JÉZUS IFJÚ KORA
India

India királyi hercege Ravanna,
Részt vett a zsidók egyik ünnepségén,
A bölcsességet kutatva érkezett,
Ám, Jézus szavain elálmélkodott.

Felajánlotta, hogy pártfogója lesz,
Elviszi keletre megismerkedni,
Az ő bráhminok bölcsességeivel.
Jézus elfogadta, hogy tanulhasson.

Bejárta Gangesz völgyét és Indiát,
A szent irataikból tanult sokat,
Megismerte a hinduk orvoslását,
Vének elismerésével haladt tovább.

E közben több városban is tanított,
Az emberek bűvöletben hallgatták,
Ezrek követték, Istenként imádták,
Híre messze földre is eljutott.

Egy Isten létezik, benne minden egy,
Édes lehelete okán, minden él.
Mindenütt jelen van, egyetemes Úr,
De, nem mindenki láthatja az Atyát.

Nem kíván véráldozatot Isten,
Csak annyit kér a földi emberektől,
Önfeláldozóan, együtt érzően,
És, hogy éljenek könyörületesen.

Ha ezt teszik az Úr elégedett lesz,
A fény mindenkire egyformán ragyog,
Így tanította Isten szavát Jézus.
Kis idő múlva elhagyta Indiát.


Himalája

Északnak ment, elérte Himaláját,
A Buddha papjai szélesre tárták,
Előtte a templomuknak kapuját.
Itt is bölcsektől tanult és tanított.

Tibetben ős régi írást őriztek,
És sok titkos tanításról beszéltek.
Jézus, azonban a saját szemével,
Szerette volna olvasni ezeket.

Valamennyi íráshoz, hozzá férhetett,
Papokkal sokat beszélgethetett,
Ahogy befejezte kutatásait,
Nyugatnak indult, tanított, gyógyított.


Perzsia

Hazatartva érkezett Perzsiába,
Megállt minden faluba és városba,
Mindenhol, Úr igéjét prófétálta,
Huszonnégy esztendős volt ekkor Jézus.

Eljutott Perszepolisz városába,
Három bölcs, Hor, Lun, és Mer mágusokhoz,
Akik meglátták a remény csillagát,
Ők keresték fel, újszülött Messiást.

Most is elsőként üdvözölték Jézust,
Ismét előre tudták érkezését.
Éppen nagy ünnepséget rendeztek,
Jézus pedig szólásra emelkedett.


Mindenki megtalálja Isten házát,
Méghozzá csendben, a saját lelkében,
Ha az élet súlya elviselhetetlen,
Imádkozva eljut, birodalmába.

Csak a tiszta szívűek léphetnek be,
Így az ember érzékelheti Istent.
E szent helyen láthatja az Úr gyertyáját,
Lelkében felfedezheti, láng párját.

Megláthatja a többit is, mely arra vár,
Meggyújtsák, szeretet fáklya tüzével.
Így megtalálja, bölcsesség forrását,
Szétnyíló függöny mögött, Úr trónusát.

Trónus előtt a törvények tábláit,
A táblák mellett, lévő fényes ládát.
Abban, a jövendölés varázspálcát,
Ez a kulcsa, múltnak, jelennek, jövőnek.

A láda mellett, manna, az élet kenyere,
Aki, ebből eszik nem hal meg sohasem.
Ezen fényes ládát, kerubok őrzik,
Mindenki, csak sajátját nyithatja fel.

Szavait, nagy ámulattal hallgatták,
Dicsőítették és szerették Jézust,
Bár beszédét, néha meg nem értették,
Mégis rajongtak tanításaiért.


Káldea

Jézus Perzsiában befejezte munkáját,
Ezután tovább indult, Káldeába.
Izrael népének bölcsőjében járt,
Tanított és szenvedőket gyógyított.

Beszélt életről, testvéri szeretetről,
Emberrel született képességekről,
Lélek királyságáról és békéről,
Jó szándékról, igazságról, Istenről.

Néhány nappal később tovább ment,
Jordán folyón átkelt s visszaérkezett,
Gyermeki otthonába, Názáretbe.
Mária, nagy ünnepséget rendezett.


Athén

Jézus meg szerette volna ismerni,
Hellének iskoláit, mestereit,
Sok gondolkodót adott a világnak,
Tudományban és filozófiában.

Ezért, tovább utazott Athénba,
Mesterektől, tanaikat tanulta.
Majd beszédet mondott a Szentlélekről,
Aki, kopogtat minden lélek ajtaján.

De, ő csak akkor léphet be oda,
Ha kitárják előtte ajtaját.
Ez imádkozással tisztított élet,
Az Úr pedig ezért, megáld titeket.


Egyiptom

Rövid idő után elhagyta Athént,
És megérkezett Egyiptom földjére.
Elihut és Salmét kereste fel,
Édesanyját tanították ők ketten.

Nagy volt a viszont látás öröme,
Jézus vele történteket elmesélte.
Megismerte Egyiptom titkait,
Napon túli világot, halál relytéjeit.

Keresztülment sok próbatételen,
Őszinteség, igazság, emberszeretet,
Hit, bátorság és Isteni szeretet,
Ezek csiszolják lelket és jellemet.


Isten egy emberben testesítette meg,
Bölcsességét, szeretetét és fényét,
A hajnal kapuit nyitó kulcsokat,
Aki megkapta, Jézus Krisztus.

Végezetül Jézus szólt a bölcsekhez;
?Elvállaltam a rám bízott feladatot,
Tisztában vagyok a veszélyekkel,
Amelyek, az úton rám leselkednek.?

?Tudom keserű az ital, mit meg kell innom,
De az akaratomnál, erősebb az Úr akarata.
Így elindulok, azt teszem, amit Ő parancsol,
Szavak, melyet majd mondok, Isten szavai lesznek.?

?Az a munkám, hogy elkészítsem az egyház,
Mintáját, melyet az ember is megért az idők során,
Feladatomat, hazámban kell elvégeznem,
Nem vagyok más, mint a szeretet megtestesülése.?

?Júdás háza kevésbé fogja érteni,
Mi a küldetésem ebben a világban,
Hamis vádakkal illetnek, akadályoznak,
Emberek bírája elé állítanak.?

?Elítélnek engem, megölnek kereszten,
De soha sem pusztítják el az igazságot,
Az igazság át fogja itatni a világot.
Az egyetemes egyház mindig állni fog.?

Beszéde után Jézus haza indult,
Jeruzsálembe, majd Galileába,
Názáretbe felkereste otthonát,
S indult, beteljesítse feladatát.

Nem tudom, miért érdekel
Sok lángelme, mit énekel.
Bolond ember, akiben nincsen kétely,
Bolondabb az, ki nem ismer félelmet!
Én tudom ez a hazugság!
Egy valami jellemez: kíváncsiság.

Nem tudom, mi is vár énrám,
Ott, hol ember sohasem járt.
Eljön az áhított Paradicsom, oly
Melyről mindenki csakis csodát papol?
S az ki romlott, embertelen,
Vajon könyörtelenül tipródik el?

Nem tudom. Mégis úgy érzem,
Elveszett magányos lényem.
S félelem uralkodik elmém felett,
Majd acél dogmám szép lassan öli meg.
Emiatt keresem helyem.
Miért tátong lyuk szerető szívemen?

Nem tudom, hallja imáim...
Bárki... S figyeli álmaim?
Lesz-e, aki segítő kezét nyújtja,
S felemel magasra, újra meg újra?
Ha kell mindig fogja kezem.
A végsőkig, s még tovább marad velem.

Nem tudom, meddig ver szívem,
És meddig kell hogy elhiggyem...
Van Isten? Oly sok szenvedés, Hiába!?
És lesz-e ki megbocsátja hibámat,
Mikor lehunyom a szemem...
Mikor örökre lehunyom a szemem.

NYÁR
Írta: Poór Edit

Végre itt a nyár,
Gondolatom nálad jár.
Boldog vagyok immár,
Fénysugaraddal reám találtál.
Kitartóan ostromoltál,
Bástya falán áthatoltál.
Fényed tündöklik szívem falán,
Láthatod magad lelkem ablakán.
Fölemel a tiszta fénysugár,
Lelkünk öröm táncot jár.
Angyali ének szól,
Két szerető szív egymásra talált.
Elmúlik majd a nyár,
Szerelmünk sohasem talán,
Szívtestvérként örök élet vár.

Te vagy, kit így még soha nem szerettem,
Te vagy, kit majd sohasem feledek.
Te vagy, kihez lelkem szála örökre köt,
Te vagy, kihez sorosom küldött.
Váratlanul törtél életembe,
Egyedül Te vagy a szívemben!
Nincs azóta sem éjjelem, sem nappalom,
Tiéd minden gondolatom!
Nem élhetek már nélküled,
Engedd, hát élhessek veled.
Boldog soha mással nem lehetek,
Engedd, hát boldoggá tehesselek.
Te vagy, számomra fény az éjben,
Te vagy, kinek lelke reám talált a messzeségben.
Te vagy, életem minden rezdülése,
Te vagy, sorsom beteljesülése.

Már csak emlék, ami kis történet volt,
De emlékezni jó, akkor is, ha rég volt!
Feledés homálya rá sohasem borul,
Mert az emlékek során a tűz újra felgyúl.
Szívemben, míg élek megőrizlek téged,
Lelkem tüze örökké éltet téged.
Nem tehetek róla, hogy így alakult,
Mindent elsöprő érzés ejtett rabul!
Megértem én az idők szavát,
Nem is akartam semmi mást,
Csak annyi figyelmet, fénysugarat,
Meg ne zavarjunk vele senki mást.
Emberi szeretet és barátság,
Őszinteség, nyíltság és szabadság.
Az én életem már nem fontos,
Te légy nagyon boldog!
Ha láthatlak, én már boldog vagyok,
S ha köszöntesz, attól elolvadok.
Ily kevéssel is beérem tőled,
Lelkemig ér köszöntésed!
Irántad érzett szeretetem, tiszteltem,
Mindig fénysugárként övez körül téged.
Most búcsúzom, de soha ne feledd,
Amíg élek nagyon szeretlek téged!
Cserébe semmit sem kérek érte,
Megismerhettelek, nekem már ez megérte!
Most fájdalomtól meggyötört lelkem,
Mert e kevés fénysugarat is elvesztettem!
Bezárom hát szívemet, lelkemet,
De hívem megőrzöm emlékedet.
Egyszer, én is az idők múltán,
Feltámadok, mint hamvaiból a Főnixmadár!