L VAGYTOK, ANGYALOK?
Ugyan áruljátok el nekem,
Hogy hol vagytok, Ti angyalok?
Merre kódorogtok olykor néha:
Mást is cserben hagytatok?

Hol vagytok, mikor a szomszéd néni
Megint egyedül sírdogál a gangon?
Mert a fia elment messzire,
S csak pár sor egy cetlin volt a pardon.

Hol vagytok, amikor a fiatal festő
- Ki hittel s őszintén művész akar lenni -
A pályaudvaron próbálja eladni a képeit,
Csak mert: enni szeretne, pusztán enni!

Hol vagytok, amikor egy lány a buszon
Próbálja elrejteni a karján a vörös foltot?
Nem azért, mert divatos a tetoválás,
Hanem mert bántották őt: aljas mocskok.

Hol vagytok, mert én nem látok itt senkit,
Csak a szürke betonban a repedéseket.
És nemcsak az utcákon, a falakban,
Hanem a lelkekben is pusztító réseket.

Ugyan, áruljátok már el nekem,
Hogy hol vagytok, Ti angyalok?
Merre kéne keresselek titeket?
Mert a hitem bennetek már elhagyott.

M. Laurens: 2026. február

Volt egyszer egy hitem az Emberben,
de felnőtt koromra itt hagyott cserben.
Becsaptak a tündérek, fájdalmat hagytak,
hófehér könnyeim az arcomra fagytak.
Ráébredtem: a gyermekkornak vége,
s meghalt a mesék varázsos szépsége.

Volt egyszer egy magányos ifjúságom,
barátok, sok-sok gyerek volt az álmom. Okultam,
nőttem, mint avar alatt a gomba,
csendesen bebújva saját magányomba.
Így teltek s múltak a jeltelen évek,
voltak szürkék, rövidek, s olykor szépek...

Volt egyszer egy Első, nagy szerelmem.
Lebegtem s lubickoltam önfeledten.
Nem láttam, hogy gyűlnek a fellegek.
Csakis én tehettem róla: meglehet.
Fájdalommá vált szerelmemnek fészke,
szakítás, magány, önvád lett a vége...

Volt egyszer egy boldog házasságom,
egy gyermekem - a többit már nem várom -
Felnőtté vált s immár saját életét éli,
szülei aggódását, köszöni, nem kéri.
Jó gyerek lett, támaszunk a korban,
megöregedtünk, s szívünk alig dobban.

Volt egyszer sok-sok múló évem,
a holnapot talán még békén megélem.
Ráébredtem: felnőttkoromnak vége,
rég elkopott mesém varázsos szépsége.
Talán szép volt, talán kerek, mint a hold:
Egyszer volt...

Pest - Buda, 2014. október 24-25.

Derekas nap a mai nap.
Január dereka és a tél dereka.
Mától minden eltelt nappal,
közelebb kerül az áhított tavasz.

Még itt a tél javában.
Hó is esett, megfagyott minden, kihűlt a táj.
Tiszta, jeges szél fúj,
próbálgatja még a tél a fogát.

Körülöttem szürke csend,
egybeolvadt a fent és a lent.
Nem hallatszik és nem látszik semmisem.
A végtelenben szabadon lebegek.

Ez a hely nagyon kedves nekem.
A pamutszerű gyerekkori álmokban,
itt mindig boldog vagyok és
csodaszép, ragyogó nyár van.

Most fagyos, kihalt a vidék,
de így is megkapó.
Hőn szeretett Balatonom nem látható.
De tudom, hogy itt hever a lábaim előtt,
s ha a napfény befűzi arany fonalát, felszáll a köd.

Látható lesz a vékony jégtükör,
a smaragd fényű nyugalom tükre.
Hol békére lelsz és megpihen a lélek.
Ez a természet nyugodt suttogása,
meghallod, ha szíved tárva.

Siófok, 2025. január 15. -Gránicz Éva-

Halkan lép az ősz,
Csetres a mezei út.
Szürke köd pancsol.

Zúzmarás fákon
Széttörik a napsugár-
Szilánkos reggel.

Párás tó tükrén
Kopottas árnyék csillan,
Dermedő idő.

Harmatos szőlő
Lehajló venyigéken,
Édesded teher.

Határ kebelén
Szundikál a vetett mag,
Tavaszt álmodja.

Ősznek zamata
Már gyümölcskosárban van-
Ízharmónia.

Ágak közt a szél
Végigsuhan csendesen.
Mint bennem a múlt.

Bús melódiát sír a hegedű,
a rossz kunyhók falán átsüvít a szél,
cserzett arcú élet már réges-rég keserű,
s a szürke felhőkből szakad a tél.

Korcs kutyák vonyítása messzire száll,
rongyos életük telítve vágyakkal,
s a fejszék koppanása meg-megáll,
míg a fateknő megtelik álmokkal.

Juharfa darabja a tűz előtt henyél,
mellette egy rajkó a pirítóst várja,
egy öreg cigány történetet mesél,
s pipafüstöt ereget mellette párja.

A tábortűz körül pezseg a vér,
az almabor most friss nedű,
öreg prímás egy vénembert kísér,
bús nótát sír halkan a hegedű.