Szófelhő » Szívet
« Első oldal
1
...
of
9
Idő    Értékelés
Valahol távol, a föld egyik zugában,
A párok, házasság előtti szertartásban,
Bizonyítanak szerelem próbájában.
Szellemi tanításokat követve,
Áldást kérnek frigyükre.
Az áldást, tanító mestereik adják,
Vagy nem, ahhoz mérten,
Mit ír lelkük a sorskönyvében!
Ezt mindig csak a férfi kérheti,
A szertartást, csak ő kezdeményezheti.
Templomban, szellemi tanítók előtt kér áldást,
Párjának adni kívánt gyűrűkre.
S az áldás után engedélyt kapnak frigyükre.
Ha a tiszta szándék három hónapon át megmarad,
A szellemi tanítók előtti eljegyzés áldott marad.
Ám, a földi esküvő legalább még egy évet várat,
Hiszen a szerelmesek próba évük alatt,
Szellemi vezetés által követik csillagzatukat.
Amikor a férfi lelke megérett arra,
Hogy szerelmét és életét párjának felajánlja,
Karikagyűrűjét nőjének elfogadásra ajánlja.
Amikor a nő e gyűrűt elfogadta,
A férfi gyűrűje szívét körbefonta.
Viszonzásul a nő is felajánlja,
Így kettejük szíve van gyűrűbe zárva.
Beküldő: Poór Edit
Valamikor réges - régen,
Két szívet hordozott magában a lélek.
Egyek voltak és boldogok.
Ám, az idő múlásával kettészakadt e lélek,
Szeretetlenség ereje, mi eltávolította végleg.
Azóta keresik egymást e földi világban,
De, nem lelik igaz párjukat,
Az életek egymásutánjában.
Egymás iránti tiszta, őszinte vágy,
S egy magnetikus szál, mi köti össze őket!
Így találnak egymásra, egyik földi életükben.
A lelkek szabadok és felismerik egymást,
Feltör közöttük az ősi egység, varázs,
Felejthetetlen, földön túli érzés és vágy!
Lélekben eggyé olvadnak, mint régen,
S az égiek, áldásukkal pecsételik végleg.
Szeretet fényében ragyog lelkük,
Az úton együtt mennek tovább,
Tudják, egymás nélkül nem léteznek már!
A szeretet lángja fénylik szívükben,
Így őrzik az egységet lelkükben!
Beküldő: Poór Edit
Már meghaltam, ne sírjatok. Fentről mosolygok rátok, s csillagként ragyogok. Latom hogy hullik könnyetek,s együtt érzek veletek. Eszembe jutnak az együtt töltött idők, sok kedves mosoly, rengeteg közösen eltöltött idő. Ha esik az eső, titeket siratlak, mert tudom, nem lehetünk együtt újra. Ha ragyog a nap, mosolygok reátok, mert visszagondolok ti rátok. Mennyi szépet és jót adtatok nekem, így visszagondolva az élet, ne mis oly förtelem. Használjátok ki minden egyes percet, legyetek boldogok, és elvezzetek az eletet. Egy napon minden feledésbe merül, én fény kent ragyogok rátok, és tudom, emlékem szívetek mélyére kerül. Nem leszek a feledésé, bennetek tovább élek, miattatok éltem, ennyi közös evet.könnyes szemmel búcsúzom tőletek, mert szívem mar nem dobban, lelkem tovább el, míg emlékem fent marad.
Beküldő: Blank Camor
Gyermekáldás!

Múltamban rejlő szívet facsaró vágy,
Egyre többször felbukkanó elképzelt hangja, oly lágy,
Más emberektől irigyelt oltalom,
Titkon sem tudtam,hogy mit jelent a gyermekáldás fogalom,

Szörnyű érzésektől fojtogatva tettem a dolgomat,
És még nem tudtam hogy Ő,Ő az ki meghatározza mivoltomat,
Egyre többet játszva el a csodaszép gondolattal,
Anyagiaktól való rettegéssel ostoroztam magam éjjel s nappal,

Egyszer csak a semmiből felbukkant a remény,
Elkezdődött az Isten által irányított jövőmet meghatározó esemény,
Életem párjával együtt lélekben felkészültünk a harcra,
Hogy amíg a pocaklakó a kilenc hónap végén ki nem bújik ne essünk arcra

Hosszú hónapokig tartó kemény várakozás,
Nem kívánt betegségektől való félelem a szívünkbe bele vás,
Reményünket a mindeható Istenbe vetve,
A magzatpózba burkolódzott várva várt kincsünket mindentől megvédte,

Mikor aztán elérkezett a mindent eldöntő pillanat,
Az apás szülés közepette a szorongás megmaradt,
De mikor a kis pocaklakó a fényre jőve ordítva felsírt,
eme Isteni csoda útján az életünk könyvébe új fejezetet írt,

Minden, a hónapok alatt felgyülemlett szorongás tovaszállt,
És a megszokott mindennap egy új, boldogabb vágányra állt,
az el nem mondható érzések áradata a családi szálakat összefonta,
A létünkből a szomorúságot a meggyötört gondolatokat kivonta,

Az egészségtől duzzadó elbűvölő kincsünk lett a reménység hajnala,
Méltó lett a szép nevéhez ami így hangzik Nadin Zorka
Beküldő: Révai Norbert
Szegény, megfáradt véneim
a kapuk előtt, ilyenkor alkonyattájt
a megtérés szekereire várva
megőszülve, megdicsőülve
vagy a szükség görbebotjain megalázva
nem hordja már az erjedő
must szagát a szél
s a kakasok sem kiabálnak
a kertek alatt a szerelemről
csak folyton, folyvást az emlékek
az emlékek sebzett madarai
hullanak odafentről s verdesnek
lábatok előtt, a kaputok előtt
s mire van reménye a percnek?
s mit ér a távoli ígéret földje
a Kánaán ? hiába lettek útjai kikövezve ?
s hol van az álom ?
hol van az álom ami fölitta a szíveteket
karotokból az erőt, csontotokból a foszfort ?
ki biztatott, ki tántorított és ki ellen
ki védett meg titeket ?
ki feszítette velőtökben az idegeket ?!
ki tudja már ?
sejtelmes, messzi tárogatókon
játssza szólóját a magány
a csillagok fénytelen éjszakáin
s ki tudja mekkora az út még odáig ?
eljön, ami elkerülhetetlen
táncoló fekete asszonyok
táncoló fekete kocsisok
táncoló fekete lovak elhozzák egyszer !
S mégse a kín ! Mégse a kín szivárogjon
ereitekbe ! Mégse veszítsétek a hitetek !
Gyökerükkel, mint fák a földbe
mint a hegyen kövek a kövekbe !
Fogódzunk megáldva s megverve
tetteitekkel fájdalmas
s félelmes örökötökbe !
Megváltani egyszer titeket !
Önmagunk által is tiértetek !
Ámen
Beküldő: Sze.Vili
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák