Kell nekem szerelmünk,
Mely nélkül élni nem tudok,

Éjszaka nézem a csillagokat
Nélküled, aludni sem akarok,

Keresem azt, amit együtt választottunk,
Oly rég, hogy már nem tudom melyik volt,

Elvitte az idő és már Te sem vagy sehol
Annyira hiányzol, hogy ez fáj nekem, nagyon,

Kell nekem szerelmünk,
Mert Nélküled élni nem tudok,

Szeress Te is engem, megbánni nem fogod,
Forró csókjaimat, százszor visszaadod.

Nevelőszülőknél élem,
Én már az életem,
De én úgy érzem.
Hogy úgy szeretnek engemet,
Ahogy saját gyermeküket,
Sok mindent nekik köszönhetek,
De azt is remélem, még sok évet velük élhetek!

Én már úgy szeretem nevelő szüleimet,
Ahogy más gyermek valódi szüleit,
Hiszen ők neveltek fel engemet,
S a két testvéremet is,
Szeretetben és békességben tölthetjük el éveinket!

Ugye szeretsz engem,
Akkor is, ha titkolod,
Az én szívemből,
El nem szökhetsz,
Bárhogy is akarod.

Nem hiszem, hogy jó volna,
Mert tudom, hogy szeretsz,
Én szeretlek nem titkolom,
Hát akkor ne tedd Te sem.

Ha nem lehetünk mindig
Egymás karjaiban,
Azért, ha néha találkozunk,
Csókra-csókot adunk.

Boldogság és öröm
Egymásnak kevés jut,
Ölelésünkből nehezen
Fájón szabadulunk.

Szeretnék a karjaidban
Mégegyszer megbújni,
Ölelésedtől csendesen elalélni,
Engedni, hogy csókolj, szeress
Bánatomat elhesegesd,
Soha el ne engedj engem,
Tarts szorosan az öledben.

És, ha a Sors úgy kívánja,
Belealszom a halálba,
Senkit, semmit már ne lássak,
Nélküled már nem tudok
Mást tenni, mint bánatomban
Meghalni, mindent-mindent
Itt hagyni, senkire sem gondolni.

Sóvárogva várom,
Hogy mosolyod lássam

Kezed símogatásáért,
Mindig nagyon vágytam

Bele kiáltanám a levegőbe,
Hogy vigye a szél: szeretlek, örökre

Hallja meg mindenki,
Ki akarja, ki nem,

Hogy míg élek, Te leszel
Az én nagy szerelmem.

Úgy szeretlek Tége,
Hogy reszketek Érted,

Csak gyere el hozzám,
Ölelj, csókolj puhán,

Azután maradj nálam
Egy életen át.