Szófelhő » Sírt
« Első oldal
1
...
of
11
Idő    Értékelés
A múltnak tükrébe nézek.
Ismét magzattá válok.
Magzattá az anyai méhbe,
hol nem ismerek más világot.

Megszületésem napján,
nem látom, érzem jó anyám.
Mily szeretettel néz rám,
könnyei édes fátyolán.

Halkan álomba ringat.
Nekem, mint pacsirta énekel.
Türelmesen jóra tanítgat,
s mindarra mit tudnom kell.

A jelen tükrében látom,
anyám fáradt mosolyát.
S még mindig várom,
kedves altató dalát.

Anyai szíve oly nagy,
ő mindenkit szeret nagyon.
De nékem mindig helyet hagy,
oda bújjak fáradt alkonyon.

A jövő tükrébe nézni nem merek.
Anyám nagyon félek!
Reád ott nem lellek,
Beküldő: Szabadi Tímea
Anya ki tested benn neveltél óvtál engemet, anya ki mindig féltettél és fogtad két kezemet. Anya ki ha sírtam karodban ringattál, ó anya bárcsak elmondhatnám neked, köszönöm hogy életet adtál és szerettél engemet.
Beküldő: Bényei Sándor
Gyermekáldás!

Múltamban rejlő szívet facsaró vágy,
Egyre többször felbukkanó elképzelt hangja, oly lágy,
Más emberektől irigyelt oltalom,
Titkon sem tudtam,hogy mit jelent a gyermekáldás fogalom,

Szörnyű érzésektől fojtogatva tettem a dolgomat,
És még nem tudtam hogy Ő,Ő az ki meghatározza mivoltomat,
Egyre többet játszva el a csodaszép gondolattal,
Anyagiaktól való rettegéssel ostoroztam magam éjjel s nappal,

Egyszer csak a semmiből felbukkant a remény,
Elkezdődött az Isten által irányított jövőmet meghatározó esemény,
Életem párjával együtt lélekben felkészültünk a harcra,
Hogy amíg a pocaklakó a kilenc hónap végén ki nem bújik ne essünk arcra

Hosszú hónapokig tartó kemény várakozás,
Nem kívánt betegségektől való félelem a szívünkbe bele vás,
Reményünket a mindeható Istenbe vetve,
A magzatpózba burkolódzott várva várt kincsünket mindentől megvédte,

Mikor aztán elérkezett a mindent eldöntő pillanat,
Az apás szülés közepette a szorongás megmaradt,
De mikor a kis pocaklakó a fényre jőve ordítva felsírt,
eme Isteni csoda útján az életünk könyvébe új fejezetet írt,

Minden, a hónapok alatt felgyülemlett szorongás tovaszállt,
És a megszokott mindennap egy új, boldogabb vágányra állt,
az el nem mondható érzések áradata a családi szálakat összefonta,
A létünkből a szomorúságot a meggyötört gondolatokat kivonta,

Az egészségtől duzzadó elbűvölő kincsünk lett a reménység hajnala,
Méltó lett a szép nevéhez ami így hangzik Nadin Zorka
Beküldő: Révai Norbert
Böbe egy szál törölközőbe tekerte pucér testét úgy jött be a fürdőszobába.
Én a kádban a habok között pancsoltam.
Rám pillantott elmosolyodott és a mosdóhoz lépett.
Az ablakon beszűrődő huncut napsugarak a mellén cikáztak.
Mellén ragadt a szemem,tetszett neki,hogy nézem a tükörbál rám-rám pillantott.
Észrevétlenül mögéje léptem.
A meleg víztől felmelegedett kezemet észrevétlenül a törölközője alá csúsztattam a teste szinte sütötte a kezem.
Böbe széttárta a karját mint aki repülni készül. A törölköző magától hullott le róla, felfedve a világnak apró kis titkokat.

Éreztem a szívének minden dobbanását. Egyre sűrűben kezdte szendi a levegőt.
Ahogy a kezeim a mellére fonódtak.
A melleit óvatosan masszíroztam,olykor két ujjam közzé csíptem egyre keményedő mellbimbóját.
A szám a nyakát kereste,először csak óvatosan csókoltam, majd enyhén bele-bele haraptam a nyakába.
A két test remegett az izgalomtól.

Gyengéden de határozottan magam felé fordítottam Böbét.
Ahogy egymás szemébe néztünk elárulta,hogy mind a ketten ugyan azt a pillanatot várjuk.
A gyengéd csókokat erősebb és erőszakosabbak követték.
Szívtuk és haraptuk egymást. Az ajkaink már közösültek.
A fürdőszoba a szőnyeg alig várta,hogy ráfeküdjünk.

Az egyenletes lüktetés belepte a fürdőszobát.
Repkedtek az angyalok. Böbe az élvezéstől ájultan nézet rám. Sírt a gyönyörtől.
Lassan csillapodtak le az utó remegések pajkosan osontak át testünkön,mintha csak pont arra jártak volna.
Kezeink egymásba fonódva pihentek az elfáradt testünk mellett.
Lassan felültem és egy puszit adtam Böbe mellbimbójára.
Mielőtt felálltam volna a verejtéktől fénylő szőnyegről. Gyengéden végig simítottam Böbe punciját felállás közben.
Majd jó meleg zuhanyzás után bementünk aludni.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Tegnap sétáltunk a Duna partján
A vízbe kavicsokat dobáltam
Vize lefogyott egy kicsit
Beljebb került a mederbe
Partja viszont meghízott
Jócskán a meder felé húzott

Kedvesemnek kezét fogom
Jólesik,lehet kicsit szorítom
Beszívjuk a meleg Napot
Vele a napfényben sétálgatok
Beszédünk,kedvünk felszabadult
Hangot felkapja,víz tova viszi

Olykor jön egy hajó
Hullámokat fodrozza
Parthoz fehér tajtékkal sodorja
Partra érve kavicsokat megmossa
Köveket tisztára nyaldossa
Nevetve jókat beszélgetünk
Hajókról matrózok integetnek

Köszönnek,mi visszaintegetünk
Önfeledten nézzük a Duna tükrét
Míg rajta a hajók tova tűnnek
Mesélni kedve lenne az öreg Dunának
Szavait a folyás gyorsan sodorja
Élete során sírt, volt nevetett
Magyar nagyon belé szeretett

Tavaszi napfényben meg-megállva
Ölelő karokkal egymást csókkal áldva
Még nagy csend van az üdülő házakban
Mit a Duna part magasan övez
Parti fűz és nyár vár ránk
Vannak ki több évtizede itt áll már

Koruktól ráncos öreg kérge
Időnek múlását ha tehetné
Lehet mindent hosszan elmesélné
Megéltek már sokat,könnyeket
Csalódást,szerelmes csókokat
De láttak pusztító árvizet,és mást
Miről beszélni jobb nem lehet

Volt,hogy eltakarta a Napot
Fáradt embereknek hűst adott
Máskor kitért a Nap elől,hagyta
Melegét a napozóknak adta
Melegített vizet és homokot
Távolban látni híd szeli át a vizet
Magasan a folyó felett
Hajó alatta,hogy elférjen
Alacsonyabban csak a kéménye lehet

Nem vagyunk egyedül ki szereti
Duna partra kijön ki teheti
És látom,mi nekem is volt rég
Szép nagy, Komondor jön elém
Szelíd jószág ő senkit nem bánt
Néz szinte mondja,ne félj
Jó vagyok akár csak a gazdám
Ki őt pórázon vezeti
Velünk néhány kedves szót vált
Ritka már e kutya fajta
És ilyen nemes szívű gazda
Mindkettőből kevés van már
A Magyarba?.

Beküldő: Dér istván
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák