Idő 
Értékelés 
Értékelés Nagypapámnak volt ilyen nagyon kérges a tenyere…
Nyakamon látszik öreg inak logó erezete…
Lábaim, már nem akarnak felvinni az első emeletre…
A finom vitaminbombák, számból kihullnak a kerevetre…
Ha kis-csajt látok utcán, jut eszembe, jó családból való-e,
És ha harmincast látok, azon meditálok, végre anya-e?
No, nem én változtam meg, de az élet ennél többet enged-e?
Öreg csont, nem vén csont, de hetvenfelé, öregúr mi lenne más?
Ebbe a korban, már kevésbé érdekel a nyitott dekoltázs.
Ha enni akarok, fogsort is kell csináltatni, nagy pénzért,
Persze, minek, húsra nem telik, de még megyek a kenyérért.
Ember legyen okos és ne legyen öregen képmutató,
Vége lassan… élet leírja, ez nem a postán maradó!
Ráncok csak gyűlnek, lábam egyre nehezül,
Mit várhatok… itt már ember lemerevül,
Nincs oly', hogy innen sietve elmenekül…
Életem elején volt nekem bölcsődal,
Végállomásomon lesz… cifra ravatal.
Vecsés, 2015. január 22. – Kustra Ferenc József – Íródott: önéletrajzi írásként.
Nyakamon látszik öreg inak logó erezete…
Lábaim, már nem akarnak felvinni az első emeletre…
A finom vitaminbombák, számból kihullnak a kerevetre…
Ha kis-csajt látok utcán, jut eszembe, jó családból való-e,
És ha harmincast látok, azon meditálok, végre anya-e?
No, nem én változtam meg, de az élet ennél többet enged-e?
Öreg csont, nem vén csont, de hetvenfelé, öregúr mi lenne más?
Ebbe a korban, már kevésbé érdekel a nyitott dekoltázs.
Ha enni akarok, fogsort is kell csináltatni, nagy pénzért,
Persze, minek, húsra nem telik, de még megyek a kenyérért.
Ember legyen okos és ne legyen öregen képmutató,
Vége lassan… élet leírja, ez nem a postán maradó!
Ráncok csak gyűlnek, lábam egyre nehezül,
Mit várhatok… itt már ember lemerevül,
Nincs oly', hogy innen sietve elmenekül…
Életem elején volt nekem bölcsődal,
Végállomásomon lesz… cifra ravatal.
Vecsés, 2015. január 22. – Kustra Ferenc József – Íródott: önéletrajzi írásként.
Ezt is megértük, elmúlt a hatvan éved,
Nem öregszel, Te élted, még mindig éled.
Persze, már nem vagy olyan fitt, fiatalos,
De nyugdíjas? megelégedett, mosolygós.
Az élet messze sodort minket egymástól,
Így túl sokat nem merítettünk egymásból.
Együtt voltunk katonák, mint tervtáblások,
Sok élményünk volt, mit nem éltek meg mások.
Van két fiad, de sajna nincsen unokád,
Így fürdőkádban sincsen néktek kicsi kád.
Varrógépműszerész voltál, büfés lettél,
Tudom, családodért mindent meg is tettél.
Most voltunk nálatok, négy napot buliztunk,
Születésed napján, többen is mulattunk.
Kerti partin ünnepeltünk Téged, veled,
Muflon pörköltöt ettünk, ezt hoztak neked
Nincs mit tenni élted javát már leélted,
De, míg élsz, mi biz? szeretni fogunk téged.
A jó Isten, jó hosszú utat adjon még,
Isten éltessen, jó sokáig éljél még!
Vecsés, 2005. augusztus 4. ? Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Nem öregszel, Te élted, még mindig éled.
Persze, már nem vagy olyan fitt, fiatalos,
De nyugdíjas? megelégedett, mosolygós.
Az élet messze sodort minket egymástól,
Így túl sokat nem merítettünk egymásból.
Együtt voltunk katonák, mint tervtáblások,
Sok élményünk volt, mit nem éltek meg mások.
Van két fiad, de sajna nincsen unokád,
Így fürdőkádban sincsen néktek kicsi kád.
Varrógépműszerész voltál, büfés lettél,
Tudom, családodért mindent meg is tettél.
Most voltunk nálatok, négy napot buliztunk,
Születésed napján, többen is mulattunk.
Kerti partin ünnepeltünk Téged, veled,
Muflon pörköltöt ettünk, ezt hoztak neked
Nincs mit tenni élted javát már leélted,
De, míg élsz, mi biz? szeretni fogunk téged.
A jó Isten, jó hosszú utat adjon még,
Isten éltessen, jó sokáig éljél még!
Vecsés, 2005. augusztus 4. ? Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
A saját kék madaraim az én saját lelkemben laknak,
De ha a sors úgy hozza, kell-muszáj, akkor megmutatkoznak…
A saját kék madaraim az én saját lelkemben laknak.
Ahogy fogynak a napjaim, eltűnnek a vágyak,
És úgy látom, hogy felettem csak nőnek az árnyak…
Ahogy fogynak a napjaim, eltűnnek a vágyak,
Minden más fogyóban,
Halál dagadóban…
Minden más fogyóban.
Érdekes, kiket szeretnem lehetne,
Fogyóban vannak… halál lehelete…
Érdekes, kiket szeretnem lehetne.
Ha majd végleg és teljesen elfogy a levegőm,
Lelkem is megszűnik, már nem lesz ő az epedőm…
Ha majd végleg és teljesen elfogy a levegőm.
Arra azért sokat gondolok, hogy öregen majd elfogyok,
Lélekpolcomra már úgy, bizony semmit pakolni nem fogok…
Arra azért sokat gondolok, hogy öregen majd elfogyok.
Még most az én kék madaraim, de, ha lehet nekik, akkor mutatkoznak,
Hősiesen mosolyokat és kellemes szeretetet is fakasztanak...
Még most az én kék madaraim, de, ha lehet nekik, akkor mutatkoznak.
Vecsés, 2016. december 1. - Kustra Ferenc József – íródott: önéletrajzi írásként és 3 soros-zárttükrösben az élet végének a közeledtéről…
De ha a sors úgy hozza, kell-muszáj, akkor megmutatkoznak…
A saját kék madaraim az én saját lelkemben laknak.
Ahogy fogynak a napjaim, eltűnnek a vágyak,
És úgy látom, hogy felettem csak nőnek az árnyak…
Ahogy fogynak a napjaim, eltűnnek a vágyak,
Minden más fogyóban,
Halál dagadóban…
Minden más fogyóban.
Érdekes, kiket szeretnem lehetne,
Fogyóban vannak… halál lehelete…
Érdekes, kiket szeretnem lehetne.
Ha majd végleg és teljesen elfogy a levegőm,
Lelkem is megszűnik, már nem lesz ő az epedőm…
Ha majd végleg és teljesen elfogy a levegőm.
Arra azért sokat gondolok, hogy öregen majd elfogyok,
Lélekpolcomra már úgy, bizony semmit pakolni nem fogok…
Arra azért sokat gondolok, hogy öregen majd elfogyok.
Még most az én kék madaraim, de, ha lehet nekik, akkor mutatkoznak,
Hősiesen mosolyokat és kellemes szeretetet is fakasztanak...
Még most az én kék madaraim, de, ha lehet nekik, akkor mutatkoznak.
Vecsés, 2016. december 1. - Kustra Ferenc József – íródott: önéletrajzi írásként és 3 soros-zárttükrösben az élet végének a közeledtéről…
Az öregség kerítése…
Mindig is a saját várfalam-voltam és nem… szabad!
Kellemetlen volt ez nekem, mind egy gyalulatlan pad.
Várfalamat egyben tartotta a gravitáció!
De, én azt nem tudom, hogy ez annyira tömegvonzó?
Én is ellipszis pályámon csak megyek körbe-körbe?
Jó öreg Hold meg megtart és vissza is húz a körbe?
Tudom, hogy a búzamezők is kisebb tagokból állnak,
Lehet, hogy falamon csukott szemmel megyek egy téglának?
Honnan kéne tudnom, hogy ki voltam, főleg, hogy öreg… talán leszek?
Bizony ezek a nagy kérdések, meditálok, mert nem hagynak… ezek.
Aktív szonárom sincsen, nem vagyok mélységjáró… így most elveszek?
Sorsom, tőlem függetlenül, miért tette életem kilátástalanná?
Mivel érdemeltem, hogy sors könyvébe legyek megírva bizonytalanná?
Öregen a rossz sorsom addig tapos, amíg nem válok teljesen porrá?
Látom, vannak szomszédban újabb várfalak, mi frissen vakolt,
Az udvaron meg a személyzet, a tulajdonossal táncolt.
Falaim közben már csak romok, így tengek benn, egyedül,
Csak egy luknyi a szobám, az ablaka is, kitört belül…
Sötét és áporodott levegőjű szobámban pipafüst nem vegyül,
Fázok, aludni is alig tudok, álmom sikolt, „áporban” elvegyül…
Száz szónak is csak egy a vége,
Életemnek ideér... vége.
Ki tudhatná, milyen lesz az utolsó nap,
Fényem sincs már… szerencsétlen, még árnyat kap?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád…
Szerpentinemen még gátat tákolnak, utolsó barikád?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád.
Vecsés, 2018. január 28. –Kustra Ferenc József– íródott: önéletrajzi írásként, versben és 3 soros-zárttükrös versszakokban, amit úgy kell olvasni, hogy az első két sor egyben, majd a 2. és 3. sort egyben.
Mindig is a saját várfalam-voltam és nem… szabad!
Kellemetlen volt ez nekem, mind egy gyalulatlan pad.
Várfalamat egyben tartotta a gravitáció!
De, én azt nem tudom, hogy ez annyira tömegvonzó?
Én is ellipszis pályámon csak megyek körbe-körbe?
Jó öreg Hold meg megtart és vissza is húz a körbe?
Tudom, hogy a búzamezők is kisebb tagokból állnak,
Lehet, hogy falamon csukott szemmel megyek egy téglának?
Honnan kéne tudnom, hogy ki voltam, főleg, hogy öreg… talán leszek?
Bizony ezek a nagy kérdések, meditálok, mert nem hagynak… ezek.
Aktív szonárom sincsen, nem vagyok mélységjáró… így most elveszek?
Sorsom, tőlem függetlenül, miért tette életem kilátástalanná?
Mivel érdemeltem, hogy sors könyvébe legyek megírva bizonytalanná?
Öregen a rossz sorsom addig tapos, amíg nem válok teljesen porrá?
Látom, vannak szomszédban újabb várfalak, mi frissen vakolt,
Az udvaron meg a személyzet, a tulajdonossal táncolt.
Falaim közben már csak romok, így tengek benn, egyedül,
Csak egy luknyi a szobám, az ablaka is, kitört belül…
Sötét és áporodott levegőjű szobámban pipafüst nem vegyül,
Fázok, aludni is alig tudok, álmom sikolt, „áporban” elvegyül…
Száz szónak is csak egy a vége,
Életemnek ideér... vége.
Ki tudhatná, milyen lesz az utolsó nap,
Fényem sincs már… szerencsétlen, még árnyat kap?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád…
Szerpentinemen még gátat tákolnak, utolsó barikád?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád.
Vecsés, 2018. január 28. –Kustra Ferenc József– íródott: önéletrajzi írásként, versben és 3 soros-zárttükrös versszakokban, amit úgy kell olvasni, hogy az első két sor egyben, majd a 2. és 3. sort egyben.
Az öregség kerítése…
Mindig is a saját várfalam-voltam és nem… szabad!
Kellemetlen volt ez nekem, mind egy gyalulatlan pad.
Várfalamat egyben tartotta a gravitáció!
De, én azt nem tudom, hogy ez annyira tömegvonzó?
Én is ellipszis pályámon csak megyek körbe-körbe?
Jó öreg Hold meg megtart és vissza is húz a körbe?
Tudom, hogy a búzamezők is kisebb tagokból állnak,
Lehet, hogy falamon csukott szemmel megyek egy téglának?
Honnan kéne tudnom, hogy ki voltam, főleg, hogy öreg… talán leszek?
Bizony ezek a nagy kérdések, meditálok, mert nem hagynak… ezek.
Aktív szonárom sincsen, nem vagyok mélységjáró… így most elveszek?
Sorsom, tőlem függetlenül, miért tette életem kilátástalanná?
Mivel érdemeltem, hogy sors könyvébe legyek megírva bizonytalanná?
Öregen a rossz sorsom addig tapos, amíg nem válok teljesen porrá?
Látom, vannak szomszédban újabb várfalak, mi frissen vakolt,
Az udvaron meg a személyzet, a tulajdonossal táncolt.
Falaim közben már csak romok, így tengek benn, egyedül,
Csak egy luknyi a szobám, az ablaka is, kitört belül…
Sötét és áporodott levegőjű szobámban pipafüst nem vegyül,
Fázok, aludni is alig tudok, álmom sikolt, „áporban” elvegyül…
Száz szónak is csak egy a vége,
Életemnek ideér... vége.
Ki tudhatná, milyen lesz az utolsó nap,
Fényem sincs már… szerencsétlen, még árnyat kap?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád…
Szerpentinemen még gátat tákolnak, utolsó barikád?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád.
Vecsés, 2018. január 28. –Kustra Ferenc József– íródott: önéletrajzi írásként, versben és 3 soros-zárttükrös versszakokban, amit úgy kell olvasni, hogy az első két sor egyben, majd a 2. és 3. sort egyben.
Mindig is a saját várfalam-voltam és nem… szabad!
Kellemetlen volt ez nekem, mind egy gyalulatlan pad.
Várfalamat egyben tartotta a gravitáció!
De, én azt nem tudom, hogy ez annyira tömegvonzó?
Én is ellipszis pályámon csak megyek körbe-körbe?
Jó öreg Hold meg megtart és vissza is húz a körbe?
Tudom, hogy a búzamezők is kisebb tagokból állnak,
Lehet, hogy falamon csukott szemmel megyek egy téglának?
Honnan kéne tudnom, hogy ki voltam, főleg, hogy öreg… talán leszek?
Bizony ezek a nagy kérdések, meditálok, mert nem hagynak… ezek.
Aktív szonárom sincsen, nem vagyok mélységjáró… így most elveszek?
Sorsom, tőlem függetlenül, miért tette életem kilátástalanná?
Mivel érdemeltem, hogy sors könyvébe legyek megírva bizonytalanná?
Öregen a rossz sorsom addig tapos, amíg nem válok teljesen porrá?
Látom, vannak szomszédban újabb várfalak, mi frissen vakolt,
Az udvaron meg a személyzet, a tulajdonossal táncolt.
Falaim közben már csak romok, így tengek benn, egyedül,
Csak egy luknyi a szobám, az ablaka is, kitört belül…
Sötét és áporodott levegőjű szobámban pipafüst nem vegyül,
Fázok, aludni is alig tudok, álmom sikolt, „áporban” elvegyül…
Száz szónak is csak egy a vége,
Életemnek ideér... vége.
Ki tudhatná, milyen lesz az utolsó nap,
Fényem sincs már… szerencsétlen, még árnyat kap?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád…
Szerpentinemen még gátat tákolnak, utolsó barikád?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád.
Vecsés, 2018. január 28. –Kustra Ferenc József– íródott: önéletrajzi írásként, versben és 3 soros-zárttükrös versszakokban, amit úgy kell olvasni, hogy az első két sor egyben, majd a 2. és 3. sort egyben.
