(Septolet!)
Összetalálkoztunk,
Nem ocsúdtunk,
Végül csalódtunk…

Bálint nap is hatott,
Szerelmünk virágzott.
Világlott,
Lassan elmúlott.

(Senrjon)
Tán’ tévútra kerültünk
És megoldást, messze kerültünk.
Gyönyörű… múlott!

(3 soros zárttükrös)
Mikor kezedet fogtam a szívem is beleremegett,
Sokszor biztosítottalak, hogy bírod a szerelmemet…
Mikor kezedet fogtam a szívem is beleremegett.

Te voltál a közös cselekedet,
Én vagyok már nekünk emlékezet…
Te voltál a közös cselekedet.

Pedig én emlékszem, hogy szép napokat éltünk meg,
Az a fránya sors ellenünk volt, nem könyörült meg.
Mikor szemedbe néztem lelkem szárnyalt élvezettel, sőt repdesett,
Ezt szerettem volna folyton átélni, de fránya, ilyt' nem engedett…

Mosolyod még ma is az íriszemen táncol,
De már nem vagy, hanem mentél... már távol, máshol...
Eltávolodtál, szerelmünk igazságától.

Pedig lehettem volna csak a Te poétád,
Versben írhattam volna meg neked tirádát.
A fránya úttalan útra kényszerített minket…
A fránya, végső magányba kényszerített minket!

(3 soros zárttükrös)
Jön már a Bálint nap, de rád, már csak emlékezni tudok,
Szerelmünk elmúlt, rád szeretettel emlékezni fogok…
Jön már a Bálint nap, de rád, már csak emlékezni tudok.
*
(Senrjon)
Kapcsolat belém égett,
Szívembe örökre benne laksz!
Sorsom, ezt írta…

Vecsés, 2019. február 8. – Kustra Ferenc – íródott Alloiostrofikus versformában.

Keressem múltamat? Még a jelenemet sem ismerem!
Múltba leledzik a jövő, de azt meg végképp nem sejtem.
Lehettem volna gazdag, de a sorsom ezt bizony nem akarta,
Csak éltem, napról-napra szegényen, élet jólétet takarta.

Álmodtam és sokszor és sokat, de gazdagságot nem sikerült,
Így még álmomban is szegényke voltam, éltem ebben kiterült.
Életemet úgy élem meg, mint mindennapi öldöklést,
És nem tudom, hogy mikor, miért rendezhetnék ünneplést?

Nem voltam bálba és orgiákban, pedig ezek vannak bőven,
Én ott csak eltévednék, mint a kiránduló az őserdőben.
Próbáltam, hogy kicsit tovább alszom, de mindez reménytelen,
Álmom eseménytelen, életem rendre eredménytelen.

Egyedül vagyok a világban, még az álmom sincs velem,
Rossz helyre születtem, itt nem is találom meg a helyem!
Éjszaka egyszer csak izzadtan felriadok és gondolkozok,
A sötétben és magányomban, izzadtan, nagyot álmodozok.

Vecsés, 2013. december 30. – Kustra Ferenc

Bámulok a sötétbe, Ilon!
Rajtad jár az eszem, vágyódon?
Csillagokat nézem,
Tőled függ a létem.
Sötétben kísérnélek, óvón!

Sötétben látnánk-e messzire,
Vagy csak ülnénk egymás ölibe?
Suttognék füledbe,
Fognálak, kezembe.
Szemedben látnák? Hold szemibe.

Sorsom, akarja-e ezt nekem,
És azt vajh?, hogy itt legyél velem?
Én, hullócsillagot
Néznék; világítót.
Lehet, hogy Te meg, fognád kezem?

Vecsés, 2018. november 5 ? Kustra Ferenc ? Romantikus LIMERIK csokor

Versben ? haikuban ? tankában?

Álmomban? káosz, te sújtasz engem,
Ne nevess, ne átkozz szívből engem!
Vagy nevess, és csak átkozz! Tégy már hát!
Harapj sors, zúz már miszlikbe? nahát.
Szét akarsz tépni, agyon taposni?
Nem hagynál végre csak megpihenni?

Ilyen érzés álmodni, álomban élni?
Ebbe a vad álomba, nem kell tán' félni?

Az élet álom
Kreáció? Valóság?
Vagy tán fikció?
Álom? álmom, te édes,
Reggel ébredek, véges?

Az álomi káosz egyszer vége ér?
Ébredéskor a szép új nap mennyit ér?

Álomvalóság?
Így éled meg magadat?
A lét fonala?

Nappali káosz
Van-e az életedben.
Tudod kezelni?
Nappal nincsen ébredés,
De este lesz lefekvés?

Újabb álmok, jön az újabb káosz,
Sorsom még támad, bár be sem számoz.
Fáj-e még valami? Már az sincsen?
Béke és a nagy nyugalom nincsen?

Cudar az élet, ellenem van, mert elkorlátoz,
Énem meg nagyon igyekszik és ellenkormányoz.
Piszkos jó lenne, ha már a sors jönne, ő, aki kikorlátoz,
Az énem meg akkor tenne, ő lenne az, aki kikormányoz.

Minden hajnalra a zajongás múlik, az új fény előtűnik.
A vad gondolatok zúgó árja nincsen már tovább, megszűnik.

Bízzunk reményben,
Lesz még jobb is, remélem.
Reményem, jobb lét?

Reggel oszlik köd
És fény rajta átdereng.
Napsütés segít!

A káosz vége
Meglátszik, az új fényben.
Fényes a jövő!

Vecsés, 2013. november 1. ? Kustra Ferenc

Valahogy, honnan, mindig félúton vagyok,
Remélem, innen én bárhová eljutok.
Talpam alatt halkan görögnek el a kövek,
Önzetlenül nem állok útjába senkinek.

A múltam mind rám zúdul a most felé,
De hegyek nem zúdulnak lábam elé?

Úgy tűnik, bármerre, mindig félúton vagyok,
Az életem így alakult, kicsi maradok.
Félek, de alólam nem fogy el az út,
Átélem, megyek? minden csak körbe fut.

Tisztán látom, mindig félúton vagyok,
Keresek új utat, de nem találok.
Állítólag az út a fontos, nem a cél,
Az sem segít, ha hitem és szívem acél?

Tényleges már, mindig félúton vagyok,
Hitem töretlen, tudom, mit akarok!
De ezen úton megvalósítani nem tudom,
Ezen az úton tán' vezet, de hová a sorsom?

A múltam mind rám zúdul a most felé,
Hegyek mért nem zúdultok lábam elé?

Valahogy mindig, csak félúton vagyok,
Mint ki utas? de csak pót-utas vagyok.
A sorsom, mint utam, alám kényszerül,
Én próbálok továbbmenni emberül.

Vecsés, 2011. február 22. ? Kustra Ferenc