Még karjaiddal melegen átöleltél engem.
Még emlőidből tápláltál édes anyatejjel,
Még védelmet éreztem, jó anyám, öledben.
Még a sors nem szúrt meg ezer tüskéjével,
Addig volt jó nékem...

Még esténként hallhattam altatódalodat,
Még tanítottál engem a sok-sok szavakra,
Még imáidban is az Istent kérted értem,
Még álmodtál rólam minden egyes éjjel,
Addig volt jó nékem...

Még karácsony napján kalácsod ehettem,
Még fekete kenyered jobban ízlett nékem,
Még hazavártalak mindenhonnan téged,
Még az élet vidám napokat hozott nékem,
Addig volt jó nékem...

Még Anyák napján, neked virágot vihettem,
Még körülcsókoltál könnyekkel küszködve,
Még szemeidből derű és egészség sugárzott,
Még erőd mindent legyőzött ezen a világon,
Addig volt jó nékem...

Még zengő muzsikaszó felvidított engem,
Még hangjától nem folyt könny szememben,
Még hirtelen, tova nem szállott egészséged,
Még halálod tőlem örökre el nem választott,
Addig volt jó életem...

Április verőerein ömlik a tavasz
Tajtékot vernek a hőhullámok s porol a szél
Korai lenne ha siratnálak, de
keselyű arcú remény kapaszkodik gondjaim kocsijába
s fekete lovakat fog belé
s fekete kocsisokat ültet a bakra
s fekete asszonyokat hoz, akik követnek
És fekete sugárnyalábok hullnak a napból
a lábam elé a kövekre , hiába mondom, hogy szeretlek
Riad bennem a gyermek
Szűkölnék mint kutyák akiket vackaikból kivertek
s menekülnék
de csak ülök, s bámulom kezeimet
tehetetlen teérted feleselő emlékeim között
Anyám.

Bácsalmás, 1971

Jéghideg, fagyos táncot lejt szívemben,
Fekete tűznek örök rabja lettem.
Napsugárban nékem többé hazám nincsen,
Fekete tűznek ajka kísért engem.

Böglyök szállnak álmoknak rothadó húsára,
Remények csontja lett kutyák vacsorája.
Bár egy zúzott lélek törne már förtelmes haragra,
De néma az, kinek szavát csak önmaga hallhatja.
Fáradtan hullik le egy száraz fa odvába,
Pár könnycseppet elmorzsol, most, még utoljára.
Távolból már hallatszik a keselyűk sikolya,
Lassacskán elhamvad fekete mosolya.

Lám együtt járjuk násztáncunk szívemben,
Fekete tűznek immáron hitvese én lettem.
Napsugárral nékem dolgom most már nincsen,
Hűvös földnek mélye lett az én bilincsem.

Szólítanálak virágomnak
De melyiknek?
Mi hosszú életű legyen
Gyöngyvirág?ártatlan és fehér
Kicsi estike?kivel illata felér
Harangvirág ki meghajol kecsesen
Maradj inkább a kedvesem?

Számtalan szép rózsa
Gülbaba udvarából szabadulna
Csodálni szépségük
Páratlan értékük
Beszívni szédítő illatuk
Majd tapintani bőröd
Mint rózsának selymes szirmát
Inkább itt legyél és érezzem
Szerelmed vad viharát

Illatodtól,vágytól remeg testem
Tündöklő szemedbe estem
Mi lelket tartja bennem
Hogy szívem el ne ernyedjen
Hosszú egyedüli esték
Állítana az éj kelepcét
Maradj mert szeretném
Az éjszakai tündér Te legyél

Lennél fényes csillagoknak vezére
Nevedet venné mind a nyelvére
Vagy lennél Napnak sugara
Perzselve lenne szívemnek udvara
Ne legyél a Hold melynek fénye
Kihuny, él csak éjjel
Vagy lennél csillagok
Holdnak fényében didergő
Nyári éjjelek melegétől izzanak
Inkább maradj velem
Érzelmed legyen örök és igaz

Felhők mögül előjön a Nap
Fényes sugarával lágyan simogat
Felszárítja arcodról
A legurduló könnyeket
Mely az örömtől könnyezett
Forró karjaival átöleli tested
Szebbet a jó Isten sem festett
Elengeded magad a lágy öleléstől
Szabadulni sem tudsz a követéstől
Átengeded tested a vágynak
Ölelésem csókom már várnak
Csukva van a szemed csak álom

Nyisd ki a valóságot látod
Éreztem és tudtam
De ne vagyok látnok
Szerelmes ölelésnek
Semmi nem vet gátat
Végig szalad csókom
A nyakadon érzed
Tüze nem a Naptól ég így
Selyemből szőtt ajkad
Még többet akarnak
Izgatottan tőr előre nyelved
Megkapja, enyémet akarja
Szerelem a csókod
De szavaz a tested
Jó meg a jó,összeforrnak ketten