Azon a reggelen
amikor visszatért
amikor
szép arcát újra láttam
száz karral öleltem volna
mert feltámadt Önért újra a vágyam

Én írtam Önnek s ennél több mi lehet
köszöntésként szerettem volna vezetni
parázna
angyalként
a kezét testemen
hogy szeliden és vadul ismerkedjék velem
de a vers amit írtam önmagáért
beszélt

Én is szinte látom büszke kék
tekintete tüzét ami talán megvet
de szeretem mégis

tudom
amit Önről tudok az még kevés
szinte semmit sem árult el az a pár
beszélgetés
ami közöttünk volt
semmit sem árult el magáról
az én vágyakozó szerelmes éjszakáimról
s rólam se persze

Ha Ön
másba szerelmes mincs mit
tennem
kifeküdhetek az Ön küszöbe elé
a hóra tudom
akkor sem ér
semmit
az én lángolásom szen a nyári
alkonyon

Ön úgy vélem erős társat keres
kinek szövetséget ajánl
vagy nem keres senkit
míg
én szerelemről beszélek

ami egyszeri és megismételhetetlen
és
ami vihar
ami nem vár, nem kérlel
ami jön mint maga az élet

Ön mondhatja azt
hogy ez csak testiség
Ön azt mondhatja
ha húsz éves lenne,és én is fiatal
lehet elsodorná
verseim szirén-hangja

nem tudom
csak azt tudom, hogy
csak a most van
most kell szeretni ha még szeretni akarunk
most kell ölelni mielőbb és gyorsan
metrt ki tudja lesz e
holnap

bár a versem önmagáért beszél
én
Önt
szeretném ha szerethetném

ha az
Ön ölelései engem
szeretnének
minden nap ünnepnap lenne
mert ölelései elraganának
és egy másik
világba
elvinnének

ha hűs tenyerébe rejthetném
lázas arcom
ha ölelő karokkal várna
ha elfogadna
ha átringatna egy másik
világra

ha láthatnám többször édes arcát
ha hallhatnám a gyönyörtől
ujjongó
hangjait
gyönyörű lenne
s ha szemem sugarai fellobbantanák
az én vágyam tüzén
s az Ön vágyait
ha érezhetném forró ujjainak
érintéseit

térdrehullva
szeretném imádnám csókolnám
az Ön csodáit
el nem követett büneim
bűnbocsánatát is várva
térdre hullva
csókolnám Önt csókjaimmal
egy nagy mindent elsöprő
feloldozásban

Színjátszó fátyolban ringatózol,
még puhán lebegsz a légi árral,
vágyak dallamát rezgik húrjaid,
s szerelmet árulsz aranykarátra.
Egy ideig csillogsz a fényben, mint
a jéghegyek áttetsző csúcsai,
megtévesztve vétlen áldozatod
mélyről áramló tiszta álmait.
De egyszer majd nem kell már hűs lelked,
s a sötétségben merengsz, nesztelen,
úgy múlsz el, hogy igazán senkit sem
szerettél, s téged senki sem szeret.

2016

Lobbanó
őszutói fényben
búcsúzik a nyár

nem őrzi már
se szerelem
se fa se virág

Örömeit
nem őrzi már
semmi

Krizantémok
nyílnak
a kövezeten

nem akarok
senkit
elfeledni

Hét órakor még hajnali a sötét
s hűvös az őszi a reggel
a nap nem süt egész nap
csak hideg eső esik ránk
a fákra a földre
a lehullott
rozsdás levelekre
s ahogy
csontkarúvá válnak
nélkülük az ágak
ahogy a
földre hull
velük az öröm
s nem marad más a fák tetején
csak a bánat
Verlain mondta hogy az ősz húrja zsong
búsong, jajong a tájon
és
én is érzem
hogy az ölelésed már hiába várom
hogy fogy az időnk
fogynak a menedékek
lassan kihűlnek
szívünkből a vágyak
és hiába égnek még a régi fények
és hiába hiszek
a feltámadásban
hogy van még
egy esély , hogy van még
egy másik élet
hogy szerethetnek majd azok is
akik még szeretnének
azok is
akiket sohasem feledtem
s akikkel hajnali
kakasok kiabáltak
a korán kelő
szerelemmel
de tudom
hogy majd egyszer
az októberi szél
az utcákon át
az erjedő must szagát
hozza
elindulok
s akik
még mindig szeretnek elkísérnek majd
táncoló fekete asszonyokkal
táncoló fekete kocsisokkal
táncoló fekete lovakkal
a
sirató dombra
ahol messzi tárogatókon
játssza végtelen szólóját a magány
ahol nem számít már
többé semmi
de ahol
nem fogok soha senkit sem
elfeledni

Mulassunk ma
szép asszonyom !
fogynak az évek
szól a zene
s igaz az ének
nem vagyok én már
az aki voltam
az
sincs már sehol
akit tenyeremen hordtam
de
képzeletemben
te vagy
akit újra látlak
akinek újra
látom képzeletemmel
bozontos
illatos kertjét
a csodákat
akit újra
kérlelhetek
hogy hívj ! várj !
fogadj be
hogy ölelj át végre
hogy szép
szád vad csókokat
csókoljon rám végre
s én vad csókokat
tegyek
gyönyörű
öledre
hogy tedd szét
tárd szét nekem
magad
s a lábad
s hogy
vesd le magadról
minden ruhádat
s úgy ölelj meztelen
ahogy senkit
és szeress
engem
ahogy nem szeret senki
s ringatózz rajtam
előre, hátra dőlve
újra
és ha elönt a feloldozás
az én kéjem, az én lázam
járjon át
s engem a te forróságod
újra és újra
amíg
felujjongsz , jajongsz vagy
felkiáltasz
amíg
szédült csókjaimmal lezárom
ziháló édes szádat