Homlokomon csattan két kezem,
Nem értem, hogy mi történt velem.
Fáradt vágyódás ül nyögve rajtam.
Isten tudja, mit akartam.

Szerettem volna tiszta életet élni.
Kínzó vágyaktól soha sem félni.
Mit értem el vajon a vágyódással?
Összevesztem egy kedves, jó baráttal.

Nehéz erről őszintén írni.
Legjobb lenne elbújva sírni.
De most vajon mi lesz erősebb?
Férfi büszkeség nem ejt könnyet.

Befelé sírok, ez egy átok!
Elvesztettem egy barátot.
Nem tudom, hogy hol hibáztam.
Magányra cseréltem büszke vágyam.

Ki aggódón nézett rád, ha életed során az utat rögökkel szórta be sorsod.
Ki támaszod volt, ha úgy tűnt elveszett minden szép álmod.
Most Isten kertjében tép neked virágot, és mosolyogva nyújtja át.
Ő, a te soha el nem felejtett, ma is támaszod.
Drága jó apád.

Lelkem mélyén gunnyasztó félelem.
Nézd, lásd mit tettél most énvelem.
Reszketek, mit tarlón ázó madár.
Nyugodt nem lesz szívem, soha már.

Mint sötét, rémes zúgó fellegek.
Úgy borítja félelem életem.
Hát, kérlek drága, édes Istenem.
Hozz végre már, megnyugvást nekem.

Ne légy bánatos, ha lelked hideg.
Felmelegszik majd szunnyadó szíved.
Ha átcsap feletted a változás szele,
szállsz, sodródsz, változol majd vele.

Ne félj hát az újtól, mástól soha.
Beborít majd szépség aranypora.
Más nem is moshatja le szívedről.
Csak, ha folyó fakad könnyekből.

Ha én egyszer
nagy nyúl leszek.
Minden reggel
répát eszek.

Mögöttem lesz
iskolák sora.
Nem leszek éhes
én már soha.

Az erdőben csak
az sikeres.
Ki mindíg
sok pénzt keres.

Leszek én majd
állat prókátor.
Elveszem a kicsalt
sajtot a rókától.