Miért higgyek,ha elvettél mindent
s nem maradt nekem semmi sem?
Tomboló viharként mindent összetörtél,
s nem maradt erőm még élni sem.

Viharként jöttél,elsöpörve mindent,
s szellőként suhantál messzire,
tomboló tüzeddel felégetve mindent,
s nem maradt nekem semmi sem.

Letörtél minden bimbódzó virágot
keresztül gázolva mindenen,
itt hagytál ,mint egy hervadó virágot,
s elvetted tőlem mindenem.

Én csak azért is talpra állok,
jöhet szélvész,vagy fergeteg,
szelíd felhőként messze szállok,
s eltűnök,mint a képzelet.

Mi van még mondd,?Hisz összetörtél mindent!
Mi van még mondd,amit tőlem elvehetsz?
Mi van még,amit nem tudnék feladni,
ami béklyóként húzza lelkemet?

Mi van még,amit nem tudtál elvenni?
Mi van még ha már minden elveszett?
Hisz mérges fullánkod belém fészkelődött,
halálos méreggel sújtva lelkemet.

S mi lesz ha nem fogok elpusztulni mégsem?
Mérges fullánkodat egyenként tépdesem
vérző szívemből te rád visszadobva
hogy meg érezd végre mit tettél velem!

Amikor üvölteni tudnál,
de nem jön ki hang a torkodon,
amikor kívülről mosolyogsz,
de lelkedben dúl a fájdalom.

Amikor összeomlik minden
akár egy színes kártyavár,
elsírtad utolsó könnyed,
s a lelked halott és sivár.

Amikor megfagyott minden,
s deres hajadra hó szitál,
amikor hiába küzdesz,
nyugalmat sehol sem találsz.

Csak akkor fogod észre venni
ki az , ki melletted áll,
öleld magadhoz,s ne hagyd el,
mert ő az igazi barát.

Mint letördelt ágak a vihar tépte fákon
olyan lettem most én is hirtelen,
mint akit zúgó szélvész megtépázott,
s romjaitól már nem tud lépni sem.

Mint tomboló szélvész,mely mindent összetépett,
maga mögött hagyva mindent hirtelen,
lepusztult romokká zúzva,összetörve,
olyan lettem most én is nélküled.

Porrá zúzott tépett álmaim ködében
megcsitulni vágyom szüntelen,
de bárhová lépek szemem könnybe lábad,
s a romoktól nem tudok szinte lépni sem.

Istenem adj erőt!megtalálni újra
romokba taposott ,vérző lelkemet,
Engedj fel állni,vagy pusztíts el végleg,
de ne gyötörd tovább összetört szívem.

Sokszor azon töprengtem,
Ahogy itthon ültem csendben,
Jó ez így teljesen egyedül,
vagy a magány előttem táncra perdül?

Furcsa, egy kicsi kis talány,
jó érzés vagy rossz talán?
Van amikor szükség van egyedül létre,
de örökre, abból senki sem kérne.

Ha már végképp nincsen senkid,
bírod, bírod, de vajon meddig?
Ha viharba vagy ködbe kerül az életed,
kievezel? Nem, ezt csak te képzeled!

De ha valaki megszorítja a kezed
és azt mondja gyere, evez velem.
Nem lesz olyan természeti akadály,
ami megingatná a hajót, ha együtt evez egy pár.

Jöhetnek kalózok, énekelhetnek a szirének,
összebújnak, így semmitől se félnek.
Kibukkanhat jéghegy, feltámadhat a szél,
egymás szemébe néznek és elmúlik a veszély.

Lehet más nélkül is sodródni az árral,
kalózok,szirének,jéghegy, szél mind mind csak árthat.
Idővel ezeket már nem is veszed észre,
csak mikor süllyed a hajó, és úgy érzed vége.

Ha valaki nyújt feléd egy szerető, segítő kezet,
ragadd meg és szorítsd, de el sohase engedd!
Kéz a kézben utazhattok az élet tengerén.
Te is lehetsz boldog, nem csak én.