Az életem, szerelmem, mit se érne nélküled.Az a sok szép ajándék, szeretet, amivel elvarázsolsz engemet, anyira jo érezni, hogy van aki ennyire tud szeretni, mint te, és olyan csod?latos, látni a mosolyod, hogy boldog vagy velem, és kimondod hogy szeretsz. Nálad szebb ajándék nem létezik, te vagy aki?rt mindent megtennék.Szeretem a szemed csillogását, a mosolyod édes harmat?t, szeretem a csokod, hiszen igaz szivel csokolsz, az ölelésed, mert ugy ölelsz, mint mást sohasem, tiszta szivel, szeretettel. Arra vágyok életem, hogy néz rám, fog meg a kezem, szoritsd meg bátran míg lehunyom a szemem. A csokod, huu... Soha nem menj el, mert az első csokod még most is éget. és ezt mindig szeretném érezni, szeretnélek ölelni, csokolni, és mindörökké szeretni. Szerelmem, én mindig veled leszek, örökk? fogom a kezed, nem engedem el, bármi legyen. Bennem mindig megbizhatsz, rám is támaszkodhatsz. Ott leszek mindig, és átölelve foglak mindentől megvédeni, a rossz gondolatokat elhesegetem majd, szép szavaimmal, kedves mosolyommal, édes csokjaimmal. Tudom hogy együtt mindenre képesek leszünk, mert mindent meg teszünk hogy a lehető legjobb döntéseket tegyük. Kicsim, ugy hiányzol mint még soha, a tekinteted, mosolyod, és mindened ami mozgat. A bensőd, az az első amire felfigyeltem. látszot rajtad, hogy te kellesz, NEKEM, csak nekem. nem birnám nélküled, mindig veled leszek, egy örök életre elveszlek!!!

Csak így elmenni,
hogy semmi sem őrizzen
-békés, köznapi kövekbe
vagy vasakba ötvözötten
- akár szavakba !
Fákra, falusi házak előtt
a padokra vésve -
Csak így elmenni,
hogy ' Voltál !'
és számon ezt senki se kérje !
Csak így elmenni,
hogy ne nézzenek
érted a csillagokba !
Jaj ! így elmenni
nem csak neked !
Senkinek, soha nem szabadna !

Mit is mondhatnék most neked?talán azt mit most érzek!Szavaid mint éles tör hatoltak szívembe,s közben átjárja testem a fájdalom.Szemeböl lassan könny pereg nem tudom mitévőlegyek.Gondolataim kavarognak fejemben, s a múlt tör elő felszínre bennem,egy emlék egy kép mi te voltál, s vagy nekem.Annyi mindent szeretnék el mondani de talán mit sem érnek már a szavak.Te eldöntötted el hagysz,jaj szívem megszakad.Bánat keserűség fájdalom járja át testemet ,és érzem nélküled nem élhetek.Bocsásd meg kérlek bűneimet hisz nem vagyok tökéletes,de ha szeretsz meg halok te érted csak maradj mellettem szívem.Ha viszont nem szeretsz hát menj ne néz vissza soha sem,légy boldog azt kívánom és azt hogy az élet soha ne legyen hozzád mostoha.De tud szívem benn öröké élsz és nem felejtelek soha.

Ládák és polcok
Írta: Kovács István
Egy nagy ládában
cipeljük magunkkal a múltat.
Kidobni őket nem lehet,
életünk részei voltak.
Az emlékeket szelektálni
lehet, de feledni nem,
mert ott hátul a kis polcon,
minden- minden ott pihen.

A jelenünk?
Az egy kisebb láda.
Teteje soha nincs zárva,
Rendezkedünk mindig benne,
bár szinte hiába.
Mert a mát holnap át tesszük,
a ?múlt? feliratú ládába.

És a holnap?
Egy kicsinyke doboz,
inkább csak egy zárt boríték.
Tervek vannak benne,
vágyak és titkok,
ezért ők a holnapok.

Reggelente,
ahogy nyílnak a borítékok,
lassan fogynak a holnapok,
rájövünk, már mi is múlt vagyunk.
És ha az utolsó láda is bezárul,
talán emlékei leszünk valakinek,
a polcon, ott, leghátul!

.. Hogy mást ölelsz, hogy csókod másra ragad át.
Szemeim pirosló ajkadon, mert szívem azon lát!
Elfogytak percek, rendre sűrű harag.
Jellemed nem, de illatod velem marad!

Arcom, az arcod finom mosolygások íve.
Ajkad szív piros, őrölt mosoly színe.
Kápráztat szeme, szíve arcvonásom gyengéje.
Mámorító alakja, hangszálaim pengéje .. !

Nem hétköznapi fájdalom, szívem gyanánt érzem.
Tízpercen belül több sebből vérzem!
Tétlenség, maga a megőrjítő álom!
Halk sóhaj, majd csendben tovább állom ..