HA nem vársz, s nem vágysz
epedve holnapot,
HOGYHA megviselt is,
engeded a tegnapot,
HA ajkadat elhagyhatja
ki nem mondott szó,
belül feszítő,
szívet nyomasztó,
akkor vagy igazán szabad!

HA tudsz magasra szállni,
fel a kéklő égbe,
karjaid helyett
szárnyat nem növesztve,
HOGYHA a gondolatod
a kimondott szó,
bíráló, tanító,
vagy bátorító,
akkor vagy igazán szabad!

Ha nem tart kordában
bármiféle szabály,
de nem cselekedsz sértőt,
mi másnak akadály,
HA harcolsz igazért,
mely másoknak is igaz,
s HA Te választod meg,
hogy melyik a Te utad,
csak akkor vagy igazán szabad!

Esélyeink egyformák,
nem vagyunk mi rabszolgák!
Szabadoknak születtünk,
ám kicsit eltévedtünk.

Gondolkodtak helyettünk,
sekélyes lett életünk,
mi helyettünk álmodtak,
reánk őrként vigyáztak!

Volt csak kötelességünk,
álmodozni nem mertünk,
gondolkodás eszközét
agyunkból kiszerelték.

Mostantól ez másként van,
gondolkodó agyunk van,
eszünket visszakaptuk,
néhányan már használjuk.

Használd Te is, van mire,
gondolatod ereje,
gazdaggá tesz, meglátod,
ha
teremtőként használod!

Elolvadt a régi hó,
tudatos gondolkodó
lettél, éljél hát vele,
láss neki és fogj bele!

Merj álmodni és hinni,
örök lénnyé fogsz válni!

Tűzön vizen át vigyázok rád bármi bánt, elestem te felvettél leugrottam elkeltél.
Felébredt az álomból, elejtették a zángorból.
Feldühödt erre-e borús bika, hátnem fellökte őt a galiba?
Sokszor volt már ilyen, de már nem bírta-e bika.
Ezért hát elindult felém a liga.
Elindultál te felém, szívem számon te lettél.
Megkérdeztem szabad-e, erre a válasz, persze.
Hát megtettem-e kérést, megcsókoltam elnézést.
Sokszor álmodtam már ilyen kapcsolatról.
De vajon tényleg valóság a mostani?
Meg is kérdeztem tőle, de hát a válasz mért ne?
Ha már megtetted-e cselekvést, mit vársz legyen csak enyelgés?

Mint kínzón sóvárgó,
Egyre csak Feléd rohanó,
Medrét nem találó, de
Szakadatlan kutató, megáradt folyó,
Vagy csöndes víztározó,
Holdjárással váltakozó,
Szívem a térden álló megtört reménnyel
Mégis konokul s keményen
Tudja, hogy lehetetlen,
De el nem fogadja, hogy elérhetetlen

Hömpölygő viharnak hulláma,
Sziklát érintő gyilkos árja
Magasságba vágva, mielőtt a mélységből látja,
Hogy nem lehet, de akkor miért nem enged?
Pusztítsa, oltsa ki a gyomot,
Mossa el a romot,
Maradjon csak kopár a szikla,
Virág ne teremjen rajta,
Ha az nem tiszta,
És csak pusztulás az útja,
A közöny táplálja, míg éltető napsugarát várja hiába,
Szüntesse a hullám, és maradjon kopár,
Ha reménytelen légvár

A virágok a réten szabadok, fű terem,
Virágzik minden, ha itt vagy velem
Mindez csak képzelet, mikor boldog vagyok veled
Álomvilág martaléka, amit Rólad szövök, hogy
Odajövök, hol bőröd és illatod őrzöm,
Érintetlenül, csak szívem zugán belül
Ekkor feltűnnek a fények,
A sötétség eltéved
Gyertyalángot nézve
Tűnnek egy percnek az évek,
Vártam rád, és elértelek
Nincs hiány és nincs több könny
Mesevilági köd, cukormázas csönd,
Ez a gyógyszer, ha keserű a Föld

Reményvesztett és reményteli
Saját szívét láncra veri,
Ki így szeret téged...

Az erő, mely, ha néha enyhül,
Ha néha mégis elgyengül,
Akkor se hagyd el magad
Mert küzdeni kell,- hogy légy szabad!

Hagyd el a régi rosszat,
Hogy többet soha ne okozza
Fájdalmad velejét!

Engedd el hát, ne figyelj rá
Legyél mindig jó és vidám!
Hagyd a bút a búsba,
Hogy téged soha ne kössön gúzsba!

Örülj hát, minden apró jónak!
Örülj, hogy fetrenghetsz a hóba!
Vagy, ahogy láthatod a nap sugarát
Érezheted a föld talaját.

Engedd, hogy segítő kéz elérjen!
Légy vidám hogy ezt megtette!
Felrázott és felemelt
S ezt mind igénybe vehetted!

Keresd meg magadban a jót
S engedd látatni a valót
Mutasd meg ki is vagy igazán
Engedd, hogy megismerjen a világ!

S ezek után légy büszke magadra
Hogy igen is, amit akartam
Küzdelem,- s annyi idő után
Bármit elérhetsz, amit akarsz igazán!