Idő 
Értékelés 
Értékelés A jeges földre kifolyatták az ősi magyar vért.
Magyar bakát -elvitték-, harcolva kiutat remélt.
Zúg a szél a Don-kanyari állásokba,
De nem zúg a víz, oly? vastag jég borítja.
Ha épp nem lőnek, recsegve jajong a csönd,
Ha nem esik hó, mindent beborít a köd.
Itt csak szép csendesen folyik a Don folyó,
Bakák nem úgy köszöntik egymást; halihó.
Ott bizony, kiömlött a drága magyar vér,
Tudják, boldog békeidő vissza nem tér?
Vagy tán mégis bíznak benne, lesz még jobb jövő,
Ha ennek vége lesz és a muszka, már nem lő?
Hol vannak ugyan... mi hős katonáink?
Hová lettek hőseink, a bakáink?
Élnek-e még a sötét éjszakában
A szétlőtt, beomlott lövészárokban?
Csendes, jéghideg éjszakában...
Szakadt, papírtalpú bakancsban,
Enni nem volt mit, de a muszka támadta
Közben tán? imádkozott az eszemadta.
Hóviharos éjen
Senki sincsen ébren,
De ez a nagy hófehérség vakítóan világít,
Fekete ördög, kajánul röhög, foga világít.
Lövészárokban, biz? keserű az élet...
És baka! Ne itt keresd a dicsőséget,
Mert itt csak a kaszásnak lesz dicső múltja,
Ki meg hősködik, annak szétlőtt? sírhantja.
Az éjszaka fehér?
A reggel is fehér?
A lélek megfeketedett?
A test meg eltűnt, elveszett?
De hova lettek a katonák?
Hová tűntek a magyar bakák?
Nekünk nem az a szép, hogy virág nőtt a sírotokon!
Mi vártunk haza titeket, gőzösön, vonatokon...
Vecsés, 2013. január 11. ? Kustra Ferenc
A jeges földre kifolyatták az ősi magyar vért.
Magyar bakát -elvitték-, harcolva kiutat remélt.
Zúg a szél a Don-kanyari állásokba,
De nem zúg a víz, oly? vastag jég borítja.
Ha épp nem lőnek, recsegve jajong a csönd,
Ha nem esik hó, mindent beborít a köd.
Itt csak szép csendesen folyik a Don folyó,
Bakák nem úgy köszöntik egymást; halihó.
Ott bizony, kiömlött a drága magyar vér,
Tudják, boldog békeidő vissza nem tér?
Vagy tán mégis bíznak benne, lesz még jobb jövő,
Ha ennek vége lesz és a muszka, már nem lő?
Hol vannak ugyan... mi hős katonáink?
Hová lettek hőseink, a bakáink?
Élnek-e még a sötét éjszakában
A szétlőtt, beomlott lövészárokban?
Csendes, jéghideg éjszakában...
Szakadt, papírtalpú bakancsban,
Enni nem volt mit, de a muszka támadta
Közben tán? imádkozott az eszemadta.
Hóviharos éjen
Senki sincsen ébren,
De ez a nagy hófehérség vakítóan világít,
Fekete ördög, kajánul röhög, foga világít.
Lövészárokban, biz? keserű az élet...
És baka! Ne itt keresd a dicsőséget,
Mert itt csak a kaszásnak lesz dicső múltja,
Ki meg hősködik, annak szétlőtt? sírhantja.
Az éjszaka fehér?
A reggel is fehér?
A lélek megfeketedett?
A test meg eltűnt, elveszett?
De hova lettek a katonák?
Hová tűntek a magyar bakák?
Nekünk nem az a szép, hogy virág nőtt a sírotokon!
Mi vártunk haza titeket, gőzösön, vonatokon...
Vecsés, 2013. január 11. ? Kustra Ferenc
Magyar bakát -elvitték-, harcolva kiutat remélt.
Zúg a szél a Don-kanyari állásokba,
De nem zúg a víz, oly? vastag jég borítja.
Ha épp nem lőnek, recsegve jajong a csönd,
Ha nem esik hó, mindent beborít a köd.
Itt csak szép csendesen folyik a Don folyó,
Bakák nem úgy köszöntik egymást; halihó.
Ott bizony, kiömlött a drága magyar vér,
Tudják, boldog békeidő vissza nem tér?
Vagy tán mégis bíznak benne, lesz még jobb jövő,
Ha ennek vége lesz és a muszka, már nem lő?
Hol vannak ugyan... mi hős katonáink?
Hová lettek hőseink, a bakáink?
Élnek-e még a sötét éjszakában
A szétlőtt, beomlott lövészárokban?
Csendes, jéghideg éjszakában...
Szakadt, papírtalpú bakancsban,
Enni nem volt mit, de a muszka támadta
Közben tán? imádkozott az eszemadta.
Hóviharos éjen
Senki sincsen ébren,
De ez a nagy hófehérség vakítóan világít,
Fekete ördög, kajánul röhög, foga világít.
Lövészárokban, biz? keserű az élet...
És baka! Ne itt keresd a dicsőséget,
Mert itt csak a kaszásnak lesz dicső múltja,
Ki meg hősködik, annak szétlőtt? sírhantja.
Az éjszaka fehér?
A reggel is fehér?
A lélek megfeketedett?
A test meg eltűnt, elveszett?
De hova lettek a katonák?
Hová tűntek a magyar bakák?
Nekünk nem az a szép, hogy virág nőtt a sírotokon!
Mi vártunk haza titeket, gőzösön, vonatokon...
Vecsés, 2013. január 11. ? Kustra Ferenc
A jeges földre kifolyatták az ősi magyar vért.
Magyar bakát -elvitték-, harcolva kiutat remélt.
Zúg a szél a Don-kanyari állásokba,
De nem zúg a víz, oly? vastag jég borítja.
Ha épp nem lőnek, recsegve jajong a csönd,
Ha nem esik hó, mindent beborít a köd.
Itt csak szép csendesen folyik a Don folyó,
Bakák nem úgy köszöntik egymást; halihó.
Ott bizony, kiömlött a drága magyar vér,
Tudják, boldog békeidő vissza nem tér?
Vagy tán mégis bíznak benne, lesz még jobb jövő,
Ha ennek vége lesz és a muszka, már nem lő?
Hol vannak ugyan... mi hős katonáink?
Hová lettek hőseink, a bakáink?
Élnek-e még a sötét éjszakában
A szétlőtt, beomlott lövészárokban?
Csendes, jéghideg éjszakában...
Szakadt, papírtalpú bakancsban,
Enni nem volt mit, de a muszka támadta
Közben tán? imádkozott az eszemadta.
Hóviharos éjen
Senki sincsen ébren,
De ez a nagy hófehérség vakítóan világít,
Fekete ördög, kajánul röhög, foga világít.
Lövészárokban, biz? keserű az élet...
És baka! Ne itt keresd a dicsőséget,
Mert itt csak a kaszásnak lesz dicső múltja,
Ki meg hősködik, annak szétlőtt? sírhantja.
Az éjszaka fehér?
A reggel is fehér?
A lélek megfeketedett?
A test meg eltűnt, elveszett?
De hova lettek a katonák?
Hová tűntek a magyar bakák?
Nekünk nem az a szép, hogy virág nőtt a sírotokon!
Mi vártunk haza titeket, gőzösön, vonatokon...
Vecsés, 2013. január 11. ? Kustra Ferenc
?Isten a katonáink kezét teszi keménnyé
S a katonáink harcát teszi majd győzelemmé!
A kicsi Istenkép férfikézzé nő,
Naggyá duzzad benne a férfierő.?
?Aznap Oroszország felől érkeztek hideg légtömegek,
Normafánál torlódtak? boldogan sízni vágyó tömegek.?
Ezerkilencszáznegyvenhárom január közepén
Még álmodozott a baka, igaz már csak szőr mentén?
A már folyó offenzíva, még nem mérgezte át lelkeket,
De már ezerszámra vette el, minden magyar életeket.
A rózsás kis Isten kacsók kedves simogatása megszűnt,
A fehér tájon, idilli béke érzete végleg eltűnt.
Perspektíva már nem volt, de életet, élni kellett...
Háború Istene győzött, emberek, bakák felett.
Háború az emberek sajátja nem lehet.
Bármekkora szívvel is védi a végeket!
A Donra ömlő szél, ma szépen mesél titkokat
Magyar baka, mint őrszem hallgatja a hangokat.
Bölcsődal, otthoni tájak édes muzsikája,
A varázslat szent éneke, lelkét beborítja.
Aztán észhez tér, ez nem a Hortobágyi síkság,
Áhítóssá, nemessé szépült... arcra a hívság.
Eszmélvén ő, keményen megmarkolja a fegyverét,
Vérébe lökődött adrenalin átjárja erét.
Harcolna ő, ha volna kivel,
De nem lehet ezen ellennel,
Mert ez a harc vesztes, eldőlt,
A nagy, győztes álom megdőlt...
Vecsés, 2013. július 2. ? Kustra Ferenc - Egy katolikus tábori lelkész levele ihletésével, mely a Budapesti Nemzeti újság 1943. január 16. ?i számában jelent meg. Első idéző jelben lévő szöveg, mint a lelkész levelének egy részlete, az ihletés alapja. A második idézőjelben lévő szöveg kivágás, a pesti újságíró tollából származik! (Itthon mulattak, a fronton meg hullottak? és az oroszok több ezer kilométeren, már támadtak!)
S a katonáink harcát teszi majd győzelemmé!
A kicsi Istenkép férfikézzé nő,
Naggyá duzzad benne a férfierő.?
?Aznap Oroszország felől érkeztek hideg légtömegek,
Normafánál torlódtak? boldogan sízni vágyó tömegek.?
Ezerkilencszáznegyvenhárom január közepén
Még álmodozott a baka, igaz már csak szőr mentén?
A már folyó offenzíva, még nem mérgezte át lelkeket,
De már ezerszámra vette el, minden magyar életeket.
A rózsás kis Isten kacsók kedves simogatása megszűnt,
A fehér tájon, idilli béke érzete végleg eltűnt.
Perspektíva már nem volt, de életet, élni kellett...
Háború Istene győzött, emberek, bakák felett.
Háború az emberek sajátja nem lehet.
Bármekkora szívvel is védi a végeket!
A Donra ömlő szél, ma szépen mesél titkokat
Magyar baka, mint őrszem hallgatja a hangokat.
Bölcsődal, otthoni tájak édes muzsikája,
A varázslat szent éneke, lelkét beborítja.
Aztán észhez tér, ez nem a Hortobágyi síkság,
Áhítóssá, nemessé szépült... arcra a hívság.
Eszmélvén ő, keményen megmarkolja a fegyverét,
Vérébe lökődött adrenalin átjárja erét.
Harcolna ő, ha volna kivel,
De nem lehet ezen ellennel,
Mert ez a harc vesztes, eldőlt,
A nagy, győztes álom megdőlt...
Vecsés, 2013. július 2. ? Kustra Ferenc - Egy katolikus tábori lelkész levele ihletésével, mely a Budapesti Nemzeti újság 1943. január 16. ?i számában jelent meg. Első idéző jelben lévő szöveg, mint a lelkész levelének egy részlete, az ihletés alapja. A második idézőjelben lévő szöveg kivágás, a pesti újságíró tollából származik! (Itthon mulattak, a fronton meg hullottak? és az oroszok több ezer kilométeren, már támadtak!)
Idefelé, a homokunkkal támasztottuk az ablakot,
Közben beszélgettünk, hogy ki és mit akarna, milyen harcot?
Érdekes, azt senki nem vetette föl, ezt, ki éli túl,
Semmit nem látva, csak néztük a tájat, nagyon botorul.
Mindannyiunkban zakatolt a gyors élet-vonata
Ahogy jött a hideg, lassan csökkent vágyunk halmaza?
Lassan gyanús is lett, hogy ez a hideg kezd lét-taroló lenni,
Ahogy csak zakatoltunk, táj igyekezett jeges-havas lenni.
A vonaton utazik a létem, vele van társként a vágy?
A kéj mámora? Megmondták, ez lesz az első, ami elhágy?
Az álmok mesés útjait múltamban is követtem,
Reggel meg az állomások homályában ébredtem.
Az életünk vonata, ideért a pályaudvarra,
Ez most a miénk, a hóba-jégbe ásott lövészárka?
Mi nem is kértük, de a vonat idehozott,
Bár sok volt köztünk, aki végig okoskodott.
Van itt süvöltős füttyszó, éppen a fejünk felett,
Mikor a muszka gránát erre száll a Don felett.
Ha az élet vonatát nézzük, van, kinek ez megálló,
De van, kinek végállomás, ez az ember-húsdaráló.
Erről a vonatról leszállni? Nos, azt egyáltalán nem lehet,
Csak ha, telibe robban egy bomba, véglegesen akkor lehet.
Örök fogoly vagy a vonatodban, ne keress más elméletet.
A Don-kanyarban, bizony igen hamar kisiklik az élet,
Halál jő, fölmondja, véget is ér a rövid bérelt-élet?
A család otthon, lehet, nem tudja meg katona mivé lett?
Már esteledik... Már a naplemente mázolja a tájat át,
Bebíborozza a jeges-fagyott hómezőt, így adja báját.
Én érzem, sőt tudom, a múltból vagyunk itt,
És lehet, hogy itt fagyok meg? a mindenit.
Tyiu? Tyiu? Tyiu...bumm, bumm, bumm, lövések zaja hallik,
Oroszok esténként is lőnek? érezzük is, itt lakik.
Bumm! Egy akna előttem harminc méterrel levágott,
Most mondhatom a hálaimát, nem erre kóválygott.
Nincsenek felhők az égen, már a Hold is feljön, ő lesz az úr!
Átfesti a hó-jégmezőt, hideg ezüsttel, vakít cudarul.
Múltból jöttem és még élek... A többit vajh' hogy mérik, fukarul?
Ez akkor egy állomás, pályaudvar, vagy végállomás?
Vaskerék, vas sínen hangokat ad, ez végső csikorgás?
Míg jöttünk nem láttunk semmit, táj maga volt a vágtatás.
.
(10 szavas)
Kinézve az ablakon, fények elmosódtak,
Igaz is! Minek látni katonának?
(HIAQ)
Volt útnak oly? része,
Ahol fény elbujt, nem nézett!
Sötét is vaksi volt.
(apeva)
Hol
Lehet
Már az a
Pályaudvar?
Minek szállunk le?
Szólt az őrmester, készüljünk, nemsokára: kell leszállni,
Aztán majd folytatjuk? tíz kilométert mély hóban mászni!
De még robog a vonat, csattognak a kerekek,
És bizony kezdenek már sorban félni a lelkek.
Lassan meg is érkeztünk, de még semmit nem látni az élet-pályaudvarokon,
Kinek csattog a szemaforja, az átváltozik-e, örök pirosra átállón?
Vecsés, 2016. július 22. ? Kustra Ferenc
Közben beszélgettünk, hogy ki és mit akarna, milyen harcot?
Érdekes, azt senki nem vetette föl, ezt, ki éli túl,
Semmit nem látva, csak néztük a tájat, nagyon botorul.
Mindannyiunkban zakatolt a gyors élet-vonata
Ahogy jött a hideg, lassan csökkent vágyunk halmaza?
Lassan gyanús is lett, hogy ez a hideg kezd lét-taroló lenni,
Ahogy csak zakatoltunk, táj igyekezett jeges-havas lenni.
A vonaton utazik a létem, vele van társként a vágy?
A kéj mámora? Megmondták, ez lesz az első, ami elhágy?
Az álmok mesés útjait múltamban is követtem,
Reggel meg az állomások homályában ébredtem.
Az életünk vonata, ideért a pályaudvarra,
Ez most a miénk, a hóba-jégbe ásott lövészárka?
Mi nem is kértük, de a vonat idehozott,
Bár sok volt köztünk, aki végig okoskodott.
Van itt süvöltős füttyszó, éppen a fejünk felett,
Mikor a muszka gránát erre száll a Don felett.
Ha az élet vonatát nézzük, van, kinek ez megálló,
De van, kinek végállomás, ez az ember-húsdaráló.
Erről a vonatról leszállni? Nos, azt egyáltalán nem lehet,
Csak ha, telibe robban egy bomba, véglegesen akkor lehet.
Örök fogoly vagy a vonatodban, ne keress más elméletet.
A Don-kanyarban, bizony igen hamar kisiklik az élet,
Halál jő, fölmondja, véget is ér a rövid bérelt-élet?
A család otthon, lehet, nem tudja meg katona mivé lett?
Már esteledik... Már a naplemente mázolja a tájat át,
Bebíborozza a jeges-fagyott hómezőt, így adja báját.
Én érzem, sőt tudom, a múltból vagyunk itt,
És lehet, hogy itt fagyok meg? a mindenit.
Tyiu? Tyiu? Tyiu...bumm, bumm, bumm, lövések zaja hallik,
Oroszok esténként is lőnek? érezzük is, itt lakik.
Bumm! Egy akna előttem harminc méterrel levágott,
Most mondhatom a hálaimát, nem erre kóválygott.
Nincsenek felhők az égen, már a Hold is feljön, ő lesz az úr!
Átfesti a hó-jégmezőt, hideg ezüsttel, vakít cudarul.
Múltból jöttem és még élek... A többit vajh' hogy mérik, fukarul?
Ez akkor egy állomás, pályaudvar, vagy végállomás?
Vaskerék, vas sínen hangokat ad, ez végső csikorgás?
Míg jöttünk nem láttunk semmit, táj maga volt a vágtatás.
.
(10 szavas)
Kinézve az ablakon, fények elmosódtak,
Igaz is! Minek látni katonának?
(HIAQ)
Volt útnak oly? része,
Ahol fény elbujt, nem nézett!
Sötét is vaksi volt.
(apeva)
Hol
Lehet
Már az a
Pályaudvar?
Minek szállunk le?
Szólt az őrmester, készüljünk, nemsokára: kell leszállni,
Aztán majd folytatjuk? tíz kilométert mély hóban mászni!
De még robog a vonat, csattognak a kerekek,
És bizony kezdenek már sorban félni a lelkek.
Lassan meg is érkeztünk, de még semmit nem látni az élet-pályaudvarokon,
Kinek csattog a szemaforja, az átváltozik-e, örök pirosra átállón?
Vecsés, 2016. július 22. ? Kustra Ferenc
Múlt életen meditálás?
Az életben, csak bénultan álltam a járdán,
Egy elhaladó hosszú limuzint? rőt sárgán.
Az utasai vidáman integettek a vártán
Álló girhes alaknak? a szomorúsága láttán.
Mindig azt a visszaigazolást kaptam, alkalmatlan vagyok a létre,
Minek is rontom a levegőt? Így csak toporogtam a járdán, lézengve.
Mindig is felhő takart, negyedhold sápadt fényénél volt-telt lassan éjem
És sokszor elmaradt a pirkadat. Napfogyatkozás lett nappali létem.
Vecsés, 2018. január 20. ? Kustra Ferenc
Az életben, csak bénultan álltam a járdán,
Egy elhaladó hosszú limuzint? rőt sárgán.
Az utasai vidáman integettek a vártán
Álló girhes alaknak? a szomorúsága láttán.
Mindig azt a visszaigazolást kaptam, alkalmatlan vagyok a létre,
Minek is rontom a levegőt? Így csak toporogtam a járdán, lézengve.
Mindig is felhő takart, negyedhold sápadt fényénél volt-telt lassan éjem
És sokszor elmaradt a pirkadat. Napfogyatkozás lett nappali létem.
Vecsés, 2018. január 20. ? Kustra Ferenc
Álmaim kellettek, de ha nem is volt köd, mégis abba vesztek
És vágyaimat? megvalósítani, soha nem sikerültek?
Álma mindenkinek van, mert még ébren is oly' sokszor álmodik,
És vágya? Abból áll élet, akkor is, ha? de nem teljesedik.
A fránya élet az álmokat ki sem bontja, becsomagolja,
És mikor összegyűltek, mint kocsiról a szenet, csak leszórja.
Van, akinek a telihold világánál nagyon rossz az álma,
Lehet, hogy túl sokat álmodott? Most élet büntetése várja?
Én azonban szeretném, ne legyenek szomorúak a hangok,
Otthon az asztalnál, ha díszítjük, legyenek friss fenyőlombok.
Nem voltam én soha piperkőcködő
Bár nem voltam én soha kévekötő!
Hogy lettem volna? Soha nem voltam én kerékkötő,
De az álmaim csak elrepültek, mint szitakötő!
Hajnalban a már ráncos, öreg, álmos Hold is nyugovóra tér,
De majd holnap este, már új nemzedéknek, sok új álmot ígér?
Vecsés, 2014. december 12. ? Kustra Ferenc
És vágyaimat? megvalósítani, soha nem sikerültek?
Álma mindenkinek van, mert még ébren is oly' sokszor álmodik,
És vágya? Abból áll élet, akkor is, ha? de nem teljesedik.
A fránya élet az álmokat ki sem bontja, becsomagolja,
És mikor összegyűltek, mint kocsiról a szenet, csak leszórja.
Van, akinek a telihold világánál nagyon rossz az álma,
Lehet, hogy túl sokat álmodott? Most élet büntetése várja?
Én azonban szeretném, ne legyenek szomorúak a hangok,
Otthon az asztalnál, ha díszítjük, legyenek friss fenyőlombok.
Nem voltam én soha piperkőcködő
Bár nem voltam én soha kévekötő!
Hogy lettem volna? Soha nem voltam én kerékkötő,
De az álmaim csak elrepültek, mint szitakötő!
Hajnalban a már ráncos, öreg, álmos Hold is nyugovóra tér,
De majd holnap este, már új nemzedéknek, sok új álmot ígér?
Vecsés, 2014. december 12. ? Kustra Ferenc
