Nincsen helyem e csillogó világban,
a tűző napban nem lelem helyem,
nem vakít el a színek sokasága,
bármilyen szép is, nem fontos nekem.
Lennék inkább csendes félhomályban
megbújva, hol rám talál a csend,
míg az alkony szárnyait kibontva,
hűs szellővel végigpermetez.
Nem kell más, csak nyugalom, és béke,
amelyben testem-lelkem megpihen,
néma csönd, mely oly nyugalmat áraszt,
s úgy simogat, mint a hűs selyem.
Nem szeretnék semmi mást, csak élni,
s messze tűnni olyan hirtelen,
mint a villám, amely egyet dörren,
s eltűnik a felhős ég felett.
Nem kell más, csak meghitt, meleg otthon,
ahol végre nyugalmat lelek,
s úgy tűnik el, mint a nyári villám
minden rossz, mely megtörtént velem.
a tűző napban nem lelem helyem,
nem vakít el a színek sokasága,
bármilyen szép is, nem fontos nekem.
Lennék inkább csendes félhomályban
megbújva, hol rám talál a csend,
míg az alkony szárnyait kibontva,
hűs szellővel végigpermetez.
Nem kell más, csak nyugalom, és béke,
amelyben testem-lelkem megpihen,
néma csönd, mely oly nyugalmat áraszt,
s úgy simogat, mint a hűs selyem.
Nem szeretnék semmi mást, csak élni,
s messze tűnni olyan hirtelen,
mint a villám, amely egyet dörren,
s eltűnik a felhős ég felett.
Nem kell más, csak meghitt, meleg otthon,
ahol végre nyugalmat lelek,
s úgy tűnik el, mint a nyári villám
minden rossz, mely megtörtént velem.
Esti csönd vágtat dübörögve,
Ciripel a szomszéd tücske.
Békesség, csend honol a tájon,
Oly szép, nem kéne, hogy fájjon.
Esti Békesség és nyugalom,
Ez az egész napi vágyom.
Napi munka után pihenés,
Családi körben melegedés.
Magány érzése járja szívem,
Ez lenne az össze kincsem?
Nem igaz, csak elméláztam?
Esti csöndben rosszul láttam?
Budapest, 1997. június 16. – Kustra Ferenc József
Ciripel a szomszéd tücske.
Békesség, csend honol a tájon,
Oly szép, nem kéne, hogy fájjon.
Esti Békesség és nyugalom,
Ez az egész napi vágyom.
Napi munka után pihenés,
Családi körben melegedés.
Magány érzése járja szívem,
Ez lenne az össze kincsem?
Nem igaz, csak elméláztam?
Esti csöndben rosszul láttam?
Budapest, 1997. június 16. – Kustra Ferenc József
Vad az éj, csöndje suhan nesztelen,
Éjszaka ember, állat meztelen,
De mit számít az, amikor alszunk,
Csak álmokban éldegél tudatunk.
Éjszaka sötét van, nem látunk,
Bár a csend miatt jobban hallunk.
Meztelenség az összes ruhánk,
Nem tudjuk reggel mi vár miránk.
Álmodunk vagy sem, eljő a reggel,
A virradat tele új élettel.
Mai borús napot másként látjuk,
Holnapi nap is a mi világunk.
Részben kialusszuk a fájdalmat,
Így is regeneráljuk magunkat.
Mit tehetünk, biz' tovább kell élni,
Jó lenne teljes életet élni...
Budapest, 1997. június 8. – Kustra Ferenc József
Éjszaka ember, állat meztelen,
De mit számít az, amikor alszunk,
Csak álmokban éldegél tudatunk.
Éjszaka sötét van, nem látunk,
Bár a csend miatt jobban hallunk.
Meztelenség az összes ruhánk,
Nem tudjuk reggel mi vár miránk.
Álmodunk vagy sem, eljő a reggel,
A virradat tele új élettel.
Mai borús napot másként látjuk,
Holnapi nap is a mi világunk.
Részben kialusszuk a fájdalmat,
Így is regeneráljuk magunkat.
Mit tehetünk, biz' tovább kell élni,
Jó lenne teljes életet élni...
Budapest, 1997. június 8. – Kustra Ferenc József
Akik sodródnak csak az árral
sírva keresve kiutat,
azok tudják csak mi a bánat,
ajkukon még sincsen panasz.
Hallgatnak csöndben. Mit se várva,
összeszorítva ajkukat,
bármily nehéz is, nem adják fel
oly féltve őrzött álmukat.
Befelé csordult könnyeikből,
amely a lelkükből fakadt,
nem tudja senki mennyi folyt el,
s mennyi bánat, mi ott maradt.
Mégis erősek, mint a tölgyfa,
mely a viharban ott marad,
erős szele hiába tépi
ellenáll, s egyenes marad.
Bárhogy égeti tűző napfény,
gyökere nedvességet ad,
hiszen messzire nyúl a földben,
s táplálja hűs vizű patak.
Erős marad, ahogyan ők is,
kiket oly sokan bántanak,
pedig a lelkük oly törékeny,
akár egy porcelánbaba.
Hiszen épp attól ember az ember,
hogy van benne annyi akarat,
mely elsöpör minden nehézséget,
és azért is felül marad.
sírva keresve kiutat,
azok tudják csak mi a bánat,
ajkukon még sincsen panasz.
Hallgatnak csöndben. Mit se várva,
összeszorítva ajkukat,
bármily nehéz is, nem adják fel
oly féltve őrzött álmukat.
Befelé csordult könnyeikből,
amely a lelkükből fakadt,
nem tudja senki mennyi folyt el,
s mennyi bánat, mi ott maradt.
Mégis erősek, mint a tölgyfa,
mely a viharban ott marad,
erős szele hiába tépi
ellenáll, s egyenes marad.
Bárhogy égeti tűző napfény,
gyökere nedvességet ad,
hiszen messzire nyúl a földben,
s táplálja hűs vizű patak.
Erős marad, ahogyan ők is,
kiket oly sokan bántanak,
pedig a lelkük oly törékeny,
akár egy porcelánbaba.
Hiszen épp attól ember az ember,
hogy van benne annyi akarat,
mely elsöpör minden nehézséget,
és azért is felül marad.
Komor éjszakán járása: bikáé,
Teljes fegyverzete: halál lovagé
És lecsap az éjszaka sötétjében,
A megmagyarázhatatlan félelem.
Zord mezőkön és sötét erdők mélyén,
A legközelebbi lakóhelyhez érvén,
Tán megkönnyebbül éjszaka vándora,
Bízzon, kellemes lesz fogadtatása.
De ki ő, ki zord éjszakán vándorol,
Életét veszélyeztetve lovagol?
Nem tudjuk, személye inkognitóban,
Díszes ruhája, vércsatakokban.
Gyanítjuk, ő jó Richárd követe,
Ki másképp Robin Hood összekötője.
Ők együtt harcolnak a gonosz ellen,
Életüket veszélyezteti; ellen.
Hírvivő egészsége végveszélyben,
Életét áldozza, jó ügy érdekében.
Hír azonban fontosabb életnél is,
Határoz, odaér csak azért is.
A lova fáradt, biceg, sőt már sánta,
Csak tartsa meg lelkét még szegény pára.
Királyi üzenet mindenekelőtt,
Ember és a ló tartsa szem előtt.
Király üzeni, végre hazaérkezett,
Trónbitorló ellen kér segítséget.
Hírvivőn múlik tán a jó győzelme,
Hogy leverhető, rossz király szelleme.
Rossz idők jártak most ó… Angliára,
Jó idő meg a rossz trónbitorlóra.
De megjött jó király, hála az égnek,
Kéri Robint és csapatát segítségnek.
A hírvivő és a ló már egyaránt szenved,
A haza sorsa, lazítást nem enged.
Tudják mindketten, mi az; kötelesség,
Kritikus időben, hazáé elsőség.
Cammog a ló és vérzik a vitéz,
Figyelő őket föntről az Ítész.
Ő is tudja mi a helyes cselekedet,
Erővel, kitartással segíti őket.
Fél a lovag az zord erdő sötétjén,
De nem gondolkodik a saját életén.
Ő lovag, fölesküdött a jó királyra,
De nem lenne tévedés áldozata.
Már bent jár a sűrű, sötét erdőben,
A lovag nem félt még így életében.
Neki el kell jutni Robin Hoodhoz,
Ki nem tudja, hogy ő most jó hírt hoz.
Tudja jól, Robin jól megszervezte csapatát,
Körben őrség védi erdei tanyáját.
Harcosai erdei haramiák,
Kik élvezik zord erdő oltalmát.
A lova sánta, de itt ismerős,
Útjuk már vesszőfutás, hideglelős.
Szegény párát szíve viszi előre,
Lovag meg aléltan nyakába dőlve.
Szerencse nekik és a hazának,
Őrség tagjai rájuk találtak.
Szegény, hű pára kilehelte lelkét,
A lovagot Robin Hood elé vitték.
Üzenetet a hírvivő átadta,
Robinék lettek jó király csapata.
A trónbitorló királyt leverték,
Vén szigetet, Angliát megmentették.
Budapest, 1997. május 1. – Kustra Ferenc József – föltehetően valós történelmi esemény…
Teljes fegyverzete: halál lovagé
És lecsap az éjszaka sötétjében,
A megmagyarázhatatlan félelem.
Zord mezőkön és sötét erdők mélyén,
A legközelebbi lakóhelyhez érvén,
Tán megkönnyebbül éjszaka vándora,
Bízzon, kellemes lesz fogadtatása.
De ki ő, ki zord éjszakán vándorol,
Életét veszélyeztetve lovagol?
Nem tudjuk, személye inkognitóban,
Díszes ruhája, vércsatakokban.
Gyanítjuk, ő jó Richárd követe,
Ki másképp Robin Hood összekötője.
Ők együtt harcolnak a gonosz ellen,
Életüket veszélyezteti; ellen.
Hírvivő egészsége végveszélyben,
Életét áldozza, jó ügy érdekében.
Hír azonban fontosabb életnél is,
Határoz, odaér csak azért is.
A lova fáradt, biceg, sőt már sánta,
Csak tartsa meg lelkét még szegény pára.
Királyi üzenet mindenekelőtt,
Ember és a ló tartsa szem előtt.
Király üzeni, végre hazaérkezett,
Trónbitorló ellen kér segítséget.
Hírvivőn múlik tán a jó győzelme,
Hogy leverhető, rossz király szelleme.
Rossz idők jártak most ó… Angliára,
Jó idő meg a rossz trónbitorlóra.
De megjött jó király, hála az égnek,
Kéri Robint és csapatát segítségnek.
A hírvivő és a ló már egyaránt szenved,
A haza sorsa, lazítást nem enged.
Tudják mindketten, mi az; kötelesség,
Kritikus időben, hazáé elsőség.
Cammog a ló és vérzik a vitéz,
Figyelő őket föntről az Ítész.
Ő is tudja mi a helyes cselekedet,
Erővel, kitartással segíti őket.
Fél a lovag az zord erdő sötétjén,
De nem gondolkodik a saját életén.
Ő lovag, fölesküdött a jó királyra,
De nem lenne tévedés áldozata.
Már bent jár a sűrű, sötét erdőben,
A lovag nem félt még így életében.
Neki el kell jutni Robin Hoodhoz,
Ki nem tudja, hogy ő most jó hírt hoz.
Tudja jól, Robin jól megszervezte csapatát,
Körben őrség védi erdei tanyáját.
Harcosai erdei haramiák,
Kik élvezik zord erdő oltalmát.
A lova sánta, de itt ismerős,
Útjuk már vesszőfutás, hideglelős.
Szegény párát szíve viszi előre,
Lovag meg aléltan nyakába dőlve.
Szerencse nekik és a hazának,
Őrség tagjai rájuk találtak.
Szegény, hű pára kilehelte lelkét,
A lovagot Robin Hood elé vitték.
Üzenetet a hírvivő átadta,
Robinék lettek jó király csapata.
A trónbitorló királyt leverték,
Vén szigetet, Angliát megmentették.
Budapest, 1997. május 1. – Kustra Ferenc József – föltehetően valós történelmi esemény…