A poétáról

Este van, csak ücsörgök önmagamba,
Karcolgatok még merített papírra.
A mécsesem álmosan hunyorogni kezd már, fénye gyengül,
Én is kezdek álmos lenni, érzem is a pillám nehezül.
*
Este van, már sötét,
Ilyenkor írok szépeket.
Mécses kanóc leég.
*
Maradandó szavak,
Írásjelek, gondolatok…
Utókor olvas-e?
*
Lanyhuló figyelemmel, gyenge, elszökő fény mellett
Még írok, de gondolatom, nem pallérozott. Feslett.
*
Álmosodó aggyal
Művet ötölni nem lehet.
Álomlét cunami.
*
Még van tán' egy-két szó
Mit a toll, papírra karcol.
Emlékeztetőül.
*
Megnyugodva fekszek,
Megmarad vonalvezetés.
Majd tisztába teszem.
*
Holnap lesz, az új nap,
Új gondolatok, remények.
Reggel napsütés lesz.
*
Nemsokára elalszok, minden keservem elmarad,
Az idő meg közben, egy szép, új reggelbe áthalad.
Álmomban bekerülök az új, verses időzónába,
Ez reggelig pumpálja gondolatokat a lúdtollba.

Ellenállhatatlan erő húz az ágyam felé
És addig ott tart, míg a Nap magát fel nem kelé.
Akkor majd rögtön marokba fogom a jó lúdtollamat
És leírom nektek az éjjel fogant gondolatokat.
Remélem, jók lesznek, Ti meg majd örültök,
És jobb, ha most fekszetek és rákészültök.

Vecsés, 2015. június 18. – Kustra Ferenc József - készült: versben és HIAQ –ban…

Levélnyoszolyán az aranylevél leesve már sárga,
Éjjel, hold ezüstszínű tallérjaira, nagyon vágyva
Várják a reggelt és akkor eljön, végül is mit kérnek,
Ami persze mindegy… már nem hintáznak más falevélnek.

A napból még zúdulnak a nyári, elkésett fényjelek…
Már sok-sok árnyék jövőjét vesztve csak lassan ténfereg.
Persze csak tétován simogat már őszies napsugár,
Lehet, hogy ez évszak-megváltó, hideg téli fényjel már?

Hajnali, nyálkás ködköpeny visszatetszőn borít mindent,
Nincs reggeli madárcsivitelés. Konstatálom nincsent!
Hajnali, nyálkás ködköpeny visszatetszőn borít mindent.

A közelgő tél… elő dísze
A növények szép őszi színe…
A közelgő tél, elő dísze.

Ahogy nézem, hosszasan ez bizony az őszi varázs,
Mert a sok vöröses falevél olyan, mint a parázs…
Esti szellő, hűvösödő estbe torkollik,
Éj sötétje reggel és este jól kinyúlik.

Lassan fölénk jő, jól beterít az őszi alkonyat,
Lángja már nincsen, de még mutat némi kis parazsat...
Lassan fölénk jő, jól beterít az őszi alkonyat.

Vecsés, 2018. november 5. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és 3 soros-zárttükrös -ben.

Őrület, hogy mily’ peches az élet,
Hiába látogatom karácsonyi miséket…

Van nekem is lekötöző láncom,
Ettől nem erősödik szabadság álmom.
*

Olyan vagyok, mint a Tisza,
Minek nem volt elég partja.

Hevesen eltépte a láncot,
Én is akartam ezt a vircsaftot.
*

A Tiszának olyan könnyen ment,
Én is gyűrőm a lehetetlent.

Nálam partom is magas,
Vágyam olyan, mint öreg fa, odvas.
*

Ahogy öregszem, őrületet kell legyőznöm,
Közben minden körülményem vadul fékezőm.

Öregség, egyáltalán nem segíti haladást,
Hiába dicsérik egyesek, mint csodást.

Vecsés, 2019. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – 10 szavas duó csokor! Íródott sedoka eszmeiségben = a Sedoka két katauta -ból álló, sértetlen vers, ugyanazt a témát kezelik, különböző perspektívákból.

A világ velem szemben oly’ közönyös,
Akadály, előttem… Az út göröngyös.
Szeretnék én mindenkit, de nem hagyják,
Az emberek ilyenek… nem akarják.

Belenézek a tükörbe, keresem az egész világot,
De ott biz’ semmit nem látok, csak a saját, szűkös világot.
Az álmaim és lehetőségek, önmagukba fulladtak,
Mások nem segítettek… csak megállva néztek és hallgattak.

Vecsés, 2013. január 27. – Kustra Ferenc József

Tűnő napsütés még szétterül a tájon,
Ez már nem sokat szárít… vályogtéglákon.
Kevéske meleg beborít utoljára,
Ha több nem is, nekünk ennyi jut még mára.

Már egyre kevesebb látni, az égszínkék eget,
Helyette látjuk, takaró sötétes fellegeket.
Azért, mert még, néha melegek a nappalok,
Este már ősz van, hűvösülnek az alkonyok.

Éj halkan kattogva épül be, ég végtelenébe,
Visszhangként hívnak a harangok az esti misére.
Nyár az ősszel ilyenkor tájt nagyot paroláz
De a gyengülő nyár, erőtlen, nem zaboláz.

Augusztusban a nyár készül, a start vonalhoz áll
Mert majd nekilódul, elmegy, szavunk majd’ eláll.
Hajnalra, már nedves pára telepedik a tájra,
Kertben, már nincsen szükség új ültetésre, virágra…

A lesodort falevélnek nincsen nyugta,
Mert a viharos szél vadul tovább fújja,
Nem hagyja neki, hogy oly’ békés avar legyen,
Sodródik, nem tud uralkodni fergetegen.

Elhervadnak a kerti virágok
S ottan maradnak a szár-kórók.
Míg a hó le nem esik, ez mementó,
Tartana még kis nyár, az lenne a jó!

Vecsés, 2013. január 28. - Kustra Ferenc József