Hitedre Tiborc
(a közmunkások dala)

Sorsunk bábeli szekerei itt
feszültek
ezen a földön, ezeken
az utakon s hiába
kapaszkodtak
karmai
ahogy változott az ég
úgy hullott itt áldás helyett
átok s úgy őröltek az istenek
egyforma malmai
hiába jártak lovak
szügyig az időben
hogy a kiáltást sem
hallotta senki
a míg álmodott a nép
arról ami nincs ? hű fiak
a romlásból
nem tudták kivezetni

Törvényei szerint forog
a világ befutja útját a fény is
legyen gazda vagy közmunkás
egyre megy
nem a jussa itt senkinek
a hallgatás
ha sorsa szóra kényszeríti
Karjaink lüktető istrángjai
hurcolják a kor talyigáit
megrakva a múlt málott
köveivel s mi
becsapott nemzedékek
viseljük sorsunkat ujabb
s újabb sebeivel
mert a népnek
nincs ege az útnak
csak erős a lejtmenet
az éhezőnek kenyér
kell és rendes munka
a munkanélkülinek
a gyereknek jó iskola
hogy tanulhasson


hogy ne legyen cseléd
se úrnál szolga,
de gyalázat
a rendszer elvette a létrát tőle
amin fölkapaszodhatna

Törvényei szerint forog a világ
befutja útját a fény is
dobok bőgők gitárok
váltsátok meg bűneitől ezt
a pökhendi világot
dobogjatok mégis
kürtök rikoltsatok
rikoltsatok a messzeségbe
még testetelen félelem
készül közöttünk
hogy szívünket mindennap
felélje - ne hagyjátok
dobogjatok dobok bőgők gitárok
lázítsátok fel értünk a világot


Tiborc mondta:
aki száz meg százezert rabol,
lészen Bírája annak, akit a
szükség garast rabolni
kényszerített ! ne hagyjátok
Ne féljétek !
fogjatok össze ti elnyomottak
ha ezen múlik az élet
s teremtsetek
munkát kenyeret magatoknak
ne hallgassatok
dobok bőgők gitárok
dobogjatok
dobok, bőgő gitárok
Tiborc hitére
riadót doboljatok !

Bábeli
a hangzavar
az idő idegszálai
riadtan vernek
nincs senki már
aki mérje
a mérhetetlent
s hiába dőltek le
az ős -határok
messze vannak
a csillagok
a lópaták
nyomához

Az elveszett varázs zárszavával
játszik egy apró csekély jel
követi jelét
amit megérlel
az utolsó káva végzet
amely mégis még is
bálozó Zionhoz
hozott ígéret

s végre hátrahökken és nézi
miként cseréli árapályra
azt a régi
szünetből szaladt
bóbitás salak
kegyét
amely még csak úgy ragyog
Mint kezében egy zsebkendőnyi mályvapor
virít és kérdi
talán magánál definiáltabb
Ígéret parázslik
amely egy újkori eszmék
-s sokan kinevették
ahogy bóbiskol egy percre
s magáról görbül már
a térdkalácsa
S ha csak ezen múlik
Hát senki se lássa

viszont ha másra jeldül görbe
képe
vagy viszonzásul, már csak utolsót
vegyen magának
kímélet az egyre
ezt azért ne felejtse
olcsó kuszált
már ha elég facsar
ha jó lesz
s meg is érti
Magától egy úri ember csak ezt kéri..

A gyermek
elment
s többé
nem jön
vissza
lehet
tavasz
nyár
ősz
tél
árva lett
a hinta
nem
mondja
többé
senki
hogy
hinta
palinta

Tudod, bár nem mondta senki,
van, hogy nem sikerül semmi.
Így is úgy is rossz a napod,
elhagyott az őrangyalod.
Ez már velem is megesett.
A sors engem veregetett.
Az a napom borzalom volt,
hírnevemen is eset folt.

Kezdem azzal, akkor reggel,
nem ébresztett fel a vekker.
felriadtam én álmomból,
ne késsek az iskolából.
Fürdőszobába futottam,
de én ajtót nem nyitottam.
Puffantam a kemény deszkán,
betadine így került rám.

És hogy ezt tovább fokozzam,
fogmosásba bele fogtam
máig sem értem, hogy tehettem,
folyékony szappannal öblögettem.
Reggelit már nem is kértem,
habzott a szám így is éppen.
Iskolába elindultam.
Történtektől felindultan.

Mivel anya is kapkodott,
nem figyelte mit alkotok.
Az autóba bepattantunk,
táskámért, visszatolattunk.
Nem elég a balszerencse,
egész úton ecsetelte,
?ha a holmid nem figyeled,
egyszer elhagyod a fejed?.

Igaza volt hát hallgattam.
Fejem búsan lehajtottam.
Szemem, kikerekedett,
papucsom volt cipő helyett.
Anya már nem sietettet,
nyugtatott és búcsút intett.
Papucsomat szépen kérte,
Tornacipőt adott érte.

Mikor az iskolába értem,
jelző csengő hangzott éppen.
Lépéseim szaporáztam,
mi tagadás be páráztam.
Ekkor történt még galiba,
tízóraim a kocsiba.
Anya meg már hét határon,
kereke nyomát se látom.

Miután ezt konstatáltam,
helyemre én elsétáltam.
Illetve sétálni akartam,
de egy táskába elhasaltam.
Kacagnak a gyerekek.
Nyöszörögve felkelek.
Ezt az esést térdem bánta.
Így lettem én aznap sánta.

A várva várt ebédszünet,
lassan-lassan elérkezett.
Tálcára én vígan teszem,
spagettim és húslevesem.
Sétálok is asztalomhoz
gyomrom korog alkalomhoz.
Pisti ép ott futkározott,
a tálcámnak neki ugrott.

Repült is a leves rögtön
lé arcomon, tányér földön.
Spagettim is szállni vágyott
Kata haján lát világot.
Vége lett a szünetemnek
lőttek az ebédemnek.
Napközi a mentsváram,
uzsonnára úgy vágytam.

Friss kifliből kettőt vettem.
Éppen mikor bele ettem,
darazsat ellegyintettem,
mindkét kiflit elejtettem.
Iskolának vége lett.
Gyomrom üres, émelyeg.
Hazafele így sétáltam,
tornacipőbe volt lábam.

Kikötődött cipőfűzőm,
bekötni már nem volt időm.
Mikor házunk elé értem,
egy tócsába bele léptem.
?A csudába? kiáltottam.
Vizes lábbal nagyot rúgtam.
A lendület akkora volt,
cipőm a szomszédba landolt.

Szappan szagú leheletem
Fejemen betadine, és levesem.
Az eséstől térdem sajog.
nagyon- nagyon éhes vagyok.
Cipőmet is elvesztettem,
haza aznap így érkeztem.
Erre mondják az emberek,
balszerencsés ez a gyerek.