Idő 
Értékelés 
Értékelés Vers Erkel Ferenc Bánk Bánjára
1956 emlékére hivatkozva
HAZÁM,HAZÁM
A HAZA MINDENKIÉ ! A haza a NÉPÉ !
nem párté.,nem uralkodóké,
nem gazdagoké , nem a szegényeké !
a Haza a tiéd, az enyém, a te gyerekeidé ,
az én unokáimé ,a hajléktalanoké
a becsukott gyárak munkásaié ,
a földnélküli parasztoké és a földet művelőké,
a tanyasiaké a városiaké, özvegyeké
és a fiatal asszonyoké
akik még szeretnek a jóké és a rosszaké is
a HAZA MINDENKIÉ ! ,
s a jobb életért külföldivé lett testvéreinké
az itthon maradottaké , az orvosoké ,
a nővéreké és az ápolóké
akik ápolnak minket ,a közmunkásoké,
akik leveleket söprögetnek , mert csak ennyi a dolguk
és éhbér a bérük, a tanároké akik a nemzet
örök napszámosaként nevelik gyermekeinket ,
az ácsoké és kőműveseké akik építik otthonainkat
szóval a Népé a haza,de a HAZA MINDENKIÉ !
a hazát nem lehet elvenni sem származás
sem világnézet miatt nem lehet kitagadni
belőle egyetlen fiat sem
se azért mert baloldali sem azért mert liberális
sem azért hogy szíve jobb oldalt dobog
a haza azé is aki szélhámos, aki csaló
és azé is aki farizeus a HAZA MINDENKIÉ
aki ide született, aki itt él, itt hal , aki
ha szenved bánatát megosztod ,
aki tudja mi a karikás ostor és
mi a futóhomok , a szél száraz homokverése
s tudja hogy este jó s milyen jó az otthon,
a HAZA MINDENKIÉ , a falusiaké akik köszönnek
mindenkinek akik velük szembejönnek ,
a fejkendős asszonyoké akik tavasszal
a házak elé gombocskát ültetnek ,
a HAZA MINDENKIÉ az árulóké is , azoké is
akik hamis híreket adnak , a gonoszaké is
akik még köztünk vannak
A haza a NÉPÉ akik között aljasok is vannak
s vannak megtévesztettek és olyanok is
akik elvakultak , szelídek és gyűlölködők
az övék is mert a HAZA MINDENKIÉ
a fiataloké s barázdás arcú öregeké
akik a megtérés szekereire várnak
s a fiataloké akik még iskolába járnak
az Amerikába kitántorgott hárommillió
elődünké, ötvenhatos menekültjeinké
de nem a pártoké, nem az egyházaké nem a hivataloké
nem azoké akik épp hatalmon vannak
és az ellenzéké sem , akik hangja sokszor hallgat
A haza a NÉPÉ ! a HAZA MINDENKIÉ !
(Facebook: Dr.Bajkai István video feltöltése 2016)
1956 emlékére hivatkozva
HAZÁM,HAZÁM
A HAZA MINDENKIÉ ! A haza a NÉPÉ !
nem párté.,nem uralkodóké,
nem gazdagoké , nem a szegényeké !
a Haza a tiéd, az enyém, a te gyerekeidé ,
az én unokáimé ,a hajléktalanoké
a becsukott gyárak munkásaié ,
a földnélküli parasztoké és a földet művelőké,
a tanyasiaké a városiaké, özvegyeké
és a fiatal asszonyoké
akik még szeretnek a jóké és a rosszaké is
a HAZA MINDENKIÉ ! ,
s a jobb életért külföldivé lett testvéreinké
az itthon maradottaké , az orvosoké ,
a nővéreké és az ápolóké
akik ápolnak minket ,a közmunkásoké,
akik leveleket söprögetnek , mert csak ennyi a dolguk
és éhbér a bérük, a tanároké akik a nemzet
örök napszámosaként nevelik gyermekeinket ,
az ácsoké és kőműveseké akik építik otthonainkat
szóval a Népé a haza,de a HAZA MINDENKIÉ !
a hazát nem lehet elvenni sem származás
sem világnézet miatt nem lehet kitagadni
belőle egyetlen fiat sem
se azért mert baloldali sem azért mert liberális
sem azért hogy szíve jobb oldalt dobog
a haza azé is aki szélhámos, aki csaló
és azé is aki farizeus a HAZA MINDENKIÉ
aki ide született, aki itt él, itt hal , aki
ha szenved bánatát megosztod ,
aki tudja mi a karikás ostor és
mi a futóhomok , a szél száraz homokverése
s tudja hogy este jó s milyen jó az otthon,
a HAZA MINDENKIÉ , a falusiaké akik köszönnek
mindenkinek akik velük szembejönnek ,
a fejkendős asszonyoké akik tavasszal
a házak elé gombocskát ültetnek ,
a HAZA MINDENKIÉ az árulóké is , azoké is
akik hamis híreket adnak , a gonoszaké is
akik még köztünk vannak
A haza a NÉPÉ akik között aljasok is vannak
s vannak megtévesztettek és olyanok is
akik elvakultak , szelídek és gyűlölködők
az övék is mert a HAZA MINDENKIÉ
a fiataloké s barázdás arcú öregeké
akik a megtérés szekereire várnak
s a fiataloké akik még iskolába járnak
az Amerikába kitántorgott hárommillió
elődünké, ötvenhatos menekültjeinké
de nem a pártoké, nem az egyházaké nem a hivataloké
nem azoké akik épp hatalmon vannak
és az ellenzéké sem , akik hangja sokszor hallgat
A haza a NÉPÉ ! a HAZA MINDENKIÉ !
(Facebook: Dr.Bajkai István video feltöltése 2016)
A tragédia fájdalmat szüle,
A test csak fekszik kihűlve,
Mert a lélek meghalt.
Mely lélek gigászi fájdalmakból állt újra fel,
Mert új barátoknál szeretetre lelt,
S boldog volt.
Az élet így volt szép és teljes,
Érzelmei hevesek, újra szerelmes,
De ennek vége.
Hirtelen életébe tör a kínlódás,
A sors ő alá hatalmas gödröt ás,
S ő ebben elsüllyed.
Ez egy zárt verem, falát sár borítja,
Próbál kijutni erre kapaszkodva,
De nem lehet.
Ekkor valami zajt hall a magasból,
Valaki kötelet nyújt, és szól,
Másszon fel, segít.
Hogy ki volt ez? Az igaz barátok,
S kinek nincsenek, az az átok,
Mert cserben nem hagynak soha.
A kötélen lassan halad felfele,
Már pislákolni kezd a remény fénye,
Már érzi, hogy van kiút.
Sokszor megcsúszik, de fel nem adja,
Kúszva, mászva felfele haladva
Jut előre.
Már nincsen messze a teteje,
S egyre csak nő az ereje,
És ott a fény.
A fény, mely számára stabilitást jelent,
Halkan, de reménnyel telve rebeg:
'Köszönöm Istenem!'
De ekkor hirtelen hatalmas orkán kerekedik,
A földet vaskos faágak verik,
S a vihar mindent pusztít.
Az eső úgy folyik, mint a Duna,
A gödröt még mélyebbre mossa,
A lélek alázuhan a magasból.
A földre puffanva a sebek felszakadnak,
Melyek régiek, s újak nyílnak,
A sarat vér festi vörösre.
Bekövetkezett, amitől oly rég félt,
S egy seb, amit feledni vélt,
Végül az ölte meg.
A lélek meghalt, de mégis él,
Mert a test nélküle mit sem ér,
Ám régi fényében többet nem ragyog már.
De mit tud a test ilyenkor tenni?
Csupán sírni, kínlódni, vergődni,
Mert nem maradt más.
Ezt a kínt átérezni senki sem tudja,
Megérteni, meggyógyítani őt senki sem fogja soha,
A gödör idővel feltöltődik homokkal.
A tragédia fájdalmat szüle,
A test csak fekszik kihűlve,
Mert a lélek meghalt,
Nem zeng többé dalt.
S még valaki suttog halk hangon:
'Mondd el mi bánt, barátom!
A test csak fekszik kihűlve,
Mert a lélek meghalt.
Mely lélek gigászi fájdalmakból állt újra fel,
Mert új barátoknál szeretetre lelt,
S boldog volt.
Az élet így volt szép és teljes,
Érzelmei hevesek, újra szerelmes,
De ennek vége.
Hirtelen életébe tör a kínlódás,
A sors ő alá hatalmas gödröt ás,
S ő ebben elsüllyed.
Ez egy zárt verem, falát sár borítja,
Próbál kijutni erre kapaszkodva,
De nem lehet.
Ekkor valami zajt hall a magasból,
Valaki kötelet nyújt, és szól,
Másszon fel, segít.
Hogy ki volt ez? Az igaz barátok,
S kinek nincsenek, az az átok,
Mert cserben nem hagynak soha.
A kötélen lassan halad felfele,
Már pislákolni kezd a remény fénye,
Már érzi, hogy van kiút.
Sokszor megcsúszik, de fel nem adja,
Kúszva, mászva felfele haladva
Jut előre.
Már nincsen messze a teteje,
S egyre csak nő az ereje,
És ott a fény.
A fény, mely számára stabilitást jelent,
Halkan, de reménnyel telve rebeg:
'Köszönöm Istenem!'
De ekkor hirtelen hatalmas orkán kerekedik,
A földet vaskos faágak verik,
S a vihar mindent pusztít.
Az eső úgy folyik, mint a Duna,
A gödröt még mélyebbre mossa,
A lélek alázuhan a magasból.
A földre puffanva a sebek felszakadnak,
Melyek régiek, s újak nyílnak,
A sarat vér festi vörösre.
Bekövetkezett, amitől oly rég félt,
S egy seb, amit feledni vélt,
Végül az ölte meg.
A lélek meghalt, de mégis él,
Mert a test nélküle mit sem ér,
Ám régi fényében többet nem ragyog már.
De mit tud a test ilyenkor tenni?
Csupán sírni, kínlódni, vergődni,
Mert nem maradt más.
Ezt a kínt átérezni senki sem tudja,
Megérteni, meggyógyítani őt senki sem fogja soha,
A gödör idővel feltöltődik homokkal.
A tragédia fájdalmat szüle,
A test csak fekszik kihűlve,
Mert a lélek meghalt,
Nem zeng többé dalt.
S még valaki suttog halk hangon:
'Mondd el mi bánt, barátom!
Horvát Jánosné
Óh... be szeretnék sokszor vándorfelhő lenni,
Halkan suttogó széllel szobádba repülni,
Gyönyörű szemedbe nézni, csókolni a szádat,
Veled tölteni hosszú-hosszú éjszakákat.
Szeretnélek szeretni,
Karjaimmal lágyan átölelni,
Odabújni hozzád a csendes félhomályban,
Szeretni téged a végtelen éjszakában.
Álomba ringatnálak ölelő karommal,
Altatnálak halk, suttogó szavakkal,
Nézném álmodó, csodaszép arcodat,
Simogatnám szép selymes hajadat.
Óh... be szeretnék sokszor vándorfelhő lenni,
Halkan suttogó széllel szobádba repülni,
Gyönyörű szemedbe nézni, csókolni a szádat,
Veled tölteni hosszú-hosszú éjszakákat.
Szeretnélek szeretni,
Karjaimmal lágyan átölelni,
Odabújni hozzád a csendes félhomályban,
Szeretni téged a végtelen éjszakában.
Álomba ringatnálak ölelő karommal,
Altatnálak halk, suttogó szavakkal,
Nézném álmodó, csodaszép arcodat,
Simogatnám szép selymes hajadat.
Ölbe tett karral nézem, hogy
Eldobod az életed,
Ölbe tett karral érzem, hogy
Közel a végzeted.
Ki vagy Te? Honnan s hová mész?
Ki vagyok én? Mikor kérdeznéd?
Tudunk-e egymásról mélyebbet, mint a felső rétegek?
Kérdeztünk-e valaha többet, mint, hogy vannak a fellegek?
Egy másik síkon bár sokszor, őszintén öleltük egymást
Itthon mégsem leltük soha a másik karját.
Fájnak a szavak, fáj a múlt
Lehetett-e volna másképp?
Haragom már rég elmúlt.
Talán eljön a perc, mikor kitisztul minden,
Leülünk egymással, tiszta vérrel.
Akkor kinyílik a kapu egy új léttel
Addig pedig szüntelen kérdem:
Miért mész el?
Eldobod az életed,
Ölbe tett karral érzem, hogy
Közel a végzeted.
Ki vagy Te? Honnan s hová mész?
Ki vagyok én? Mikor kérdeznéd?
Tudunk-e egymásról mélyebbet, mint a felső rétegek?
Kérdeztünk-e valaha többet, mint, hogy vannak a fellegek?
Egy másik síkon bár sokszor, őszintén öleltük egymást
Itthon mégsem leltük soha a másik karját.
Fájnak a szavak, fáj a múlt
Lehetett-e volna másképp?
Haragom már rég elmúlt.
Talán eljön a perc, mikor kitisztul minden,
Leülünk egymással, tiszta vérrel.
Akkor kinyílik a kapu egy új léttel
Addig pedig szüntelen kérdem:
Miért mész el?
Mikor az árnyak egyre nőnek,
Nincs már értéke az időnek.
Egybefolyik nappal és éjjel,
Gondolat röpköd szerteszéjjel.
Kapkodsz utána félve, ijedten,
Jaj, mit akartam? Hova is tettem?
Tegnap még tudtad, ma már csak sejted,
Holnapra pedig elfelejted.
Régi emlékek, szép gyermekkor,
Mintha ma lenne, mondtad sokszor.
Kedves arcok, akik szerettek,
De a nevüket már elfeledted.
Aztán ha egy név fel fel révül
A múltnak zúgó tengeréből,
Úgy fáj, hogy bárhogyan próbálod
A vonásokat már nem találod.
Utunk végén másképp kell élni.
Őszi avarban csendben lépni.
Amit nem találsz emlékedben,
Keresd ott belül a szívedben.
Halk, rég hallott melódiákat,
És átélhetsz apró csodákat.
Ne kapaszkodj a múltba váltig,
Csak érzéseid őrizd halálig.
Ha szeretni tudsz még, az a lényeg
Mikor az árnyak égig érnek
