Látod, mit szemed nem lát?
Tán,
Érzed mit szíved sem érez?
Tán,
Tudod mit agyad sem tud?
Sok,tökéletes kérdés
Érzékeny,mély,olykor fájó
De mégis valamiért oly tökéletes kérdések.
Válaszokat keresvén és rajövén arra,
hogy néha sem szemed nem látja
sem szíved nem érzi
sem agyad sem tudja
Amit te látni,érezni,tudni szeretnél.
Valami tökéletlenség de valami
ami közben mégis tökéletes.
Ne keresd tovább válaszaid,
csak
hagyd magad elveszni,a
Tökéletes Tökéletlenségben.

Amikor újra akarnék, hogy keresselek,
Szemed elveszíteni ne merjelek,
rágondolni félve, rettegve.
Vétkezni még egyszer veled,
sirni egész éjjel miért nem lehet?
Válladba kapaszkodni, és térdedig hajolni
Ölelni, kuporogni, a szemedbe költözni és
szobát meszelni illatoddal, élni életet.
Egy életen át szeretni, kettesben,
Te meg én kellene, egyszerre, remélve.
Sietni, igyekezve, hisz nem vagyunk életre ítélve.

Hogyan lehet elvetni tekinteteket?
Sóhajt és szentélyeket kitakarítani,
oly sok érzést, emléket száradni teregetni?
Levetkőzni érintést, kezeket, ölelést ezreket?
Néma szemekre mivel felelhetek vallomást,
érzést és szerelmet ha nem lelek rád nézve,
tekintetedre, az erintésedre sarokba ültetve?
Mit tehetek néma percekre merengve éjszaka,
Ahogy kapkodom szétfutott gondolataim,
hedonista álmaim magányos ámokfutásának
végtelen vágyódását?

Egyedül elég vagyok magamnak megőrizni,
szenvedni akarni, megtartani magamon
csókod, kacsód és alakod, hogy tudd ha
hallgatok úgy is akarok! Rajzolok és tapasztok,
álmot vakolok szentéllyé, meszelek és díszítek sekrestyévé.
Illatot ragasztok homlokom filmvásznára,
szenvedélyt, szerelmet fonok és kötök
melegíteni, kitartani és eltenni későbbre, várni egy szóra,
egy jelre, egy életre. Remélni, csendet keresni,
örökkévalóságot az elmúlásban a kezeidnek,
tarkód melegének, szerelmed szerelmének.

VÁGYOTT BOLDOGSÁG
Írta: Poór Edit

Ó, vágyott boldogság,
Minden lélek vágyik rád.
Ősidőkben külön vált emberpár,
Keresi igaz párját életeken át.
Sok keserű csalódáson át,
Megtisztult lélekkel vár.
Egyik életben egymásra talál,
Lelkük eggyé olvad, mint a fénysugár.
Boldogságuk határtalan,
Megértik egymást lelkük szaván.
Nincs már idő és tér,
Lelkük összeforrt, mint a fény.
Az Úr áldása ragyog rajtuk,
Védelmük hitük és tisztaságuk.
Zárt szeretet egységük,
Boldog így szerelmük.

ÚTON A FÉNYFELÉ
Írta: Poór Edit

Köszönöm, hogy vagy nekem,
Drága tanító mesterem.
Mindig velem vagy,
S fogod a két kezem.
Mutatod fény utam,
Kezem el nem engeded.
Vezesd, lelkem kérlek,
Utamon hozzád, majd elérjek.
Bűneim bocsánatát így kérem,
Mert ember vagyok s vétkezem.
Légy áldott jó Jézusom,
Néked sok hálával tartozom.

Érints meg valahol ott, hol
két bordám közt lelkem honol.
Érintsd meg a fájdalmat, a békét,
a bosszúvágyam, és annak végét.

Azt akarom, érezd, miként véred cseppje
ajkamról ingujjadra cseppen le.
Érezd, hogy érzeted vérez be,
az ész mondaná, de a szív cselekedne.

Érintsd meg nyakamon az ízed,
ott, hol a világom súlya pihen,
és kérlek, szólj, hogyha már sok
az, amit rólunk gondolnak mások.

Megosztanám az igát, hadd
vigyük ketten, ketten a világ ellen.
De oh, Istenem, csak add,
hogy hazudnom ne kelljen.

Belehazudlak az életembe, csak
érints ott, hol a vágyak vannak
eltemetve mélyen, és én majd
elhiszem, hogy mi egymásnak
vagyunk teremtve.

Mezítelen öböl nyugszik válladon,
forr benne egy lehulló könnycsepp,
és el kell hinned nekem, tudom
hogyan lehetne könnyebb
a holnap.

Szerelmet hazudik a szád, érzem
amint borban ázott leheleted belélegzem.
Üresen cseng a hang, árnyék színű sátor,
vihartépte lelked megpihenhet nálam, Ámor.