Nagyon jó volt boldognak lenni,
Volt értelme élni, remélni,
Most meg üres minden,
Unalmas, fájó, boldogtalan.

Csak soha ne jutnál az eszembe,
A csókod íze se lenne
Emlékeim gyöngyszeme,
Nem tehetek róla, szenvedek.

El kellene mennem innen,
Messzire, ahol senki sem ismer
És lesz talán aki igazán szeretne
Talán nekem is jobb lenne.

Eldobtad a boldogságot,
Soha többé nem találod,
Magad sem tudod, hogy
Miért hagytál árván engem.

Egyszer még majd visszajönnél,
Mert szívedet összetörték,
Könyörögnél, hogy gyógyítsam,
Beteg szíved foltozgassam.

Meg is teszem, de már késő
Az én szívem olyan mint a kő,
Fájdalombtól megrepedt,
Azután meg kőszikla lett.

Nézd, nem látszanak a Karancs csúcsai
Fagyos lepel gördült rá a tájra,
Jégbörtönbe zárva nyögnek a fák
A koszos hadúr nem hoz még havat sem

Gyere Talcsikám, benézünk a Svejkbe
Előtte dobunk egy burgert
Bent vár Pultos Petra.
Piros arcán mindig ott a mosoly.

Tölts hát Petrám aranyló Muskotályt,
Aztán gyöngyöző Tekilát,
kísérőnek adj, forró, illatos teát.
Hajolj közelebb had érezzük hajad illatát.

Gyere barátom, használjuk ki az éjszakát.
Nem lát most asszonyod.
Nem jön el, soha a reggel,
hagy húzzon selyemzsinórján a vágy.

A holnapot, ékszerdobozba gyémántok
közé zárta a ma.
Most !!! Tedd meg Thaliarchus !!!
Mert a jövő, szétmállik sírjában.

Szeretnék a karjaidban
Mégegyszer megbújni,
Ölelésedtől csendesen elalélni,
Engedni, hogy csókolj, szeress
Bánatomat elhesegesd,
Soha el ne engedj engem,
Tarts szorosan az öledben.

És, ha a Sors úgy kívánja,
Belealszom a halálba,
Senkit, semmit már ne lássak,
Nélküled már nem tudok
Mást tenni, mint bánatomban
Meghalni, mindent-mindent
Itt hagyni, senkire sem gondolni.

Úgy hiányzol mint tengernek a napfény
vagy mint a dombok közt csörtető patak,
melynek tükrében lágyan elmerengve
habjai között fürdik meg a nap.

Úgy hiányzol mint fák alatt az árnyék
melynek tövében néma csend honol
és mégis:mégis hiába kereslek
égen és földön,nem látlak sehol.

Úgy hiányzol mint tengernek a napfény ,
vagy az ereimben lüktető erő
mely halk sóhajtással távozik a széllel
s nem tudok mást,csak sírva ébredni föl.

Most is kereslek,egyre csak kutatlak
bár egyre messzebb visz a száguldó idő,
hiába tagadod:titkon te is érzed,
nélkülem többé te sem vagy erős.