Néha elég, ha átölelsz engem,
s úgy simulsz hozzám, mint lágy takaró,
olyankor nem kell semmi sem nékem,
Csak néhány érintés, mely nyugtató.

Csak néhány szó, melyet fülembe suttogsz,
mikor gyöngéden belém karolsz,
olyankor hűvös nyugalom jár át,
olyan jó mikor veled vagyok!

Néha elég már egyetlen perc is,
csak érezzem azt, hogy te is szeretsz,
hiszen te vagy a számomra minden,
melyet a sorsom adott nekem.

Szeress még kérlek. S ne engedj messze!
Hisz tudod, hogy te vagy mindenem!
Nekem elég, ha átölelsz némán,
csak érezzem azt, hogy te is szeretsz.

(Kereszt anaforás)
Szerelmünkkel nem gubództunk mi egy éji-ködös álomvilágba,
Nekem nem volt jogom… most meg élhetek kicsinyes panaszkodásba.
Szerelmünk tele volt a sorskönyvembe részletesen beírt tüskés gubókkal,
Nekem meg ebbe nem volt beleszólásom, bár híven hadakoztam gubókkal.

Tiszta szívemből, tiszta szerelemmel örültem neked,
Gondoltam sorsom javul, ha szerelemben élek veled.
Én vagyok a próbabábú, sorsával senki sem... nem küzdhet meg,
Mit abban egy öreg szerzetes beírt, nem változtatható meg.

(Anaforás bokorrímes)
Szerelmem gondolatimat mindig a Te síkodra vezérelte,
Szerelmem uralta az agyam-lelkem, Te vágyam, örök végzete.
Szerelmemben folytonosan csak vágytam rád, de nagyon és eleve.

Tudom is azt is, hogy te születtél életem párjának,
De nekem nem jár ez, sorsomba beleírt páriának.
Sajnálom, hogy ebbe az élhetetlen életbe, Te is belekeveredtél.
Én ugyan igyekeztem, de sajnos végső szerelmem így bizony nem lehettél!

Szoktam volt már sokszor mondani; „kire mit rótt a sorsa,
Azt kell élnie” egészen a lét végéig… halódva!
Szoktam volt mondani; „embernek a gaz sorsa az ura!”

(Bokorrímes)
Gondban vagyok nem vagy, szerelem elment, sőt megszűnt,
A fölmerült jobb világ csak úgy lelépett, letűnt…
Vagy az is lehet, hogy a szerelmem nem szembe tűnt?

Vecsés, 2020. július 7. – Kustra Ferenc József – íródott; a szerelemről, alloiostrofikus versformában.

(Senrjon csokor)
Nem verekedtünk össze!
De, Te torkom törni akartad…
Erősebb voltam.
*
Naponta körülbelül
Öt-hat alkalommal pofoztál.
Bizony számoltam.
*
Közben meg, tán’ végül is
Szeretet nevelésed átjött!
Tudtam, beteg vagy!
*
Tizennégy éves voltam,
Orvosnőnk szólt, elmebeteg vagy!
Mondtam, hogy tudom…!
*
Terhes voltál húgommal,
Még a méhében, meg is ölted!
Így egyke lettem!
*
Tizennégy éves voltam,
Mikor apámat elzavartad!
Tanúja voltam!
*
Az örökség házamat,
Totál idegeneknek hagytad…
Szegénnyé tettél…
**

(Senrjú duó)
Nem haragszom rád,
Betegséged legyőzött!
Sorsod, rám rovott…
*
Emlékszek szépre,
Jóra, szeretetre is!
Ilyen lett sorsom…

(A béke poraira!)

Vecsés, 2022. április 27. – Kustra Ferenc József – íródott: kőkemény önéletrajzi írásként. [Ilyen kemény a saját történelmi múltam…]

Belenéztem a szemébe,
köszönt nekem a halál.
Nem adom sorsom kezébe,
védtelen most nem talál.

Pajzsom nem más, a szeretet,
mögöttem a végtelen.
Fizetség nem lehet más,
csupán csak az életem.

Megharcoltam a halállal
tudva, hogy nem nyerhetek,
egy lehetetlen csatában
győzni soha nem lehet.

Hosszabban élsz egy kevéssel
e pár szóval itt hagyott,
rám nézett hideg szemével
és gyorsan elbúcsúzott.

Poéta-csalogány…

Csalogányszóval énekelgetek nektek,
Mint a vágómarhák, ha halálba mentek…
De utoljára legalább hallotok valamit tőlem,
Ez utoljára marhabőgésként tör elő... belőlem.

A költő dala maga a kinyilatkoztatás,
De már kopott a ruhája a szakadt sorsomnak.
A költő, ha maga írja énekét, ez önlélek mutatás,
De más önlelkébe hatolna… kérdés, van jövője sorsomnak?

Életem férce folyvást tovább szakadozik,
Megfigyeltem az élet magától is vásik…
Életem férce folyvást tovább szakadozik.

A költő dala szétteríti a jót és a sok szépet,
Remélve, hogy növeli a be-fogadó képességet…
Csalogánydalom át is gázol az utcán,
Meg a játszótéren, az út túloldalán.

Dalom legtöbbet használ, ha látod a beköszöntött tavaszt,
Akkor van ideje, hogy mindenhol új rügyéletet fakaszt…
Dalom legtöbbet használ, ha látod a beköszöntött tavaszt.

A költő feladata, hogy mindenki szívében új mámort fakaszt,
Meg új rügyeket is, mert épp’ nincs itt ideje, hogy zörögjön haraszt…
A költő feladata, hogy mindenki szívében új mámort fakaszt.

Vecsés, 2022. február 2. – Kustra Ferenc József – íródott: Szamolányi Gyula, 1932 -ben íródott „A dal” c verse átirataként.