ház uram!
Jöttem, locsolni akartam.
Nem Önt persze, hanem a nőket,
Uram engedjék, kérem Önöket.

Látom, van itt sonka, pálinka,
Látom, vendégeket várnak ma.
Én itt vagyok a kölnivel,
Locsolnék szép szerivel.

Nos, akkor kérem, van nő itthon,
Vagy levezetem dühöm a főtt tojáson.
Hívjanak meg kérem, sonkára, tormára,
Utána csak locsolhatok nőket máma?

Kedvükre tennék, meglocsolnám őket,
Kedvükbe járnék, bekölnizném őket.
Akkor hát én a vendég kérdezi:
Most már végre szabad-e locsolni?

Vecsés, 2012. április 7. – Kustra Ferenc József

Nehogy már beijedjetek, kedves asszonyok-lányok,
Húsvét hétfő van, de nem pazarolok vizet rátok…

Ma még nem is reggeliztem, szívesen ennék sonkát tojással,
Enném hozzá az ecetes tormát, friss kenyérrel, két pofával…
Ma még nem is reggeliztem, szívesen ennék sonkát tojással.

Közben elővenném… megmutatnám… a méretes üveg pacsulimat.
Ja! És a végére kapom a reggeli utáni habos kávémat?
Legyünk túl ezeken, le akarom aratni hiányzó babérokat!

Álljatok csak nagyság szerint sorba,
Hogy pacsuli gőz se menjen kárba…
Álljatok csak nagyság szerint sorba.

Micsoda élmény lesz titeket húsvétilag meglocsolni,
Már csak röviden kortyolok kávémból, biz’ neki kell fogni!
Ja! Jut eszembe a kardinális kérdés; szabad locsolni?

2009. március 19. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.

Szép nap ez a mai.
Ni, csak, nyúl alatt a tojás.
Asztalon meg sonka, süti,
Itóka, meg még sok más.

Eljöttem, hogy ünnepeljünk,
Egy kis időt együtt töltsünk.
Van-e itthon lány s néni
És szabad-e őket locsolni?

Vecsés, 1998. október 4. – Kustra Ferenc József- íródott: locsoló versikének.

Tavaszodik…

(3 soros-zárttükrös duó!)
Félig csukott szemmel, kilesek az csukott ablakon,
Felpróbálok ébredni konokon… ezen hajnalon…
Félig csukott szemmel, kilesek az csukott ablakon.

Feszegetem még a redőnyt is, hogy kilássak résén,
Feszegetem, végre kilátok a szempillák résén…
Feszegetem még a redőnyt is, hogy kilássak résén.
*
(Bokorrímes duó)
Látom a szemközt távoli hegy takarja kissé, sárgás sminket,
Látom még följebb, hogy az ég kékje, szinte tenger-azúr lehet…
Látom, hogy egészen fönt, gőz-fehérek sok, kis bárányfelhők,
Latom, hogy szél sem fúj, de akkor mitől előre lendülők?

Megyek az udvarra, hogy már végtére ébredjek,
Megyek az udvari homokozóba, hogy keljek…
Megyen a szabadba, hogy már végre lélegezzek,
Megyek a homokba, de mezítláb nem süllyedek.
*
(Leoninus)
Az udvarban jól elvagyok, Balatoni szirének hangját… hallgatok.
Az udvarban, már kint vagyok, de ébredést hiányosan tapasztalok.
Az udvarban, szirénhang bizony kevéske… mert a Balaton jó messze…

Az udvarból látom szemközti hegyecske átfesti sárgát, mintha festő lenne…
Az udvarból már látom ég kékje nem is azúr, a kékség színe is már lazul?
Az udvarból látom, máshol is színek ilyenek… És később, ha sétálni megyek?

Vecsés, 2023. március 24. – Kustra Ferenc József – íródott; anaforás, alloiostrofikus versformában a tavaszi ébredésről…

Aggastyán a nyelvünk, korban érett bástya,
Alig akad néki, tán csak egy-két bátyja.
Kárpátok ölelik, szűzanya oltalma,
Itt a földön ez lett népünknek otthona.

Vitézek szelleme őrzi a mi szívünk,
Szabadság-békéért küzdeni nem félünk!
Hősök drága vére pecsétje a múltnak,
Haza szeretettől gyertyák lángra gyúlnak!

Őseink nyugszanak e páratlan földben,
Itt száll magyar lelkük rege medencében.
Édes anyanyelvünk él a génjeinkben,
Ez tesz egységessé földön,és a mennyben!

Pusztító csapások kovácsolták össze,
Nem veszett nemzetünk csalárd sűrű ködbe.
Egymás kezét fogva bátor lesz a lelkünk,
Összetartva világban sohasem veszünk!

Dunatőkés, 2024. március 14. -Ostrozánsky Gellért - íródott: bokor és páros rím formátumban H-őseink emlékére.