Amerre én járok, összesúgnak a fák,
Nem dalolnak tovább a dalos madarak
És én mégis érzem, van kinek szívébe
Én hozom meg ősszel az új napsugarat.

Amerre én járok, elhervad a rózsa
Elfordul tőlem a lomb, a fa, a virág
Mégis érzem, tudom egy élő embernek
Szemében én vagyok az élet, a világ.

Amerre én járok, mindig sugdolódznak
És elfut előlem az állat is félve,
Mégis van valaki, akinek én vagyok,
Az öröm, a bánat, a fény a szemébe.

Amerre én járok, terhes a levegő,
Elhallgat az ének, a beszéd a zene,
Mégis itt a földön, örzőangyalomként
Valaki rám vigyáz, én vagyok mindene.

Ha hozzá elmegyek tavasz lesz az őszből,
Sötétbe fényt hoznak vidám napsugarak,
Szívébe néki én vígalmat teremtek.
Lelkének kínjában én hozom a nyarat.

Otthon melegében megcsókol, melenget,
Táplál minden jóval, vigyáz rám gondosan
Fekete szememben sugarakat talál,
S mesél nekem arról, aki egyszer voltam.

Az ő szeretete mindenre leplet tesz:
Bűnre, csábításra, bajra szenvedésre,
Mégis tudom, hogy én vagyok a büszkeség
Anyámnak gyönyörű, ragyogó szemébe.

Alkonyodott . . .
Óriási bíbor felleg ragyogott a vörös égen,
Alkonyodott és reám szállt az egyik kis, bús emlékem,
Bíbor szikrák, bíbor tüzek takarták az arany napot
Lelkem testem szép dalt érzett, új dalt érzett, sugallatot.

Szent nagy órák bátor tüze, gyáva percek fergetegje
Lángolt bele csillogóan két nagy fekete szemembe,
Lelkem titkos mély sugara ezer rhapsódiát érzett,
És a bíbor alkonyatnál megáldtam a mindenséget.

Éjszaka lett . . .
Az óriási bíbor felleg eltűnt már a vörös égről
De az éji sötétben is álmodik a lelkem szépről,
Búban bajban, szennyben vágyban, elkísérnek a szép dalok,
Boldogságban, fájdalomban kísérnek a sugallatok.

A szemem sugara messze ragyogjon
Mint fényköve a sötét, téli éjben
Kacagva hófehéren, hideg fényben.

Ragyogjon benne sok bús, alvadt óra
Szörnyű emléke, millió borzadály
Ragyogjon benne a szomorú, bús halál.

Ragyogjon ezer kínnak véres emléke
Millió kudarc, bánat, minden mi volt
Volt, elenyészett s ma már kihült, holt.

A homlokom mint egy torony világlik
Sötét arcomra fényt vetít,
Cikázó bágyadt sugarat.

A homlokom egy omlott, dűlt torony
Ódon kopott rom, omladék
Tivornyás halál, béna roncs.

A homlokom egy karcsú minarett
Kiviláglik messze-messze
A sok kusza arc közül.

Szeresd a fénylő, kék eget
Szeresd az embert, ha nevet.

Szeresd a dalos, víg éneket
Szeresd a sugaras életet.

Szeresd a fényes csillagot
Szeresd a pompás illatot.

Szeresd a szép, szőke nőket
Szeresd, öleld, csókold meg őket.

Élj vígan, kacagj, dalolj, nevess
A világon mindenkit csak szeress.