Ott...ahol....valahol
A masinéria ködben zakatol,
És fennhangon karattyol-
Az újrendnek itt az alkalom.

Leplezett viasz vigyor alatt
Nem látszik az alvadt
Vér- a fog éppen mibe harap.
Egymásnak - megemelt kalap.

Tisztséget betöltők
Tisztességesnek feltűntetők
Tisztelgéssel mutatják- a tűntetők,
Csak mihaszna rend-szer tűr-het-ők.

Tűntetést a tűntetők ellen -
Az a kitűntetett, érdemi szellem,
Mert az az igaz , s hiteles jellem-
Ami a kitűntetetteknek kellem.

A kapzsiság éhség -
Űrbéli fekete lyuk!
Több melyiküknek jut?
Nekik csak ez a kétség!

A köz-fontosítottaknak jár az érdem.!
Más-t nem is lehet - hozzájuk mérten,
Mert nincs másokban annyi vér-szem!
És a Rendnek nem fontosak!; - nem is kétlem.

Ott.....ahol.....több helyen valahol
A kapzsiságnak még nyílik alkalom,
Fontos, hogy az ön-vérszem vért nem látott!
Mert ott van a jámbornyáj - az, ki arra hivatott!

Hatalom, bíbor, bársony, dicsőség-
Van, hogy ez kijárt örökség!
Alapozatlanul semmi kétség -
A népnek ott marad a kötelesség!
Meg a tudat,
Hogy tapsolhatja az urat.

Egy villódzó nyári napon
Keblére ölelt a Balaton.
Magyar földnek tengerszeme;
Örömöknek szép kedvese.

Lágyan duzzadt a vitorla,
Siklott hajónk partot hagyva.
Üde szellő beszélt hozzánk -
Húzzuk fel az orrvitorlánk.

Egy-két fufu meglendített,
Vizet pancsolt, felfrissített.
Lelkem duzzadt,mint vitorla
Ölelt a fény, s a táj mámora.

Élvezettel ringatóztunk,
De parancsokat betartottunk,
Mert komoly dolog matrózkodni,
Cikk-cakkozva vissza jutni
A kikötőbe.

Dermedt fák ágaikkal kapkodnak
A szélben magatehetetlenül sodródó
Hópelyhek után.
Csak egy ölelésre,
Végül dideregve
A szeretet ráolvasztja
Csillogó gyémántként
A szerencséseket.

A tova táncolók olykor csoportosulva
Árnyékként megtelepszenek a törzs
Menedéksávjában, csillagokról álmodozva.

A holnap verőfényes melegében
Egylélekké olvad a csillám-ragyogás,
És álmuk a körforgásban beteljesedik.
Valahol majd könnyezve siratnak,
Valahol tapintatosan a tájra telepednek.
Valahol csillagfényt fürdetnek,
Egylelkükben szeretetben
Boldogság cseppjeikben.

Vízgyöngy csüng az ágról,
Hópehely múltról
Suttog a metamorfózis végtelen léte,
És az értetlen elme tudata
Megszakad
A gőg felsőbbrendűségében.

Ciklusokban ismétlődik
A véletlenszerü Értelem
E parányi, összetetten
Egyszerü megnyilvánulása.
A magyarázat sokrétü lehet
A hajtóerő felett, -
Az a Nagylélek szeretet.
Minden benne terjed.

Hópehely
Vagy univerzumok halmaza,
Mindenerő egy gondolat-
Az Egy eleme része minden;
Ha van is titok, égi rejtély
A természettel,
Hogy egy lehettél
Hálás legyél!

Jót adjál, és szeretetet;
Szebb lesz úgy a te életed
Is Istenben.
Mert miként a hópehely átalakul
Akaratlanul,
Ránk is vár a végtelen utazás.
Már felszálltunk -
Nincs kiszállás.

A metamorfózis körforgásában
A lélek kvarkja
Istenhez tapadva
Időtlenül jelen lesz mindenütt
A Természetben.

Láttam Kegyedet… csodálkoztam,
Csak ment… én meg odafordultam.
Vakon is keresném,
Bízok, hogy meglelném.
Micsoda élmény, hogy láthattam!

Feledhetetlen volt látványom,
Álmomban előjön, mint álom!
Bármerre is nézek,
Mindig csak remélek.
Megyek… és Kegyedtől fényt várom.

Kegyed nélkül, minden rút, kopár,
Lélek Kegyedé, nem csapodár.
Más nők nem kellenek,
Játszóm sem lehetnek.
Láttam Kegyed… várom, hogy bevár!

Vecsés, 2022. január 10. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban, Adelbert von Chamisso: „Láttam, és az óta” … c. verse átirataként. (Fordító: Szöllösi David- január 10 2022.)

Az orosz sztyeppen
Megérkezett a fagyás.
Idő, zúzmarás.
*
Az orosz sztyeppen
Keblére ölelő fagy…
Mini jégcsapok.
*
Az orosz sztyeppen
Hajnali hideg kemény!
Befagyott vizek.
*
Az orosz sztyeppen
Fűtött gerendaházak…
Farkas jár erre…
*
Az orosz sztyeppen
Növények tetszhalottak.
Örökzöld fenyők.
*
Az orosz sztyeppen
Fehér szín festi tájat…
Jégcsap nem csöpög.
*
Az orosz sztyeppen
Fehér szín oly’ vakító.
Taposó csizma.
*
Az orosz sztyeppen
Havat látó tekintet...
Trojka meg nem áll.
*
Az orosz sztyeppen
Már az udvar is fehér.
Ló paták csúsznak.
*
Az orosz sztyeppen
Végzetes a hófúvás.
Trojka biz’ segít!
*
Az orosz sztyeppen,
A hófúvás állandó!
Nincsen búvó hely.
*
Az orosz sztyeppen
Hóvihar forgataga…
Egyujjas kesztyű.
*
Az orosz sztyeppen
Hideg, hóviharos est.
Minden víz fagyott.
*
Az orosz sztyeppen
Szúrósas a levegő…
Hóvihar… ádáz.
*
Az orosz sztyeppen
Lehelet baktat… hóban.
Jeges felület.
*
Az orosz sztyeppen
A havas tájék üres.
Csak hókupacok…
*
Az orosz sztyeppen
A hideg, metsző szélben…
Arcot fájdító.
*
Az orosz sztyeppen
Hull a hó a mezőre!
Szép, fehér bársony.
*
Az orosz sztyeppen
Minden sima… nagy fennsík.
Fehér lepedő.
*
Az orosz sztyeppen
Hótakaró vastagszik.
Törött hólapát.
*
Az orosz sztyeppen
Fény, hótakarót lazít.
Hó, kötésig ér.
*
Az orosz sztyeppen
Élet, álomba hamvadt.
Lélekmelegség.
*
Az orosz sztyeppen
Hallgathatók hópelyhek…
Szellem melegség.
*
Az orosz sztyeppen
Három hónapos a nyár.
Rövid élvezet.

Vecsés, 2016. január 5. – Kustra Ferenc József – íródott: eredeti, Basó féle stílusban írt haiku csokorban, fél-haiku láncban… [600-800 éve Japánban még úgy tartották, ha a haikuíró, életé-ben meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!]