Mi kell még,hogy észre vedd végre
nem maradt senkid,csak én vagyok,
mi kell még,hogy megérezd végre,
akire számíthatsz,csak én vagyok.

Mi kell még,hogy megérezd végre
nem fog védeni senki sem,
ki most hízeleg hátat fordít,
s ki veszteni fog,csak te lehetsz.

Mért akarsz más helyett bűnhődni?
Nem fog sajnálni senki sem!
Csak porba zúzod minden álmod,
s nem marad erőd élni sem.

Kopár falak közt ülsz majd némán,
nem fog szeretni senki sem,
csak összetörnek,meggyaláznak,
s nem tudsz még védekezni sem.

Hiába sírsz! Akkor már késő!
Nem tudod helyre hozni sem!
Gondold meg!Holnap már késő!
Nem fog siratni senki sem!

Ahogy ég és föld összeolvad,
ahogy összeér árnyék és a fény,
ahogy a tűz is lángra lobban
perzselő tűzzel,úgy szeretlek én.

Ahogy a hold az esti szellőt
szobámba lágyan hinti be,
ezüstös fénnyel átragyogva,
amíg vállamon megpihen.

ahogy a hold az édes álmot
szememre lágyan hinti le,
én úgy szeretlek szelíden,némán,
s bárhogy volt,melletted leszek.

Az utolsó estén elcsókoltam
talán az összes csókomat,
az utolsó estén elvettél mindent,
ami belőlem megmaradt.

Az utolsó estén úgy csodáltál,
mint egy lehulló csillagot,
az utolsó estén szemed fénye
tündöklő gyémántként csillogott.

Az utolsó éjjel úgy öleltél,
ahogyan soha senki más,
hörgő vulkánként elsöpörtél
minden gátat,mi köztünk állt.

Az utolsó estén úgy szerettél,
mintha nem is akarnál semmi mást,
pedig akkor még nem is tudtuk,
hogy ez lesz az utolsó éjszakánk.

Csalóka délibáb!Mért is hittem néked,
miért hagytam hogy elragadj?
Színes reményekkel mindent elvarázsolj,
majd sötét felhőként eltakard.

Csillagként jöttél holdvilágos éjjel
rám ragyogtatva minden fényedet,
felvidítottál,aztán messze tűntél,
s magaddal vitted szinte mindenem.

Ne kísérts többé!Ne térj vissza!
Nem ígérem hogy itt leszek!
Álmaimat már régen széjjel tépted,
s nem maradt számodra semmi sem.

Mint összetört cserép,úgy hever most
földbe tiporva ,véresen,
szívem ezernyi darabokban,
s hiába keresném,nem lelem.

Mint összetört cserép,úgy ülök most
összeroskadva,egymagam,
keresve,kutatva némán,
utolsó darabja hol maradt.

Jó lenne szív nélkül élni,
hogy ne tudjon fájni semmi sem,
jobb lenne eltűnni messze,
hogy ne tudjon bántani senki sem.

Itt hagyni mindent szerteszéjjel,
mint egy összetört cserepet,
hogy ne tudhassa senki többé,
mi belőlem maradt,hol lehet.