Zimankós gonosz tél!Elvettél tőlem
mindent mi kedves volt nekem,
dühöngő szeleddel mindent felkavartál,
s pokollá tetted életem.
Zimankós hideg tél!Ne hidd hogy győzhetsz!
Nem fog megtörni semmi sem!
Pusztító erőddel úgy is szembeszállok,
s viharként tombolva elveszem!
Most gúzsba kötve béklyóba zúztál,
rám kötve fagyos láncodat,
lelkemre jégvirágot szórtál,
szótlanra fagyasztva ajkamat!
De maradt a lelkemben szikra!
Mit oltani el nem tudsz soha!
Mely bennem izzik és parázslik,
s letépi fagyos láncodat!
Én izzó parázzsal dobom vissza
ami belőle megmarad,
letörve pusztító erődet
amíg már semmi sem marad!
Egy anyának nincs más a földön,
mi gyermekénél fontosabb talán,
egy anya gyermeke szemében látja
a zöldülő rétet,a nap sugarát.
Egy anya a gyermekben érzi
a tavaszi szellő lágy sóhaját,
miatta él,és miatta vérzik
miatta szárnyal felhőkön át.
Egy anyát nem lehet legyőzni!
Erős,és sok mindent kiáll!
S bár lehet,belülről vérzik,
de erőt is ebből gyűjt talán.
Egy anya mindenre képes!
S ha kell,százszor is kiáll!
Nem engedi hogy porba zúzzák,
és csak azért is vissza vág!
Kis ember most kis Király,
belőle lesz nagy Király.
Állhatatos munkája
ez útra irányítja.
Munkájában lelke van,
végzi dolgát boldogan,
munka közben mosolyog,
szíve csak azért dobog,
tudja, hogy az Istene
lelket önt a szívébe.
Tisztelettel köszöni,
Univerzum fizeti,
kis Királynak ajándék,
lelke boldogságban ég.
Kis Király Te boldog vagy,
hited soha el nem hagy,
tudod, nem vagy egyedül,
Isten segít, melléd ül!
belőle lesz nagy Király.
Állhatatos munkája
ez útra irányítja.
Munkájában lelke van,
végzi dolgát boldogan,
munka közben mosolyog,
szíve csak azért dobog,
tudja, hogy az Istene
lelket önt a szívébe.
Tisztelettel köszöni,
Univerzum fizeti,
kis Királynak ajándék,
lelke boldogságban ég.
Kis Király Te boldog vagy,
hited soha el nem hagy,
tudod, nem vagy egyedül,
Isten segít, melléd ül!
Szeretlek apa és soha többet nem foglak elfelejteni téged, mert nagyon hiányzol nekem meg Dávidnak.
Az utolsó estén elcsókoltam
talán az összes csókomat,
az utolsó estén elvettél mindent,
ami belőlem megmaradt.
Az utolsó estén úgy csodáltál,
mint egy lehulló csillagot,
az utolsó estén szemed fénye
tündöklő gyémántként csillogott.
Az utolsó éjjel úgy öleltél,
ahogyan soha senki más,
hörgő vulkánként elsöpörtél
minden gátat,mi köztünk állt.
Az utolsó estén úgy szerettél,
mintha nem is akarnál semmi mást,
pedig akkor még nem is tudtuk,
hogy ez lesz az utolsó éjszakánk.