Hideg szél fúj át a végtelen hómezőn,
Szerelmünk édes édene, lám, összedőlt.
Sír a szél a fagyos jégtáblákon,
Ámor édenében már egyedül sétálok.

Mondd, hová lett a lángoló varázsunk,
Látod? A szerelmi tüzünkben lelem a halálom.
Fájó érzés, nincs maradásom,
Nem fogom már kezed, sírva odébbállok.

Síró sóhajom fájdalma olyan nyomasztó, keserű,
Végtelennek tűnő szerelmünk pilleszárnyon elrepült.
Ámor szigetén szomorú a végzetem.
Édes reményem vigaszát már nem lelem.

Égre törőn utolsót sóhajt a nyár,
Kopár, kies tájat a szél járja át.
Lassan sétál a holdsugár az égen,
Hideg szobámból a hópihéket nézem.

Mit keres egy költő e siralmas vidéken?
Elmémben örömöt és bánatot idézek.
Bűn, nyomor, kín ez a falu, reménytelen,
Hol szegénység az úr, ott az élet esélytelen.

Szívemben hordom e lelki világot,
Nézem a felhők vonulását, s felkiáltok!
Miért taszít nyomorba az élet ennyi életet,
Miért lettünk, Istenünk! - szabadlábon védekező végzetek.

És amikor megteremtette Istenünk,
A fekete és barna népet.
Nem adott hozzá nyugalmat és békességet,
És a csillagok fénylő során védettséget.

Égre törőn sóhajt még a nyár,
Kopár, kies tájat a szél járja át.
Lassan sétál holdsugár az éjben,
S én a hideg szobámból a hópihéket nézem.

Erdős Sándor : Titkos szerelem

Gyöngyházfényű tekintetedben fürdök.
Beleremeg a lelkem,ha reám veted.
Bús, szerelmes gondolatokat őrzök.
De sohasem mondhatom el neked.

Te csak délibáb vagy nékem a valóban.
Megfoghatatlad,de létező csoda.
Őrült, vad szerelmem tiéd titokban.
Sajnos nem lehetsz enyém soha.

Háborúból hazafelé,éhezett a katona.
Bárhová is kopogtatott,enni nem kapott soha.
Bejárta az egész falut, adnának-e alamizsnát.
De mit kapott nem fedezte szegény vacsoráját.

El is határozta gyorsan, felkapva egy nagy követ.
Főzök ebből levest én! Keresek olyan helyet
Első falu első házán kopogott a katona.
Gondolta, hogy itt lesz kőből mindjárt finom vacsora.

Öregasszony nyitott ajtót. Köszöntötte a legény.
Alamizsnát jöttem kérni bár nem vagyok én szegény.
Vizet, s lábost tud-é adni?Főzni valót hoztam ám.
Finomabbnál finomabb kővel teli a tarisznyám.

Ámult-bámult a vénasszony. Kőből főzni lehet-e?
Ha megtanul bizonyára gazdag lesz az élete.
Gyere-gyere invitálta. Mutasd hogyan csinálod.
Mindent adok mi kell hozzá, ahogy te csak kívánod.

Lábost, vizet hozzon kend,tegye fel a tűz fölé.
Mikor a víz már rotyogott, kavicsot dobott belé.
Kevergette,kevergette.Az öregasszony meg csak leste.
Finom leves lesz majd ebből, mire leszáll az este.

Kóstolgatta,kóstolgatta.Csettintgetett nagyokat.
Egy kanál zsír kéne belé, ha a háznál az akad.
Hogyne lelkem akad az itt.Van kint a kis kamrában.
Ha kell bele egy csipet só is, mondjad nekem csak bátran.

Csipet só is,s egy kis krumpli édesíti a követ.
Ha hozna bele, ha már megy, a kamrából jövet.
Serény asszony lótott-futott. Hozott mindent, amit kért.
A vidám obsitos az apróságért jó vacsorát ígért.

Mondja hősünk:-nagyon finom, szinte kész is.
Valami tán, egy kis kolbász kéne bele mégis.
Hozom-hozom mondá szüle, s szinte suhan.
Ahogy titkos kamrájába a kolbászért rohan.

Kész is lett a kőleves. Jól laktak tőle nagyon.
Gondolta az öregasszony, ez a kő egy vagyon.
Sokat ér az. Sokat ér az. Kőből levés. Nahát!
Sosem látott a vénasszony még ekkora csodát.

Add el nékem a csodakövet. Kérlelte a legényt.
Szinte ráncigálta, nem engedte elmenni a szegényt.
Nohát, legyen. Nohát, legyen. Száz forint az ára.
Gazdag lett a szegény legény. Pedig eddig felkopott az álla.

Csak nézlek ős tölgy matuzsálem
Már ötszáz esztendeje, hogy magasodsz.
Első ez, hogy felkereslek, ha hazajöttem.
Luther átkozása óta itt kapaszkodsz.

Emlékszel tölgy, mi volt a te vágyad,
Mikor csemeteként álmodoztál,
S még zsenge volt az ifjú ágad?
Elérni a fellegeket a holdvilágnál.

Most már óvón veted árnyékodat
Magvad szórta zsenge fákra.
S, ha rád borul a nyáralkonyat,
Látod ahogy szellőt hívnak nászra.

Orákulum voltál ősi Dodomában,
Lombjaid sóhaja mutatta a jövőt.
Most koronád tükre látszik a Dunában,
S a jövő nemzedékre vonsz áldó tetőt.