Idő 
Értékelés 
Értékelés Otthon, Svédországban, nagyon
szegény körülmények közt nőt fel,
és már tizennégy éves korában
elvesztette gyári munkás apját,
ki spanyol influenzában hunyt el.
De tehetsége már mint gyermek
játszó társai közt megnyilvánult.
Velük együtt az utcán színészkedett,
és ő, szereplő úgymint rendező,
mint egy kis zseni, intézkedett.
Első jelentőséges munkáját mint
modell női kalap szalonnak végezte,
mely a legdivatosabb kalapokat árulta.
Katalógusban jelentek meg képei,
melyben fedett fejét és bájos arcát
minden jómódú és divatos hölgy
jóváhagyással és csodálattal bámulta.
Ott látta meg először egy filmrendező,
ki új és fiatal tehetségekre vadászott,
s így kezdődött a csoda mely róla jellemző.
Ettől kezdve felgyorsult az idő: szerepelt
egy rövid filmben. Szín játszó órákra járt,
és még alig volt húsz éves mire nevét s képét
film plakátokon az egész nép megcsodálta.
Először két svéd, aztán egy német filmben játszott.
Akkor már Amerikában is hallottak róla, hol
Louis B. Mayer úr Grétát Hollywood részére
mint újonnan felfedezett csoda megkívánt.
S emígy szált az üde és fiatal sztár hajóra
hogy bűvöletével meghódítsa egész Amerikát.
Hollywood volt az új földi paradicsom, hol
a sikert és a vagyont mint erény tekintették,
és vonzó ereje ő rá is kétségtelenül hatott,
az a mesebeli és csillagokkal díszített világ,
hol pénzes és szivaros pasasok uralkodtak.
A telefon állandóan csengett. Sürögtek
forogtak, s lelkesen s hangosan folytak a viták.
Ide pottyant be jóhiszeműen és ártatlanul,
de rögtön kezelésbe vették Mayer úr emberei,
és kezdődtek a követelmények és a próbák.
A csendes filmeknek ő lett az új sztárja,
melyekben zafír kék szemével beszélt,
mert itt valóban a szónál többet ért a tét.
Néha lesütötte hosszú szempillás szemét,
Aztán ámulattal kitágult a pupillája.
Ehhez hozzá fűzött egy mosolyt mely
a rajongás és az örömről tanúskodott.
Vagy összeszűkültek szemei mint egy cirmos
doromboló macskáé, amely a kényelemnek
teljes testével és bizalmával átadta magát.
A szerepek jöttek-mentek, Az Asszony és
az Ördögtől a Titokzatos Nőig és A Csókig.
Kedvenc szereplő társa John Gilbert volt,
kibe beleszeretett és kivel összeköltözött.
Ez volt nagy szerelmének leghasznosabb bére
és a boldogság és szeretetnek legkiválóbb éve.
Aztán elkezdődött a hangos film korszaka,
melyben meg volt kívánva hogy beszéljen.
Hangja kissé mélyebb volt a szokottnál, de
sokan ezt rejtelmesnek és csábítónak vélték.
Most már világszerte rengeteg rajongói
írtak neki, és fényképét és autogramját kérték,
de mindenen kívül, Grétának visszahúzódó
volt a természete, és nem szeretett nyilvános
helyzetekben megbámulva belekeveredni.
Ismert idézete az volt hogy “hagyjatok békén!”
Azt hogy mennyire szerették a filmjeit ő nagyon
is helyeselte, de azon kívül az ő élete csak
magáé volt, melyet senkinek sem engedte
hogy bármi módon bármivel is megterhelje.
Végül is váratlanul megszakította a karrierjét,
még mielőtt az öregedés jelei mutatkoztak.
New Yorkba költözött, hol maga ízlése szerint
élt és öltözködött. Sállal leplezte az arcát és
napszemüveget hordott, és mint egy inkognitó
száműzött járta be a nagy város számtalan utcáit.
Különböző műalkotásokra költötte vagyonát, Köztük
Renoir, Rouauld, Kandinsky és Bonnard festményei.
Nyolcvannégy éves korban halt meg és a hagyatékát
több millió dollárra saccolták a műértők béresei.
szegény körülmények közt nőt fel,
és már tizennégy éves korában
elvesztette gyári munkás apját,
ki spanyol influenzában hunyt el.
De tehetsége már mint gyermek
játszó társai közt megnyilvánult.
Velük együtt az utcán színészkedett,
és ő, szereplő úgymint rendező,
mint egy kis zseni, intézkedett.
Első jelentőséges munkáját mint
modell női kalap szalonnak végezte,
mely a legdivatosabb kalapokat árulta.
Katalógusban jelentek meg képei,
melyben fedett fejét és bájos arcát
minden jómódú és divatos hölgy
jóváhagyással és csodálattal bámulta.
Ott látta meg először egy filmrendező,
ki új és fiatal tehetségekre vadászott,
s így kezdődött a csoda mely róla jellemző.
Ettől kezdve felgyorsult az idő: szerepelt
egy rövid filmben. Szín játszó órákra járt,
és még alig volt húsz éves mire nevét s képét
film plakátokon az egész nép megcsodálta.
Először két svéd, aztán egy német filmben játszott.
Akkor már Amerikában is hallottak róla, hol
Louis B. Mayer úr Grétát Hollywood részére
mint újonnan felfedezett csoda megkívánt.
S emígy szált az üde és fiatal sztár hajóra
hogy bűvöletével meghódítsa egész Amerikát.
Hollywood volt az új földi paradicsom, hol
a sikert és a vagyont mint erény tekintették,
és vonzó ereje ő rá is kétségtelenül hatott,
az a mesebeli és csillagokkal díszített világ,
hol pénzes és szivaros pasasok uralkodtak.
A telefon állandóan csengett. Sürögtek
forogtak, s lelkesen s hangosan folytak a viták.
Ide pottyant be jóhiszeműen és ártatlanul,
de rögtön kezelésbe vették Mayer úr emberei,
és kezdődtek a követelmények és a próbák.
A csendes filmeknek ő lett az új sztárja,
melyekben zafír kék szemével beszélt,
mert itt valóban a szónál többet ért a tét.
Néha lesütötte hosszú szempillás szemét,
Aztán ámulattal kitágult a pupillája.
Ehhez hozzá fűzött egy mosolyt mely
a rajongás és az örömről tanúskodott.
Vagy összeszűkültek szemei mint egy cirmos
doromboló macskáé, amely a kényelemnek
teljes testével és bizalmával átadta magát.
A szerepek jöttek-mentek, Az Asszony és
az Ördögtől a Titokzatos Nőig és A Csókig.
Kedvenc szereplő társa John Gilbert volt,
kibe beleszeretett és kivel összeköltözött.
Ez volt nagy szerelmének leghasznosabb bére
és a boldogság és szeretetnek legkiválóbb éve.
Aztán elkezdődött a hangos film korszaka,
melyben meg volt kívánva hogy beszéljen.
Hangja kissé mélyebb volt a szokottnál, de
sokan ezt rejtelmesnek és csábítónak vélték.
Most már világszerte rengeteg rajongói
írtak neki, és fényképét és autogramját kérték,
de mindenen kívül, Grétának visszahúzódó
volt a természete, és nem szeretett nyilvános
helyzetekben megbámulva belekeveredni.
Ismert idézete az volt hogy “hagyjatok békén!”
Azt hogy mennyire szerették a filmjeit ő nagyon
is helyeselte, de azon kívül az ő élete csak
magáé volt, melyet senkinek sem engedte
hogy bármi módon bármivel is megterhelje.
Végül is váratlanul megszakította a karrierjét,
még mielőtt az öregedés jelei mutatkoztak.
New Yorkba költözött, hol maga ízlése szerint
élt és öltözködött. Sállal leplezte az arcát és
napszemüveget hordott, és mint egy inkognitó
száműzött járta be a nagy város számtalan utcáit.
Különböző műalkotásokra költötte vagyonát, Köztük
Renoir, Rouauld, Kandinsky és Bonnard festményei.
Nyolcvannégy éves korban halt meg és a hagyatékát
több millió dollárra saccolták a műértők béresei.
Dél-Afrikából magyarul
Bár fontos a születésed helye,
és nem szabad elfelejteni hazád,
gondolj arra hogy lelked
a szívedben van rejtve,
és bárhova is sodor viharos sorsod,
csak te hallhatod életed sajátos szavát.
Mindegy hogy hol vered fel sátrad,
vagy hol építed új fészkedet,
adósa vagy rabja ne legyél senkinek.
Magadban keresd mindennek értelmét.
E módon mindig magad ura maradsz,
és szívednek hű útja után haladsz.
Bár fontos a születésed helye,
és nem szabad elfelejteni hazád,
gondolj arra hogy lelked
a szívedben van rejtve,
és bárhova is sodor viharos sorsod,
csak te hallhatod életed sajátos szavát.
Mindegy hogy hol vered fel sátrad,
vagy hol építed új fészkedet,
adósa vagy rabja ne legyél senkinek.
Magadban keresd mindennek értelmét.
E módon mindig magad ura maradsz,
és szívednek hű útja után haladsz.
Mikor a háború kitört
senki nem lett felmentve.
Egyenruhába öltöztünk,
az élet ezt így rendelte.
Egy bajtárs felfelé mutatott,
ki szeretett verselni.
Azt mondta hogy eltűnt a nap,
és az eget is kell keresni.
Rengeteg halott hátra maradt
nyitott szemel, földön fekve;
kinek lába, karja lerobbant,
az kúszott ha más fel nem vette.
Aztán elhalkult az ágyú szó,
és nem volt szükség kiabálni.
A világ annyira néma lett hogy
a csendet nehéz volt kiállni.
senki nem lett felmentve.
Egyenruhába öltöztünk,
az élet ezt így rendelte.
Egy bajtárs felfelé mutatott,
ki szeretett verselni.
Azt mondta hogy eltűnt a nap,
és az eget is kell keresni.
Rengeteg halott hátra maradt
nyitott szemel, földön fekve;
kinek lába, karja lerobbant,
az kúszott ha más fel nem vette.
Aztán elhalkult az ágyú szó,
és nem volt szükség kiabálni.
A világ annyira néma lett hogy
a csendet nehéz volt kiállni.
Életmeditációt írtak a szerzők, versben és apevában…
Múlnak az évek, elmúlnak a hónapok
Nem tudom, mi lesz, elmúlnak az évszakok…
Érzem, a saját időm fordul lassan ellenem
A nagy bíró, a döntésével marasztalt engem.
Az
Évek
Mellettem
Elrohannak.
Csak nyomot hagynak.
Még
Kaptam
Kis időt,
De, múlt évek
Terhét viselem.
Életsikátorom kopott, töredezett kövein járok,
Tűzfal nincsen, minek? Helyette szépen, lassan én… elmállok.
Most
Koszlott
Életem
Botladozik
Létsikátorán.
Éjjel vagy sötétes nappal, az ember mindig jobbat remél,
Tudom, mélyeket kell lélegezni, az oxigén a segély…
Dőreség, de ember egész életében valamit remél…
Míg
Ember
Él, remél.
Lelke vágya,
Szállni szabadon.
Még
Mindig,
Él bennem
Remény. Ezért
Balga volnék tán’?
Sikolyaim a sikátorban nem hallnak el,
Csak verődnek egyik falról a másikra… fel.
Folyamatosan megyek a sikátorban, nem számít a fóbiám,
Közben folyvást fáj a lelkem... Mormolok de, nem hatásos az imám…
Fáj!
Lelkem
Sikolya
Nem hallik ki,
Létsikátorból.
Bár
Félek,
De megyek
S esdekelek.
Fohász nem segít.
Közben bizony sokszor megállok, a sikátorban várnék valamit,
De, csak sírásom hallik, érzem egyedüllétet… várnék valakit.
Lámpa sincsen, csak kicsi és bűzfüstös gyertyák fali tartókban,
A szélvonat sokszor elfújja, bél meg árván konyul tartóban.
Még
Várok
Valakit,
És valamit
Könnyes szemekkel.
Lét
Szele
Térdre lök,
Felállok, de
Fényt mégsem látok.
Bűnös ez a szennyes világ, mert nem szeret engemet,
De folyvást kizsigereli a szerető lelkemet.
Éj-fekete máz, már régen rám terült és ott is van,
A hűvös éjszakában állandó libabőröm van.
Nem
Kellek
Senkinek,
Már mindenem
Szerteosztottam.
Lét
Bennem
Lúdbőrzik,
Útra készül...
Csak urna marad.
Mindig úgy hozta sorsom, hogy kapaszkodni kellett,
Az élet meg állandóan csak, elromlani kezdett…
A sötétem körbeölel, mint nagy, erős magzatburok,
Így itt nem lesz ujjá születés, erre hiába várok.
Vecsés, 2016. január 21. – Szabadka, 2017. november 28. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:”A lét sikátorán...”
Múlnak az évek, elmúlnak a hónapok
Nem tudom, mi lesz, elmúlnak az évszakok…
Érzem, a saját időm fordul lassan ellenem
A nagy bíró, a döntésével marasztalt engem.
Az
Évek
Mellettem
Elrohannak.
Csak nyomot hagynak.
Még
Kaptam
Kis időt,
De, múlt évek
Terhét viselem.
Életsikátorom kopott, töredezett kövein járok,
Tűzfal nincsen, minek? Helyette szépen, lassan én… elmállok.
Most
Koszlott
Életem
Botladozik
Létsikátorán.
Éjjel vagy sötétes nappal, az ember mindig jobbat remél,
Tudom, mélyeket kell lélegezni, az oxigén a segély…
Dőreség, de ember egész életében valamit remél…
Míg
Ember
Él, remél.
Lelke vágya,
Szállni szabadon.
Még
Mindig,
Él bennem
Remény. Ezért
Balga volnék tán’?
Sikolyaim a sikátorban nem hallnak el,
Csak verődnek egyik falról a másikra… fel.
Folyamatosan megyek a sikátorban, nem számít a fóbiám,
Közben folyvást fáj a lelkem... Mormolok de, nem hatásos az imám…
Fáj!
Lelkem
Sikolya
Nem hallik ki,
Létsikátorból.
Bár
Félek,
De megyek
S esdekelek.
Fohász nem segít.
Közben bizony sokszor megállok, a sikátorban várnék valamit,
De, csak sírásom hallik, érzem egyedüllétet… várnék valakit.
Lámpa sincsen, csak kicsi és bűzfüstös gyertyák fali tartókban,
A szélvonat sokszor elfújja, bél meg árván konyul tartóban.
Még
Várok
Valakit,
És valamit
Könnyes szemekkel.
Lét
Szele
Térdre lök,
Felállok, de
Fényt mégsem látok.
Bűnös ez a szennyes világ, mert nem szeret engemet,
De folyvást kizsigereli a szerető lelkemet.
Éj-fekete máz, már régen rám terült és ott is van,
A hűvös éjszakában állandó libabőröm van.
Nem
Kellek
Senkinek,
Már mindenem
Szerteosztottam.
Lét
Bennem
Lúdbőrzik,
Útra készül...
Csak urna marad.
Mindig úgy hozta sorsom, hogy kapaszkodni kellett,
Az élet meg állandóan csak, elromlani kezdett…
A sötétem körbeölel, mint nagy, erős magzatburok,
Így itt nem lesz ujjá születés, erre hiába várok.
Vecsés, 2016. január 21. – Szabadka, 2017. november 28. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:”A lét sikátorán...”
Öregségemről… ez most vízióm?
Hmm… lehet, hogy őrült vagyok, mert öregen is reménykedek?
És még, ezt is titokban teszem, mint a kicsi gyermekek?
A
Remény
Állandó.
Vagy te idős,
Vagy apró gyermek.
Nem
Merem
Reményem
Felfedni. Még
Őrültnek hisznek!
*
Miért nem akarom észrevenni, hogy a halál már itt kaszál,
Miért nem hallom, hogy a túlvilágról a visszhangom visszaszáll?
Szól,
Hangom!
Senki sem
Hallja. Menni
Még nem akarok!
*
Tényleg őrült vagyok? Ne fáradjatok, én ezt, régen nem tagadom!
Minek, ha ilyen öregen, már nincs kezemben semmilyen hatalom?
Ha
Őrült
Is volnék,
Így öregen
Nincs elég erőm.
Már
Szenil
Lettemre,
Így öregen
Nincs elég erőm.
*
Rongy életemben mindig az illúzió-pillangókat kergettem
És rongy ember lehettem...soha semmiben nem volt, semmi sikerem.
Csak
Álmot
Kergettem,
Létem hitvány.
Siker elmaradt.
*
Boldogság? Röhej! Nekem, szemből fel, csak a mesékben csillant,
Pedig ez volt vágyaim forrása, de csak a ködben villant.
Mi
Az, hogy
Boldogság?
Az létezik?
Hiú ábránd volt.
*
A bánat, az aztán kitöltötte létem, mint vörösbor a hordót,
De főleg disznótrágyával, mint tenyészmalacok az egész akolt.
Bú
S bánat,
Az volt, mint
Tengerben víz.
Csakhogy nem, elnyelt.
*
Hinnem, már nincsen is miben, és megöregedve már nem tudok
Szeretni? Nincs kit, nincs mit… meghalni vajon, nyugalomban fogok?
Hit?
Elszállt,
Nincs miben.
Szeretni? Nincs
Kit s mit. Béke lesz?
Nincs
Miben
Hinnem. Nincs
Kit szeretnem.
Békét kaszás hoz.
*
Mesélik, hogy a kárörvendő halál, majd kárörvendve nézi az utolsó perceket,
És kimondottan élvezve hallgatja majd, az utolsó, mámortalan leheleteket…
Vecsés, 2017. március 11. – Szabadka, 2017. november 21. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe: ,,Van-e még remény?’’
Hmm… lehet, hogy őrült vagyok, mert öregen is reménykedek?
És még, ezt is titokban teszem, mint a kicsi gyermekek?
A
Remény
Állandó.
Vagy te idős,
Vagy apró gyermek.
Nem
Merem
Reményem
Felfedni. Még
Őrültnek hisznek!
*
Miért nem akarom észrevenni, hogy a halál már itt kaszál,
Miért nem hallom, hogy a túlvilágról a visszhangom visszaszáll?
Szól,
Hangom!
Senki sem
Hallja. Menni
Még nem akarok!
*
Tényleg őrült vagyok? Ne fáradjatok, én ezt, régen nem tagadom!
Minek, ha ilyen öregen, már nincs kezemben semmilyen hatalom?
Ha
Őrült
Is volnék,
Így öregen
Nincs elég erőm.
Már
Szenil
Lettemre,
Így öregen
Nincs elég erőm.
*
Rongy életemben mindig az illúzió-pillangókat kergettem
És rongy ember lehettem...soha semmiben nem volt, semmi sikerem.
Csak
Álmot
Kergettem,
Létem hitvány.
Siker elmaradt.
*
Boldogság? Röhej! Nekem, szemből fel, csak a mesékben csillant,
Pedig ez volt vágyaim forrása, de csak a ködben villant.
Mi
Az, hogy
Boldogság?
Az létezik?
Hiú ábránd volt.
*
A bánat, az aztán kitöltötte létem, mint vörösbor a hordót,
De főleg disznótrágyával, mint tenyészmalacok az egész akolt.
Bú
S bánat,
Az volt, mint
Tengerben víz.
Csakhogy nem, elnyelt.
*
Hinnem, már nincsen is miben, és megöregedve már nem tudok
Szeretni? Nincs kit, nincs mit… meghalni vajon, nyugalomban fogok?
Hit?
Elszállt,
Nincs miben.
Szeretni? Nincs
Kit s mit. Béke lesz?
Nincs
Miben
Hinnem. Nincs
Kit szeretnem.
Békét kaszás hoz.
*
Mesélik, hogy a kárörvendő halál, majd kárörvendve nézi az utolsó perceket,
És kimondottan élvezve hallgatja majd, az utolsó, mámortalan leheleteket…
Vecsés, 2017. március 11. – Szabadka, 2017. november 21. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe: ,,Van-e még remény?’’
