(bokorrímes)
Sirassam magamat és a múltamat?
Szeressem a jövőt és még magamat?
Mi elmúlt azt az élet kőbe véste,
Embernek változtatni nincs reménye…

Gondolkodok, hogyan döntsek,
Jobb jövőbe hogyan menjek,
De látom… előre van utam…
Így hát, menjek… unszolom magam.

Vecsés, 2013. március 9. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

Én vagyok a tenger
Minden élet Ős-anyja
Én öleltelek át a lét kezdetekor,
S velem ér majd véget a lét napja.
Óvd hát szülő anyád méhét,
Mert ha te leszel gyilkosa:
Nem lesz ki sirasson majd,
S új léted sem lehet többé soha.

( Pest-Buda 2011 )

(leoninus trió)
Fölmerült, hogy újrakezdek… ezen elég régóta révedek.
Ha újrakezdem, mi lesz múlt életemmel? Az egész létemmel?

Ketyegnek a másodpercek, a rendes percek… idő rohan múlnak is az évek.
Életem újítva vajon hová vezetne, csőddel lelkem vajon mit kezdhetne?
Az életem nem balzsamos kőszírt a régi, nagy, masszív fáraó sir köröttem…

Ha még próba életünk sem lehet, életem elcsorogna… mit sürgős vizelet?
Ha körülmények nem úgy alakulnának, akkor mit köszönhetnék a múlt máknak?
Tudom, sokak jártak úgy, hogy siker elmaradt… élettóban nem is fogtak halat!
Sorsomban írva, éltem társa a magány? Kérdem: mér’ érdekelne ez a posvány?
*
(tíz szavas)
Az átkom tovább dolgozik (a szemét) lehet,
Így halok? Lehet!

Vecsés, 2025. július 26. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

Nem akarnék én sírni,
De szorítja a torkom…
Könnyem… kezd kicsordulni.
Eh, nem enged egykönnyen.

Magányom egy tenger, és a víz felületén
Messzire elszáll, tovasuhan a sóhajom
És mámorosan tekinthetek, el a víz felszínén
Ilyen volt életem… teljesítetlen sok óhajom.

Nincs már nekem… nincs álmom, elúszott csendesen,
Viszi a víz-sors lassan, sodortatva árban.
Viharok széttépték oly’ vadul, oly’ könyörtelen,
Majd elmerült végképp, élet zavaros habjában.

Nem voltam törtető és egyedül maradtam;
Mégis követte könnyhalál, alázó harag.
Egyszerű emberként kincsem a tisztességem,
Nem váltottam kis pénzre… becsület zuhatag.

Voltak álmok, békés fényben nyiladozók.
Bárhova nézek, falakba ütközök… emlékekbe,
Mint színes szirmok, de vágyra tárulkozók.
Tavasszal született, nyáron zuhanok mélységekbe.

Szeretet virágfán lógó óriás segélykéz
Hiányán marad csak hígas sárban dagonyázás.
Rossz vizekre érni és visszanézni, segédkéz
Nélkül gerincesen visszatérni, lázálmozás.

Lelkemben csak üresség… elvadult táj vár,
Ott jégtábla látszik, ütközök magamba.
Hidegséged mélyre kúszik, meleg nincs már
Csak közös múltunkat siratom magamba.

Csendben állok… biz' jól egyedül maradtam,
Csak nézek… emlékekbe beleütközök,
Hogy vezessem ki emlék falak közül magam
Ha mindig egy újabba… magamba ütközök.

Magamra maradva
Szelíden átölel… semmi,
Belém ölt nyugalma
Érzem belül, ugyanennyi.

Vecsés, 2011. augusztus 2. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

Te csak maradj örök ostoba!
Nem fog neked kicsit se fájni,
az értelem hiánya miatt
nem fogsz őrjöngve ordibálni.
Leszel Te is, akár a tömeg,
kik masíroznak körbe-körbe,
mert cseppnyi kétely nélkül hisznek:
az igazságosztó ökölbe`.

Soha se feledd el a törvényt:
Csak maradj ostoba, hogy élhess!
A fakuló széljegyzet szerint:
...ostoba, hogy hittel remélhess.
S hogy a jelenben ne halj éhen,
mert az üres pofád be nem áll,
állj csak Te is a libasorba:
a "szép jövőd" asztalainál.

M. Laurens: 2014 -2026.