Nem akarok mást csak, hogy szeress,
nem akarok mást csak, hogy velem lehess.
Nem akarok mást csak téged szeretni,
mert képtelen vagyok nélküled élni.

Szívemből a szeretet árad feléd,
nem tudom hogyan estem ennyire beléd.
De nem bánom, hogy megismertelek,
mert egész életemben téged kerestelek.

Egész életemben ég a láng bennem,
ez a szerelem irántad végtelen.
Tudom te is így vagy ezzel Életem,
s tudom életem boldogan élhetem.

Szeretlek ezerszer is kimondom,
mit szívem súg csak halld meg jó?
Milyen szépen szól ez csak a tied,
ez a muzsika lelkemből dalol neked.

Csak érted élek minden percben,
érted vagyok csakis a tiéd a szívem.
Éretted dobban minden pillanatban,
szeretlek, szeretlek minden szólamban.

Szeretlek ezerszer is kimondom,
mit szívem súg csak halld meg jó?
Milyen szépen szól ez csak a tied,
ez a muzsika lelkemből dalol neked.

Kedves lányom mivé lettél,
tudom, hogy már felnőtt lettél.
Hol van benned az anyai szeretet?
Valahol félúton lelkedböl, s szívedből kiveszett.

Fél éve már nem láttalak a szívem szakad,
csak a tik tokon, instagrammon látom a fotóidat.
Nem hiányzom? Nem szeretsz már?
Vagy elfelejtetted az Édesanyád?

Hol van belőled az Édesanyád iránti tisztelet?
Elég neked az, hogy felneveltelek?
Az nem érdekel, hogy fájdalmat okozol?
Széttöröd, s megsebzed a szívem, s a lelkembe tiporsz?

Nekem nagyon hiányzol és szeretlek téged,
ezt érdemlem én tényleg tőled?
Kést döfsz a szívembe, mely darabokra hullik,
az életem nélküled örökre eltűnik.

Mikor lesz már időd, hogy Édesanyád lássad,
amikor már késő mert elvisz a bánat?
Hol van belőled az anyai szeretet?
Elfelejtetted irántam a tiszteletet?

Csak látni szeretnélek és megölelni téged,
szeretném hallani, hogy Anya szeretlek téged.
Olyan nagy kérés ez, hogy láthassalak?
Átölelnéd, meg nyugtatnád az Édesanyádat?

Egyszer talán lesz majd rám időd,
csak vigyázz, hogy ne legyen késő.
Mert a sírból vissza nem lehet hozni engem,
utána már hiába sírsz utánam és értem.

A demencia testi, lelki szellemi leépülés,
amelyben Édesapám szenvedett élete végéig.
Nem tehettem mást mint ápoltam,
és mellette voltam, gondoztam.

Fogtam a kezét és csak szeretet adtam,
közben a szívem majd megszakadt.
Csókoltam a kezét és sírva könyörögtem,
ne hagyd őt szenvedni drága jó Istenem.

Könnyítsd meg neki ne legyen fájdalma,
bele pusztulok én ebbe a bánatba.
A felejtés örök homályába vesztek emlékei,
lassan elfelejtett járni, s beszélni.

Teljesen leépült csak feküdt szegénykém,
nem tudott már az élettől semmit sem remélni.
Tavaly örökre álomra hajtotta fejét,
nem szenvedett már végre Istenem,
csak békésen elaludt örökre csendesen.

Szemeid nekem a csoda és a napfény,
te vagy nekem a nappal, s az éj.
Ajkad, ajkamnak és testemnek a mindenség,
elvarázsolt, s örökre a hatása alá kerültem én.

Érintésed bőrömnek, mint mennyország kapuja,
ha hozzám érsz a lelkemnek legszebb varázslata.

Lelkem, lelked gyógyítja te vagy a minden nékem,
szívem örökké szeret téged, amíg világ a világ élet.