Mikor még szűz vadon volt a felhőkarcolók helyett,
Akkor még az emberek jól élhették az életet.
Amikor még nem ismerték a számítógépeket,
Akkor még lóhátról, nyíllal lőtték a verebeket.
Ember; technikát szolgálatába állította
És ezzel megfeneklett az élete hajója.
Egymásra figyelés, emberség, biz’ az elmúlt, ó...!
Ennek helyébe lépett a globalizáció.
Embernek való, hogy ember embernek farkasa,
Hogy előtérbe kerül az embernek a mocska?
Modernizációval ember a tömegsírját ássa,
Egy van neki az emberség és nincsen is neki mása.
Budapest, 2004. november 24. – Kustra Ferenc József
Akkor még az emberek jól élhették az életet.
Amikor még nem ismerték a számítógépeket,
Akkor még lóhátról, nyíllal lőtték a verebeket.
Ember; technikát szolgálatába állította
És ezzel megfeneklett az élete hajója.
Egymásra figyelés, emberség, biz’ az elmúlt, ó...!
Ennek helyébe lépett a globalizáció.
Embernek való, hogy ember embernek farkasa,
Hogy előtérbe kerül az embernek a mocska?
Modernizációval ember a tömegsírját ássa,
Egy van neki az emberség és nincsen is neki mása.
Budapest, 2004. november 24. – Kustra Ferenc József
Holdvilág szűkül,
Hajnal már ébredezik.
Kisiklott élet…
*
Vezérállat is lehettem volna,
Csak szarvatlan kos vagyok.
A sorsom… ám másként gondolta,
Csak a rabszolgám vagyok.
*
Megfáradtál és
Homlokod már ráncos lett!
Torz halál-mosoly.
Vecsés, 2002. október 6. – Kustra Ferenc József- Versben és európai stílusú haikuban…
Hajnal már ébredezik.
Kisiklott élet…
*
Vezérállat is lehettem volna,
Csak szarvatlan kos vagyok.
A sorsom… ám másként gondolta,
Csak a rabszolgám vagyok.
*
Megfáradtál és
Homlokod már ráncos lett!
Torz halál-mosoly.
Vecsés, 2002. október 6. – Kustra Ferenc József- Versben és európai stílusú haikuban…
(Fabula a vágyakról)
Csigabiga, a házában ülve,
unatkozik, bánatában elmerülve.
Körötte a világ rohan, szalad,
de Ő mindebből lemarad.
Hason csúszkál szegény pára,
míg rátalál egy tyúklétrára,
mely szebb napokat is látott,
Mikor a kakas még reá mászott.
A létra csúcsán kukorékolt,
s rá ébredt hajnalban az égbolt.
Csigánk szíve nagyot dobban:
- A világot is láthatnám onnan.
De az első fok oly messzi fent volt,
hogy a nyújtózásba majdnem megholt.
Hiába minden erőfeszítések ára,
Sehogy sem ért fel hozzája.
Szegény csigát a háza is húzta,
az első fokot elérni sem tudta.
Látta ezt egy szarka, segített rajta.
Csigánkat a földről azonmód felkapta.
- Repülök! - Szólt a csiga lelkesen.
Világot látni ugyan nem megyen,
de a madár fészkéhez felérve,
a fiókák lelkesen fogadták ebédre.
S mi lehetne mesém tanulsága?
Ki földhözragadtan kell éljen,
ne vágyjon a magos tyúklétrára!
Budatétény 2026.jónius. 28.
Csigabiga, a házában ülve,
unatkozik, bánatában elmerülve.
Körötte a világ rohan, szalad,
de Ő mindebből lemarad.
Hason csúszkál szegény pára,
míg rátalál egy tyúklétrára,
mely szebb napokat is látott,
Mikor a kakas még reá mászott.
A létra csúcsán kukorékolt,
s rá ébredt hajnalban az égbolt.
Csigánk szíve nagyot dobban:
- A világot is láthatnám onnan.
De az első fok oly messzi fent volt,
hogy a nyújtózásba majdnem megholt.
Hiába minden erőfeszítések ára,
Sehogy sem ért fel hozzája.
Szegény csigát a háza is húzta,
az első fokot elérni sem tudta.
Látta ezt egy szarka, segített rajta.
Csigánkat a földről azonmód felkapta.
- Repülök! - Szólt a csiga lelkesen.
Világot látni ugyan nem megyen,
de a madár fészkéhez felérve,
a fiókák lelkesen fogadták ebédre.
S mi lehetne mesém tanulsága?
Ki földhözragadtan kell éljen,
ne vágyjon a magos tyúklétrára!
Budatétény 2026.jónius. 28.
(sokadik ének Madách Imre nyomdokain)
AZ ÚR:
Te ember! Csak hallgatsz és állsz,
Dicséretemre szavakat nem találsz?
Vagy nem tetszik a gép, mit alkoték?
Nem tetszik a szabadság vagy a fék?
A KISEMBER:
Ugyan már! Mire ez az egész teremtés?
Dicséretedre alkottál egy gépet… És?
Ezzel játszol majd minduntalan?
Egy aggastyánnak a gyermekszív hasztalan.
Gyúrtál magadnak sárból bábokat,
hogy utánozzák a mindenható bölcset.
Hová lett belőlük a szikra, az isteni értelem?
Kár volt az idődet gyúrásukkal töltsed.
AZ ÚR:
Mit nem mondasz te arcátlan Ember,
téged is én alkottalak e két kezemmel!
Csak köszönet illetne meg, s nem bírálat.
Tiszteld bennem Teremtőd s bírádat.
A KISEMBER:
Mindig elsőnek lenni mindenekfelett!?
E függés, mint látom, életelv neked.
S ezt gyúrtad belé silány bábjaidba,
ezt mantrázzák esténként álmaikba’.
Ám mivel mindenik első nem lehet,
rájuk szabadítottad ezzel a gyűlöletet.
S most naponta egymást eszik, rágják,
untalan szítják a harag tüzét, a máglyát.
Hazug törtetésük felemészti e földet,
a gazdag hízik, a szegény pedig görnyed.
Ha csak ilyen áron működik a géped,
nem jár e teremtésért semmilyen dicséret!
AZ ÚR:
Ember, te Ember!
Elhagynál hát ezért engem?
Lássuk csak, önmagad mennyit érsz,
ha már a teremtődtől se félsz.
ÉGI KAR:
„Ah, sírjatok testvéri könnyeket,
Győz a hazugság - a föld elveszett. – „
Budatétény 2019-2024
Az idézett rész Madách Imre: Az Ember Tragédiája című művéből való.
AZ ÚR:
Te ember! Csak hallgatsz és állsz,
Dicséretemre szavakat nem találsz?
Vagy nem tetszik a gép, mit alkoték?
Nem tetszik a szabadság vagy a fék?
A KISEMBER:
Ugyan már! Mire ez az egész teremtés?
Dicséretedre alkottál egy gépet… És?
Ezzel játszol majd minduntalan?
Egy aggastyánnak a gyermekszív hasztalan.
Gyúrtál magadnak sárból bábokat,
hogy utánozzák a mindenható bölcset.
Hová lett belőlük a szikra, az isteni értelem?
Kár volt az idődet gyúrásukkal töltsed.
AZ ÚR:
Mit nem mondasz te arcátlan Ember,
téged is én alkottalak e két kezemmel!
Csak köszönet illetne meg, s nem bírálat.
Tiszteld bennem Teremtőd s bírádat.
A KISEMBER:
Mindig elsőnek lenni mindenekfelett!?
E függés, mint látom, életelv neked.
S ezt gyúrtad belé silány bábjaidba,
ezt mantrázzák esténként álmaikba’.
Ám mivel mindenik első nem lehet,
rájuk szabadítottad ezzel a gyűlöletet.
S most naponta egymást eszik, rágják,
untalan szítják a harag tüzét, a máglyát.
Hazug törtetésük felemészti e földet,
a gazdag hízik, a szegény pedig görnyed.
Ha csak ilyen áron működik a géped,
nem jár e teremtésért semmilyen dicséret!
AZ ÚR:
Ember, te Ember!
Elhagynál hát ezért engem?
Lássuk csak, önmagad mennyit érsz,
ha már a teremtődtől se félsz.
ÉGI KAR:
„Ah, sírjatok testvéri könnyeket,
Győz a hazugság - a föld elveszett. – „
Budatétény 2019-2024
Az idézett rész Madách Imre: Az Ember Tragédiája című művéből való.
A gőgös Fej egy nap leszólta a Lábat,
hogy oktalan, akár az ostoba állat.
- Hiába van fejed, ész egy csepp nincs benne,
csupán rémes bűz, mit likas zokni fed be.
A Láb e szavakat egy darabig tűrte,
hiszen mindkettőjüket egy anya szülte.
Végül elunta az önimádó dumát,
s ekként hallatta alantról csendes szavát.
- Születésünk óta hordozom terhedet,
hozlak-viszlek oda, hová út sem vezet.
Kezdettől fogva ügyet sem vetettél rám,
szögbe vezettél a hídon fekvő deszkán.
Bezzeg, ha fogad fáj, szaladjak, rohanjak,
vigyázzak, neki ne vigyelek a falnak.
S ha megbotlom nagy ritkán fáradva néha,
reám rivallsz: - Na, mi van veled, te béna? -
Én vittelek iskolába a "tudáshoz",
az ennivaló sem jött mindig a házhoz.
Vittelek a hegyi forrásokhoz inni,
nem kérdted, hogy az utat fogom-e bírni.
Miattad izzadtam, fáradtam s bűzlöttem,
saját magamért csak nagy-ritkán küzdöttem.
S most lenézhetsz bátran, te, ki ott fenn trónolsz,
hisz én vittelek e "mindent tudó" trónhoz.
S legvégül majd tán elviszlek a halálhoz,
hogy önmagad gőgjével szembetalálkozz!
S ha sorsom mégis idő előtt elragad,
majd elmész nélkülem: beképzelt önmagad!
Pest-Buda, 2012/2026.
hogy oktalan, akár az ostoba állat.
- Hiába van fejed, ész egy csepp nincs benne,
csupán rémes bűz, mit likas zokni fed be.
A Láb e szavakat egy darabig tűrte,
hiszen mindkettőjüket egy anya szülte.
Végül elunta az önimádó dumát,
s ekként hallatta alantról csendes szavát.
- Születésünk óta hordozom terhedet,
hozlak-viszlek oda, hová út sem vezet.
Kezdettől fogva ügyet sem vetettél rám,
szögbe vezettél a hídon fekvő deszkán.
Bezzeg, ha fogad fáj, szaladjak, rohanjak,
vigyázzak, neki ne vigyelek a falnak.
S ha megbotlom nagy ritkán fáradva néha,
reám rivallsz: - Na, mi van veled, te béna? -
Én vittelek iskolába a "tudáshoz",
az ennivaló sem jött mindig a házhoz.
Vittelek a hegyi forrásokhoz inni,
nem kérdted, hogy az utat fogom-e bírni.
Miattad izzadtam, fáradtam s bűzlöttem,
saját magamért csak nagy-ritkán küzdöttem.
S most lenézhetsz bátran, te, ki ott fenn trónolsz,
hisz én vittelek e "mindent tudó" trónhoz.
S legvégül majd tán elviszlek a halálhoz,
hogy önmagad gőgjével szembetalálkozz!
S ha sorsom mégis idő előtt elragad,
majd elmész nélkülem: beképzelt önmagad!
Pest-Buda, 2012/2026.

Értékelés 

