Sok minden kavarog a fejemben,
Legtöbbször az életem.
Hogyan élek?
Vagy talán,hogyan kellene?
Legyek magabiztos és szabad?
Vagy zárkozzak be s hallgassak?

Annyi ember van a világon,
Bár többségük rossz.Sajnálom.
Bárcsak mindenki jó lenne,
Boldog és nem színlelne.
Mert életük csak megjátszás,
Hamis lelkizés és hazudozás.

Visszatérve az életemre,
Tettek mezeje leple.
Boldog vagyok és szomorú,
Bezárkozott és szabadvágyú.
Hogy miért? Nem tudom..
Zűrzavar szelében fuldoklom.

S nem látom a kiutat,
Innen nem szabadúlhat.
Senki.Senkisem.
Még én magamsem.
Belátom itt nem én irányítok,
Sakktáblán én csak egy bábú vagyok.

Ki egyszer elárult ne engedd vissza!
Hiába próbálsz megbocsájtani,
hiába próbálod nem tudod feledni
nem tudod törölni az emlékeid.

Ki egyszer elárult százszor is elfog!
Hiába ígér néked kincseket!
Hiába kapsz tőle égő,piros rózsát
tövise véresre szúrja a kezed.

Hiába próbálsz újra hinni néki
az örökös kétely mindig benned él,
hisz a széttört vázát is hiába ragasztod,
szilánkot hagy az összetört cserép.

Ne menj hát vissza a múltba!
Töröld le hulló könnyedet,
s várj,míg a kihullott könnyed
meggyógyítja a szívedet!

Életem !

Borzasztóan hiányzol minden percben nekem ,

s sajnálom nagyon hogy még mindig nem lehetsz velem.

Mindig látom arcodat akármerre nézek

és hidd el nem változott amit irántad érzek !

Látom a felhőket vonulni , s sötét lett az ég ,

és sírnék a széllel ha könnyem lenne még ,

s ha esne eső talán velem sírna az ég .

De bevillan arcképed mint gyermek álom kép ,

az ébredő nap első sugarától reményt látok én .

Látom arcomat , szemed szép tükrében,

de még így is nehéz mosolyognom ha könnyezik szemem ,

hisz az én szerelmem nem lehet velem .

Csak veled van értelme minden egyes jónak ,

s ha végre együtt leszünk ,

szép lesz majd a holnap .

Nagyon szeretlek !

Az is szegény, ki kopott ruhákban jár
korgó gyomorral éhesen talán,
lyukas zsebeiből nem hull már ki semmi,
bár egész életében dolgozott talán.

Az is szegény, ki gyógyszerekre költi
kemény munkával gyűjtött vagyonát,
hisz hiába dolgozott egy életen át érte
mások élik fel munkája javát.

Az is szegény, kit nem hagynak szeretni
hiába adná érte mindenét,
hiszen sajgó szívét ezernyi seb marja,
s legszebb érzelmeit mások tépik szét.

Az is szegény, ki nem enged szeretni
s meggyötört szívét bezárja talán,
megsebzett lelkét kőfalakba zárja
s hiába dübögnek szíve ablakán.

S az is szegény, ki kincseit számlálva
irigy lelkével más kárán derül,
hisz még pénzéért sem tudják tán szeretni,
s szegényebb ő talán mindegyik közül.

Az otthon nem attól otthon
hogy drága , cifra palota,
az otthon számomra meghitt,
meleg és csöndes kis szoba.

Az otthon hol énnekem nyílik
minden apró kis virág,
s ahol a megfáradt lelkem
esténként nyugalmat talál.

Vagy mikor bánt az élet,
s felbolydult lelkem úgy sajog,
ott nem zavarhat meg senki sem,
ha magamra zárom az ablakot.

Az otthon tiszta és csendes,
meghitt és nyugodt kis lakás,
hol engem vár haza a gyermek,
és velem boldog a család.