Mint egy vízi felügyelő, Balcsinál figyeltem a tájat,
Hallottam, madarak és vadkacsák járják, repülik nádast.
A sötétedésben is észleltem, lesz messze tőlem felleg!
Ő ugyan, onnan mindent lát, de van még nála is tán' feljebb!

Este, ahogy sötétedik, csend elönt, rám telepszik, mint özön,
A vízből is kezd elpárologni, a már félig alvó közöny,
Ez most, akkor a csendes semmi szépsége,
Vagy a semmi, csendes észveszejtősége?
De ez mindegy! Ez a tavacska az én nagy tengerem is,
Hol élhetnék én máshol, ha ő itt van? Én is itt, csakis!

Már hétévesen ott nyaraltam, meg még utána oly' sokszor.
Szeretem, magaménak érzem, kár, hogy ritkán megyek... olykor!

Parti köveken vannak pici, fodrosan fehér habok
És ezen ringatóznak a száraz falevél csólnakok.
Ó, te Balaton, vágyom, könnyeden lágy ölelésed
Holnap majd eljövők, megfürdök, így szeretlek téged.

Mindegy nekem... Adria, vagy Csendes óceán
Nekem itt, a Balaton körül van a hazám!

Vecsés, 2015. június 1. – Kustra Ferenc József

Egyre messzebbről nézve, a sok év távlata,
Hamis szememnek talán nem is igazán ártana,
Az Egónak ez az utolsó kis támasza,
Csak egy fakó élet, élénkebb vázlata,
S mintha az eltelt idő máshogy látszana,
A halványabb emlékeim is kiszínezem általa.

Gyere fussunk együtt az őszi széllel.
Fussunk, olvasszuk össze földet éggel.

Rohanjunk ketten egy szebb világ felé.
Legyen lelkünk fénye a csillagoké.

Színekre bontja a napfényt,
lenge szélben fodrozódik.
Réce legel a tó szélén,
terített asztal adódik.

Fűz borzolja fel üstökét
lepillantva a tópartra.
Felfedi madár rejtekét,
bizton nem így akarta.

Nád kaszálja a levegőt
szabjává érett levéllel.
Átugorva múló időt,
nem törődve késő ősszel.

Biccentek egyet a napnak,
szemnek lomb ad panorámát.
Itt bús gondolatok hagynak.
Köszön nékem egy üde virág.

Hát megnyugodott a lelkem,
itt elhagyta a gyötrő kín.
Természet. Örök szerelem.
Dús szépségével rám kacsint.

Kép:Saját

- Én a császár vagyok
és gombócot akarok!
Hallgassatok szavaimra,
és rögtön tálaljatok!

Az uralkodáshoz persze
nagyon keveset értett,
és bármit buzgón aláírt
mit írásban tőle kértek.

Hogy valami baja volt
azt tudta összes népe,
és mégis mint uralkodó
volt megfestve a képe.

Nem nemzett utódot,
és nem is volt ajánlatos.
Mint epilepsziás volt ismert,
meg aztán hogy agy bajos.

A forradalomról az kérdezte:
- Ilyesmi meg van engedve?
De Metternich csak legyintett,
amint bosszúságát leplezte.

Mikor lemondott a trónról
Prágának lett polgára,
de nagyon udvarias volt,
és soha nem szált vitába.

Szerette a szép hölgyeket.
és kalapját nékik emelte.
Végül is egy fenség volt
mert királyi pár nemzette.