Végleg eltakarják a ködös távlatok…

Múlt hangját lassan, végleg eltakarják a ködök,
Avaron haldokló falevelet rezegtet... szél
És későn, este a súlyos esőfelhők fölött,
A nap már nem izzó forrósága, aludni tér.

Estefelé a kutyák nagyon ugatnak,
Vakkantásuk nem szűnik, hallom szüntelen,
Lelkemre ezzel mázsás súlyokat raknak,
Remélem nem bajt jelent… őszi rejtelem.

Sok levél egymásnak int elbúcsúzót,
A szél szerte-szét fogja fújni őket,
Még talán adnak egymásnak búcsúcsókot,
Nem irigylik ők a már földet érőket.

A természet mesteri szín orgiája, szépséget látok,
A múltamból is előhívok ilyen szép szín orgiákat.
Ez nagyon különleges látvány, nincsen csak ősszel… mit fájlok
Mintának, és sietek ugyan ilyenné tenni a mákat!

Vecsés, 2013. november 29. – Kustra Ferenc József

Bátran várhatjuk a telet?

(3 soros-zárttükrös)
Ültünk kettesben az erdei tisztáson,
Egy rozzant, ódon, már nagyon szálkás padon…
Ültünk kettesben az erdei tisztáson.

(3 soros-zárttükrös, önrímes)
A régiséget dér borította, de alattunk elolvadt,
Én csak csókoltam a kedvest, ő hagyta, élvezte… elolvadt…
A régiséget, dér borította, de alattunk elolvadt.

(Anaforás, bokorrímes)
Közben éreztem az ősz velünk van, de már végét járja,
Közben meg lestem, hogy jön-e már, a felhők új barátja…
Közben a kedvesem átvette, ő csókolt... ó, de finom a szája,
Közben éreztem, már nincs messze a tél, jő már felhők új barátja.

(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mi nem is beszéltünk, még sokáig csak nyaltuk-faltuk egymást,
Mi nem is beszéltünk, szél is föltámadott… nem akartunk mást.
Mi nem is beszéltünk, de a hűsben ennék lángost, fokhagymást…

(Anaforás, 10 szavas duó, bokorrímes)
Hazafelé egy nagyon fokhagymás lángost ettünk.
Ettől fölmelegedett a lelkünk.

Hazafelé úgy döntöttünk, tovább nem éhezünk.
Meleg lángost élvezte lelkünk…

Vecsés, 2019. november 8. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Duhaj szélben a fák nyögnek,
Ömlik könnye a nyárnak.
Sötét felhők utat törnek
A féktelen zord árnak.

Lefogyott a folyó medre
Hízik vize szüntelen.
Duzzad, dagad nagyra keble,
Fosztogat már bűntelen.

Nincsen este tücsök zene,
Nem csábít a telihold,
Rút felhőnek vihar szele
Égi haragot kiold.

Hőbölög a korán jött ősz,
Sáros bakancsban tappog,
Színes kedve szürke és bősz,
Rideg arccal vigyorog.

Ázik, fázik a vidéknek
Minden egyes egyede,
A mezőnek, az erdőnek
Bő esőből elege.

Reméljük, hogy ellendíti
Nyers mérgét az erőnek,
Hangulatát megenyhíti
Édes must az időnek.

Mint egy szalmakalapot lengetem
Fejem felett mattos lelkem...
Emlékekkel keveredtem.

Aj de régen volt, lobogott szívemen,
Felettem, s körülöttem
Mint zászló a szélben...
Filmszalagom jócskán lepergettem.
És a sok-sok fenkölt érzelem...?
Csak a nyél maradt kezemben.
Már nem markolom görcsösen,
Nincs bennem félelem,
De néhány sebnek hege
Sajog tenyeremen.

Nagyon mélyen még dobban
Sok-sok fénylő pillanat
Mint a naplemente, lánggal lobban;
És bár hallgatag szerényen,
Csicsás álmok nélkül beérem.
Csak az a fontos- vagy nekem.
Lelkemben könnyedén jársz-kelsz,
Mint selymesen érintő fuvallat...
Szívemben mindig otthonra lelsz.

Halkan lengetem lelkemet
Fejem felett,
Mint akit észre vett
Távolról valaki, és...emlékezett.
Az idő mindent tova pergetett...

Sokszor azért, nehogy higgy a mosolyoknak,
Talán álcái a takart problémának,
Bár létezik a mosoly, ami őszinte,
Annak örülhet az ember szíve, lelke.

A hamiskás mosolyt oly' nehéz felismerni...
Szívdöglesztő mosolynak, nehéz ellenállni...
Gondolkozz! Jobb mielőbb a földre leszállni...

Vecsés, 2014. április 25. - Kustra Ferenc József