Növényzet áttekintése…

Lehullott rózsa
Levél, de szár tovább szúr!
Ez védekezés.

Felhő nem takar
Eget, most napsütés van!
Nyári az évszak.

Jég szirmot lever.
Egyik meghal, másik nem.
Kinti életrész…

Ágletörő szél,
Tekintetlen bármire.
Csúnyák a csonkok.

Állandó vészpont
Hogy jön a másik évszak…
Sor idő-útja.

Nap és éj, minden
Nap, ugyan úgy cserélget.
Él az életút!

Vecsés, 2024. augusztus 18. -Kustra Ferenc József- íródott: eredeti Basho féle haiku csokorban a nyár áttekintéséről.

(Septolet duó)
A csend,
Álarcban van!
Esend'…

Kis zajt szeretne,
Még telene…
Ő esengő csend…
Cseng…
*
Sokatmondó csend,
Magába esend',
Még kitelne,
Ennyit szeretne.

Beszorult szó
Nem való…
Torok kaparó!
*

(anaforás, 3 soros-zárttükrös duó)
A csend ajtaja berozsdált a magány falába,
A csended bús magányod, a szíved pitvarába…
A csend ajtaja berozsdállt a magány falába.

Hah, a csend is lehet vallomás, csak halkan értő fül kell, nem más,
Hah, a csend is kommunikációs eszköz, ugyan mi lenne más…
Hah, a csend is lehet vallomás, csak halkan értő fül kell, nem más.

Vecsés, 2014. december 30. - Kustra Ferenc József

Orkán, te féktelen, vad vihar!
Miért bántasz, hagyd abba hamar…

Eltépted az esőköpenyemet,
Leverted a fákról gyümölcsömet.
Zajos vagy, megijesztetted kutyát.
Még most is hallom, tehén múgását.

Tudom, amit tudok… te elmész innen
És életünk, helyes vágányra zizzen.

Pennámmal most, kiírlak magamból, itt ne féktelenkedj!
Jót nem tudsz? Kérhetlek, itt velem, nekem, ne helytelenkedj?

Vecsés, 2013. augusztus 11. – Kustra Ferenc József

Nyári napon fázok, Bettina!
Mond csak hová lettél, bestia?
Meguntál, leléptél,
Itt hagytál, elmentél?
Hiányodban él testem vágya…

Lelkemben hógörgeteg, fázok,
Egyedül, nincsenek is mázok…
Mért, föl nem foghatom?
Szerelem akolom…
Nem bírom ezt! Kínomban játszok…

Ha köszöntél volna, Bettina,
Kisebb lenne lelkem fájdalma.
De, csak úgy eltűnni…
Mint keresztbe tenni.
Bár ez Te lelked, nem bánthatja…

Vecsés, 2021. június 1. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

Elringat az élettenger, fennkölt nyugalmával,
Közben meg üt is és ver is, bőszült haragjával,
És még, folyton kínoz a gyötrő hullámzásával.

Mindegy, hogy milyen az életutunk, hogy utazunk
Kínai dzsunkán, elegáns díszes, luxus hajón,
Rönkfaszállító tutajon, rajt' kalyiba lakón…
Foltokkal megtákolt lukas csónakon… utazzunk!

Én csak a kezemmel evezek, talán haladok előre,
Látom a gőzös meg, a tengeri sebesség őrző őre.

Voltam én már oly' sokszor árnyékba,
Hol nem zúgott lelkemnek egy hárfa…
Leszek-e még életem adósa?

Létezik-e még nekem felhőtlen boldogság forrás?
Élek-e még hosszan, az lehet a boldogság forrás…
Létezik-e még nekem felhőtlen boldogság forrás?

Vecsés, 2016. június 1. -Kustra Ferenc József– íródott: alloiostrofikus versformában – önéletraj-zi írásként.