Digitális fények, pixelek varázsa,
Képernyők erdeje hív, csábít magába.
Billentyűk ezüstje ujjaid igája,
Szüntelenül táncol, élményekre várva.

Napsugártól édes, aranyló vaklárma.
- „A világ kívül él” – suttogja anyácska.
Dac felel és szemek keserű izzása:
- „Valóságos ez is! A kintit kiváltja!”

Szívdobbanás búgja, unalom a málha.
Kiborgként ellenben csúcsélmény a játszma,
Immerzív látványok korlátlan csatája,
Virtuális terek végtelen magánya.

Beszélgetés indul, családjuk javára;
Online és offline lét - mi a megoldása?
Legfájóbb megélés az ősök számára:
Távolság, ridegség, kapcsolat hiánya.

Konzulens és szülő egyaránt belátja;
a net nem ellenség, de nem is a barátja,
eszköz csak, praktikus, kétirányú utca.
Sorsunk a kezünkben, egyensúly a kulcsa.

Boldog „öregség”
A boldogság egy csodás érzelem.
Ki miért boldog? Nincs arra értelem!
De idős, s agg korban lehet-e boldogság?
- Ha szeretet ölel, törődés és jóság!
Megtartó kegyelem gyöngéden körülvesz,
és benne a lélek szüntelen örvendez.
Míg a puha béke naponta rád árad,
áldásokban jársz, és lelked el nem fárad.
És a kedves szavak, ha szívedre hullnak,
finom öleléssel lágyan átkarolnak…
Miként a szilárd pajzs, védenek és óvnak,
mint a kisgyermek-kéz, féltőn simogatnak.
Találd meg magadban az örömök okát,
mosolyodtól gyógyul szíved, s dagadt bokád.
Nézz az őszi fákra, sárguló levélre,
gyönyörködj, s a gondod ilyenkor tedd félre.
Kevéske igénnyel légy megelégedett…
S áraszd mindenkire Te a szereteted!
Ha tiszta elméddel gondolkodni tudsz még,
rád ragyog a reggel, rád nevet a kék ég.
Hiszen elég néked az Isten kegyelme,
ha általa megvan a szíved „fegyelme”…
Nem háborog, panaszt, zokszót sohse hallat,
csak csillog a szemed, mint a fény-sugallat
az örömtől… Mert tudd, minden perc ajándék,
boldogan fogadni kell akarat, s szándék.
Minden napod öröm, mert még él az ÉLET!
Langyos a napsugár, s csodás a természet!
Töltsd hát boldogsággal áldott öregséged,
és légy HÁLÁS mindenért, mig Istenünk éltet!

Halott világ, mely elébem tárul
ezen az álmos reggelen,
kihalt az utca, s a lámpafények
színes varázsa elveszett.

Nem mozdul semmi. Magam sem értem:
olyan csend lett most hirtelen!
Csak a cipőim koppanása
hallik a járdaszigeten.

Hiába várok. Nem mozdul semmi.
Az utca most olyan néptelen,
mintha nem lakna erre senki,
s már csak magamtól kérdezem.

Mitől lett olyan néma most minden?
Mi változott meg hirtelen?
Hisz tegnap még minden úgy élt és zsongott,
mint a méh, mikor lépre megy.

S mégis. E furcsán halk némaságban
valami hang szól hirtelen,
mintha fülembe duruzsolna,
s dallamként csendül fel nekem.

Mintha azt súgná: felejts el mindent.
Ne gyötörd magad szüntelen!
Nézd a kinyíló tarka virágot,
milyen szép! S szirma mily színes.

Duhaj szélben a fák nyögnek,
Ömlik könnye a nyárnak.
Sötét felhők utat törnek
A féktelen zord árnak.

Lefogyott a folyó medre
Hízik vize szüntelen.
Duzzad, dagad nagyra keble,
Fosztogat már bűntelen.

Nincsen este tücsök zene,
Nem csábít a telihold,
Rút felhőnek vihar szele
Égi haragot kiold.

Hőbölög a korán jött ősz,
Sáros bakancsban tappog,
Színes kedve szürke és bősz,
Rideg arccal vigyorog.

Ázik, fázik a vidéknek
Minden egyes egyede,
A mezőnek, az erdőnek
Bő esőből elege.

Reméljük, hogy ellendíti
Nyers mérgét az erőnek,
Hangulatát megenyhíti
Édes must az időnek.

Hiábavaló töprengés
Nyugtalan ideje
Sújt, taglóz.
Elveszett a hely jelene,
Hol lennem kellene.
Árnyékom nem látom,
Magam sem találom.

Virrasztó éjszakán
Fehéren virít a vacogó fagy
Fénylő csillagok alatt.
Dermed a csermelycsobogás,
És a kövér hold
Még egyszer megmártózik
A jégkristályok közt.
Köddé válik sok-k gondolat
A lehelettel együtt
Mely elhagyja ajkamat,
És a fókuszpont képei
Öszpontosítva is,
Csak homályosan távoli
Ábránd-lenyomatok.

Hiábavaló töprengés -
Hol lennem kellene;
Messze van
A távolság másik fele.
Elindulnák
Erőtlenül is, ha lehetne,
De fogva tart szüntelen
Fegyverével
A következmény szelleme.
Magában gyenge
A gondolat ereje.

Te ott, én itt nem lelem
A nyugtalanságban helyem.
Idegenek szennyesével
Töltöd a mosógépet
És nálam is
Ugyanez a képlet.
Majd, ha vége lesz
Eme szenvedésnek
Örülni fogok a kevésnek
Is, mert eltűnik a távolság,
És a másik fele
Itt veled lesz tele.