Élénken él az emléked bennem,
nem búcsúztál - én álltam döbbenten,
még itt voltál, de lelked útra kész,
emlékezeted néha visszatért.

Láttam, tested csont-sovánnyá fogyott,
de szemeidben a fény ragyogott,
szavak nélkül értettem a kérést,
engedj el! - a szívem már megbékélt.

Akkor és ott - megértettem mindent,
földi életed most búcsút intett,
már nem engem láttál, a fény hívott,
az ismeretlenbe ajtó nyílott.

Öleltelek volna - hogy ne menj el,
látod, Mama! - küszködök könnyekkel,
talán nem is hallod, amit mondok,
halálos csend - én beleborzongok.

Arcodra szelídült a fájdalom,
a szenvedést meg kellett váltanod,
a Nap sem kísér utadon többé,
Hold ezüst fénye ölel örökké.

Érzed a mélységek rezdülését,
a hajnali dallam csendülését,
szemeid a kék óceánt hordják,
szivárványszínek adnak koronát.

Könnyedén lebegsz az égi hídon,
új élet vár rád egy másik síkon,
a halállal megszűnt földi léted,
sugárzó fény lett a menedéked.

FÉNYLŐ CSILLAG
Írta: Poór Edit

Egy fénylő csillag az égen,
Felragyogott nékem!
Életem alkonyán,
Megjelent egy fénysugár.
Reményt keltett szívemben,
Tisztán ragyogott az ég felettem!
Szikrázó fénye beragyogta életem,
Ez a csillagfény Te voltál énnekem.
Bár hiba volt, hogy reménykedtem,
Csak hulló csillag jut életemben.
Te ragyogj tovább tisztán, fényesen,
Sokáig tündökölj, mint csillag az égen!
Szüksége van, rád e világnak, s az égnek,
Ily ragyogással csak a Te fényed élhet!
Másoknak célt mutatva, a csillag rengetegbe,
Életed büszkén, boldogan élheted le.
Távolról is, de csodálom fényedet,
Lelkemben örökre megőrzöm lényedet!
Néha fénysugarad hozzám is elér,
Örömmel tölt el, hogy engem is ér.
Számomra az ég tengerén,
Te vagy az egyetlen sugárzó fény!
Ha ragyogásod, itt már el nem érhet,
Egy más világban, még utolérhet.
Visszatükrözöm onnan, a szeretetem néked,
Utadon, a lelkem fénye elkísér téged!

Hangod mi buján érinti lelkem, s kezed mi szeretőn érinti testem. Csókod mi édesen érinti bőröm, s tekinteted mi megbabonázza minden ösztönöm. Te vagy nekem a szerelem, minek megtalálásáról rég letettem. Te vagy, mit szóban nem lehet leírni, csak szívem azt súgja,örökké veled lenni! Bársonyos kezeiddel a lelkemig nyúlsz, s csodás mosolyodtól a külvilág elhalkul. Te vagy számomra az élet, s csak annyit kérek, örökké szerethesselek téged!

Hajad mint a sötét éj, melyen megcsillan a késő esti városi fény. Szemed mi vágyakozva tűzben ég, csak azt súgja jöjj, légy enyém! Ajkad mely forrón, s gondoskodva csókol. Kezeid, melyekkel szeretőn magadhoz húzol. Lábaid, melyekkel hozzám sietsz, tudatják velem mennyire szeretsz! Te vagy nekem a levegő, mi nélkük élet nem elképzelhető! Te vagy nekem a napsugár, mi megvilágítja az élet boldog oldalát! Immár te jelentesz nekem mindent, s ha te nem vagy, nincs miért tovább élnem!

A szabadság az
ha az lehetsz aki vagy
a szabadság egy kézfogás
egy sóhaj
amikor szabadon szívja
a levegőt a szád
nem fuldokolva,
a szabadság az
amikor meg tudod
venni amit megvenni akarsz
a boltban
amikor ebéded ebéd és nem
zsiros deszka
az rendben van
hogy nincs egyenlőség
mert nem is lehet
s bár mint illlúzió fájdíthatja
a testvériség
a szívedet
de a szabadság az
ha mindenkinek jut
egy darab rendes kenyér
ha nem éhezik se felnőtt
sem gyerek
a szabadság az ahogy a
a fecskék repülnek
minden égtáj felé
feletted
ha nemcsak magadért
éled az életed
a szabadság
ha nem bénít fortélyos
félelem
ha nem neked írják elő
hatalmasok hogy
miről szónokoljanak
a szónokok
s ha munka után
kitárja ablakát minden
munkával teli gyár
mert van értelmes munka
ami munkásra vár
a szabadság az ha
mosolyogsz délután
ha átjár fényével a napsugár
és jókedvűek a házfalak
ahogy haladsz
s örvendeznek hogy nem kell
félned semmiért mert
hatalom s így a szabadság
te vagy
a szabadság így a tiéd
ezért szabad vagy
és biztatnak, amíg hazaérsz