Az osztályban áll a tanár,
soká a nyugdíjkorhatár?
Meddig kell még itten ülnöm?
Ezt az üzit még elküldöm.

Lássuk mi van Instagramon,
megöl a szörnyű unalom.
Minek kell ezt megtanulnom?
Na jó, mostmár abbahagyom.

Mennyi van még ebből hátra?
Rápillantok az órára.
Tudom, hogy ez nem illendő,
de vinne már el a mentő.

-Sára, ez így illetlenség!
Én meg inkább belehalnék,
vagy rászoknék a narkóra.
Így telik egy magyaróra.

Köszönöm, hogy vagy nekem,
Hogy értem odaadnád mindened.
Köszönöm, hogy mindig itt vagy mellettem,
Hogy veled nem kell a boldogságot keresnem.
Köszönöm, hogy meghallgatsz és megértesz,
A kitűzött célokat te mindig eléred.
Köszönöm a sok nevetést, vidámságot,
Odaadást, szeretetet, igazságot.
Köszönöm a vigasztalást, a segítséget,
A hosszú beszélgetéseket, a szelídséget.
Köszönöm kreativitásod, türelmességed,
Hogy mindig tudod, mit kell mondanod, a figyelmességed.
Köszönöm a napi öleléseket, szép szavakat,
Amik mindig felvidították a szörnyű napokat.
Nem győzöm a sok köszönöm szót mondani,
Ha baj van, csak szólj, és közösen meg fogjuk oldani.

Gyermekáldás!

Múltamban rejlő szívet facsaró vágy,
Egyre többször felbukkanó elképzelt hangja, oly lágy,
Más emberektől irigyelt oltalom,
Titkon sem tudtam,hogy mit jelent a gyermekáldás fogalom,

Szörnyű érzésektől fojtogatva tettem a dolgomat,
És még nem tudtam hogy Ő,Ő az ki meghatározza mivoltomat,
Egyre többet játszva el a csodaszép gondolattal,
Anyagiaktól való rettegéssel ostoroztam magam éjjel s nappal,

Egyszer csak a semmiből felbukkant a remény,
Elkezdődött az Isten által irányított jövőmet meghatározó esemény,
Életem párjával együtt lélekben felkészültünk a harcra,
Hogy amíg a pocaklakó a kilenc hónap végén ki nem bújik ne essünk arcra

Hosszú hónapokig tartó kemény várakozás,
Nem kívánt betegségektől való félelem a szívünkbe bele vás,
Reményünket a mindeható Istenbe vetve,
A magzatpózba burkolódzott várva várt kincsünket mindentől megvédte,

Mikor aztán elérkezett a mindent eldöntő pillanat,
Az apás szülés közepette a szorongás megmaradt,
De mikor a kis pocaklakó a fényre jőve ordítva felsírt,
eme Isteni csoda útján az életünk könyvébe új fejezetet írt,

Minden, a hónapok alatt felgyülemlett szorongás tovaszállt,
És a megszokott mindennap egy új, boldogabb vágányra állt,
az el nem mondható érzések áradata a családi szálakat összefonta,
A létünkből a szomorúságot a meggyötört gondolatokat kivonta,

Az egészségtől duzzadó elbűvölő kincsünk lett a reménység hajnala,
Méltó lett a szép nevéhez ami így hangzik Nadin Zorka

Egy tanyán boldogan vidáman éltünk.
A gyönyörű gyerekkort csak később kezdte beárnyékolni,
a boltba és az iskolába járás.
Mert testvérek között is volt öt kilométerre az iskola,bolt a tanyához.
Szüleimnek sokszor okozott disszonáns hangot az éhes gyomruk korgása.
Nekünk tették félre a kevéske ételüket is.
Akkori időben a cseléd keserű kenyerét a gyerekek is ették,
illetve ették volna csak ha lett volna mit.

Csak nehezen áll össze bennem a szomorú történet.
Amit a megboldogult szüleim beszélgetéséből úgy-ahogy össze tudok rakni.
A tanyával szembe futott a vasút vonal,körülbelül két kilométerre tőlünk.
Ott állott a vasúti őrház,más néven bakterház
ahol a kövesút keresztezte a vasúti síneket.
Természetesen sorompóval,amit a bakternek kellett kezelni.
Odajártunk tejet venni ha jutott rá pénz.

Akkor nyáron került a tanyába egy távoli faluból,
egy jól szituált cigány ember,ez lett a tanyagazda.
Apám már ismerte régebbről,ezért nagyon jó barátok voltak.
A munkából hazafelé szegény apám mindig betért Matyi bácsihoz,
kártyázni,diskurálni.
Néha a pohár fenekére néztek kártyázás és beszélgetés közben de nem részegségig.
A cigány tanyagazdának megvolt mindene
nem volt olyan szegény mint mi.
Anyám haragudott mikor apám később jött haza,mert aggódott miatta.
Pedig nem volt rá oka mert apám nem volt részeges.
Matyi bácsi nagyon jószívű cigány ember volt,
mindig küldött nekünk egy nagydarab házikenyeret és szalonnát.
Mer tudta éhezünk.
Nagyon örült az élelemnek anyám.

Matyi bácsi valamivel messzebb lakott a családjával tőlünk egy takaros kis házban.
Egy vasárnap reggel szörnyű hírrel állított be apám,
munkából jövet,mert volt mikor éjjeli őr is volt,hogy többet keressen.
Képzeld mondta anyámnak az áldott cigány tanyagazdát Mátyást baltával fejbe vágták.
Ma reggel hallottam az emberektől.
Anyámnak sírva mesélte úgy elérzékenyült.

Mind ezt úgy történt mondták az emberek ,hogy várta a búza rakományt,
de szóltak neki telefonon,hogy kipukkant a traktor kereke.
Legyen türelemmel később érkezik a termény.
Gondolta hazanéz a gyerekekre,látta otthon minden rendben van,
kicsit ledőlt pihenni ruhástól az ágyba,el is szunyókált.
Matyinak a felesége odavolt a faluba vásárolni,aki magával vitte a hatéves nagyobb gyermeket.
A kicsik pedig kint játszottak az udvaron,
észre sem vették,hogy valaki bement a házba.
Ez a gyilkos valaki ami később derült csak ki,
egy részeges fehér bőrű juhász volt.
Akit a számadója ki rudalt mert neki is eladott több bárányát.

A gyilkos juhász tudta,hogy a cigány tanyagazda tehetősebb s elment hozzá pénzt rabolni.
Azt gondolta,hogy nincs otthon a mérlegháznál a terményt veszi át.
A konyhába harminc fillért talált a telázsin hiába forgatott fel mindent
többet nem is találhatott.
Mert a pénzt mind elvitte a cigány ember felesége vásárolni.

A belső szobában kezdett matatni,
akkor vette észre az alvó cigány embert az ágyon.
Kezében volt az udvaron talált balta és az ébredező cigány embert azonnal fejbe vágta.
Aki meglepődve kérdezte tőle ahogy meglátta.
-Mit keres itt?.?
Kérdezte volna,de nem volt ideje a kérdést befejezni.
Mert az elvetemült fehér bőrű ember a baltával gondolkodás nélkül a fejére sújtott.
Ezt követően a bukott juhász mint aki jól végezte dolgát beosont a kukoricásba.
Vérbe fagyva hagyta a szegény cigány embert.

Az udvaron játszó 3-4 éves körüli gyerek látta
mikor a házukból kijött a juhász,
ismerte is mert mellettük őrizte sokszor a juhokat.
A kisgyerek bement inni akkor látta,hogy az apja fejéből ömlik a vér.
A tanyától távolabb kapáló emberek felé szaladt,
sírva kiabálta,hogy az apja feje vérzik.

A munkások a haldokló cigány emberhez siettek gyorsan,hívták a mentőket és a rendőröket.
A mentők gyorsan be is vitték eszméletlenül a szerencsétlent a kórházba,
de az ártatlan roma még az éjjel belehalt a súlyos sérüléseibe.
A gyerek kihallgatáskor mondta a rendőröknek,hogy látta mikor a juhász kijött a házukból,
és bement a kukoricásba.
De a rendőrség a kora miatt nem fogadta el a gyerek vallomását.
A juhász megúszta büntetés nélkül a cigány ember meg gyilkosát.
Mert az ügy a fel nem derített bűnügyi akták közé került.
Csupán egy doboz gyufa áráért kellett az ártatlan alvó cigány embernek meghalnia.

Valahol lenn délen, távoli vidéken szörnyű szél tombolt.
Mocsaras lápvidék,- szárította vizét. Jó kis tájfun volt.
Végezte a dolgát, azután odébbállt. Elhaladt tova.
Őhozzá hasonló erejű pusztító nem volt még soha.
Irányt váltott néha, bement sok hajlékba. Kavarta a port.
Amit csak lehetett, lapátra tehetett, magával sodort.
Lápvidék gyümölcse, a mocsár szülötte apró barna mag.
Felkapta az örvény, a fizikatörvény. Sebesen haladt.
Ha a földbe hullna, virágba borulna, mi lenne vajon?
(Tessék kicsit várni, nincs esély leszállni. Innen folytatom.)
Sodródott hát tovább, messze hagyta honát- szél játékszere.
Légy tanúja annak: véletlenek vannak- épp házad fele.
Valahára végre a portád végébe becsapódhatott.
Gyökeret eresztett, növekedni kezdett, virágként hatott.
Létezni óhajtott, pár bimbót kihajtott. Hozott néhányat.
Mondom már fajtáját. A teremburáját, ne nyisd ki szádat.
A portád végében, trágyadomb szélében húsevő virág.
Ki ne menj a kertbe, ne jusson eszedbe, mert még nekedlát.
Husira éhesen nyújtózik kéjesen.- Oszt most mit egyek?
Hála ott a trágya, az enyészet ágya. Dőlnek a legyek.
A szirmai között hamar döglik a dög, sok felszívódik.
Hatékonyan bírja, több elpusztul mintha kend légyirtózik.
Nem maradt más hátra végre valahára; Kikeveredjek.
Valami csattanót, vers végére valót még rímbe szedjek.
Hopp! ott van egy birka, friss fazonra nyírva. Te műved, tudod.
Ez meg az én művem. Elolvastad hűen? Ugye lájkolod?
Közös birkánk éhes, fűlne az evéshez, és nem tagadja.
Előtte a virág, nyújtja felé szirmát. Jöhet! Bekapja.
(nem marad írmagja)