Napkorong elbújt
Rózsaszín felhők mögé...
Szelet jósolgat.
Tapasztalat sugallja,
Fújdogál majd holnapra.

Bíbor-sáv izzik,
Napnak parazsa pislant.
Lassan elszunnyad.
Csendesedik már a táj,
Nincsen zaj mi fülbe váj.

Vörös égalja
Sötét-lilát varázsol,
Homályos alkonyt.
Az árnyék is olvad már,
Dagad az est mint az ár.

Sárga holdsugár
Földnek vérében pancsol...
Lelket cirógat.
A természet szenderül,
Éjszakába elmerül.

Ébredő csillagok
Úszó párába fúlnak,
Köd tengerébe.
Felhő fátylat ereget,
Földre álmot csepegtet.

Fogyó jégsapka
Planéta pólusain,
Folyékony idő.

Gleccserek mélyén
Olvadt üzenet lapul,
Jégbe zárt idő.

Korlátolt remény
Máló jéghegyek alatt...
Pecsételt holnap.

Életnek vize
Idő partjait mossa,
Szennyezett jövőt.

Jéghegyek ormán
Még csillog a napsugár...
Szikrányi remény.

Pendül a lágy hang
Rezonál a fa,
Feszített húron
Zümmög egy ima.
Zenélő szólam
Ritmusa érik,
Gitáros szeme
Mosollyal fénylik.

Lüktet a sétány
És pezsdül a terc,
Festi a kedvet
Pár pianó-perc.
Dallama színes
Fülekbe mászó,
Lélekbe csorog
Szívekkel játszó.

Mennyei szikra
Pattog a korzón,
Misztikus ének
Elbűvöl olcsón.
Pár fitying koppan
Kopott kalapban,
Gitáros arca
Kicsit zavarban.

Zsongó a vastaps,
Napsugár idő.
Szép muzsikája
Álmokat szövő.
Reményre buzdít,
Emberi jóra;
Hallgass szívedre,
Isteni szóra.

Békés az utca
A szürke kövön,
Röppen a galamb,
És száll az öröm.
Pihetoll libben
A fejek felett,
Angyal szárnyáról
E dalba esett...

Hangulatos délután
Báját hinti az utcán.

Míg ezen versemet írom… sőt, vastagszik.

(Septolet)
Utcán hó,
Ablakpárkányon jó,
Gyerekeknek jó,
Szánkózható hó!

Jégvirág üvegen,
Látás kellemetlen,
Sőt, lehetetlen.
*
Száz méterre vonat,
Kiad füttyhangokat,
Tetején vastag hótakaró,
Lehulló.

Hó, hulláskor neszez.
Kötelez
Valakihez.
*
Vendégem jött régen látott,
Emlék… mállott.
Vágyott,
Osztott,
Írott.

Idefele, recsegett hó…
Kandalló!
Hősugárzó…
*
Vonat füttyentés hallik,
Állomáson, hó vastaglik.
Beszélgettünk,
Meséltünk…
Cseréltünk.

Nagy füles-sapkádban,
Már mennél hóviharban?
*
Állomás tornácán
Vonatra várván,
Hóvihar tálcán…

Hó esik,
Recseglik,
Vonat késik?
Itt volt… emlékszik?
*
Régi ismerősöm Marinka,
Örültem látva…
Kikísértem kapuba.
Ment nagy hóba…

Hó,
Nem műhó,
Elcsússzantó…
*
(3 soros zárttükrös)
Nem volt rajtam hócsizma, toporogtam a papucsba,
Jólesett énékem fehér vastag hó, recsegő-szép zaja…
Nem volt rajtam hócsizma, toporogtam a papucsba.
*
(Sedoka)
Kicsit esik is.
Engem nyugtat hóesés,
Serceg, hallani mesés.

Ég, hullajt pelyhet.
Fönntartja a recsegést,
Hallgatom… ezt a mesést!
*
(Tízszavas)
Hó, mint ismeretlen angyal, repdes szépen,
Nem csúsztam el jégen…

Vecsés, 2020. október 30. – Kustra Ferenc József- írtam: ismeretlen szerző a „Hóesés neszez” c. verse átirataként.

Fújtat a zord szél;
Háznak falát szárítja...
Barázdált időt.

Életnek nyomát
Őrzik törött cserepek,
Időnek hamva.

Időt hállózza
Ódon falak közt a pók...
Múltnak álmait.

Elfeledett ház
Huzatos ajtaja nyög...
Mállott emlékek.

Repedésekben
Hódít az ős-természet.
Visszakövetel!

Megaszalt idő
Zsugorodik a mában,
Holnapot remél.