Idő 
Értékelés 
Értékelés Magácska árnyékom… ó, Jolán!
Megyek, magácska követ, flegmán.
Sohse jön közelebb,
Sohse megy el messzebb.
Igy mindig emlékeztet, Jolán.
Hát jövök, mert unatkoztam épp,
De én nem leszek árny, se bús kép.
Nem követlek flegmán,
Csak nézlek, hogy lám – lám...
Ez lenne a férfi? Hát, hogy... épp!
De én nem tudom Önt feledni,
Viszont, nagyon tudnám szeretni…
Testi valójában,
Lelki magasságban!
Ha tudhatnám… ismét ölelni!
Testestől, lelkestől szeretne?
Tudja, ki ilyet mond, elcseszte.
A lelki magasban?
Ne röhögtessen, van
Már tíz nője – s mára keresne!
Árnyéka, tartja a vágyamat,
Megmutatnám Önnek… házamat.
Kettőnknek szerelem
Fészkeként kedvelem.
Váljon már el, bírja házamat!
A házát? Hát mutassa bátran!
Ne számítson nőre hálátlan!
Fészek? Talán kalitka!
Szállok, mint pacsirta!
Nem bújok az ágyába, sálban...!
Vecsés, 2023. július 15. – Siófok, 2025. április 11. Kustra Ferenc József – írtam: a páratlanokat romantikus LIMERIK -ben. A párosok: poéta-, és szerzőtársam, Gránicz Éva munkája. Az
„Árnyékhatás magácska kedves Jolán… 1.-3.” c. közösünk, közös átirata.
Megyek, magácska követ, flegmán.
Sohse jön közelebb,
Sohse megy el messzebb.
Igy mindig emlékeztet, Jolán.
Hát jövök, mert unatkoztam épp,
De én nem leszek árny, se bús kép.
Nem követlek flegmán,
Csak nézlek, hogy lám – lám...
Ez lenne a férfi? Hát, hogy... épp!
De én nem tudom Önt feledni,
Viszont, nagyon tudnám szeretni…
Testi valójában,
Lelki magasságban!
Ha tudhatnám… ismét ölelni!
Testestől, lelkestől szeretne?
Tudja, ki ilyet mond, elcseszte.
A lelki magasban?
Ne röhögtessen, van
Már tíz nője – s mára keresne!
Árnyéka, tartja a vágyamat,
Megmutatnám Önnek… házamat.
Kettőnknek szerelem
Fészkeként kedvelem.
Váljon már el, bírja házamat!
A házát? Hát mutassa bátran!
Ne számítson nőre hálátlan!
Fészek? Talán kalitka!
Szállok, mint pacsirta!
Nem bújok az ágyába, sálban...!
Vecsés, 2023. július 15. – Siófok, 2025. április 11. Kustra Ferenc József – írtam: a páratlanokat romantikus LIMERIK -ben. A párosok: poéta-, és szerzőtársam, Gránicz Éva munkája. Az
„Árnyékhatás magácska kedves Jolán… 1.-3.” c. közösünk, közös átirata.
Az életről filozofálva… mert az sorsszerű!
(Bokorrímes csokor)
Emlékeimben ott van minden, kicsit megélt álmom,
Szép gondolataimban kiütközik a fájdalom,
Mindig is úgy volt, hogy kemények a sötétes éjek,
Az álmok meg harsogóan csendesek, mozgók, mélyek.
Amikor a harcok dúlnak,
Ott a könnyek igen hullnak,
Az ész erők lekonyulnak!
Már jól berozsdásodott: nyikorgó a kis kapu, nem nyílik némán,
Lehetőség adott, de erővel kell betörni a lét ajtaján
És lehet, hogy odabent: csak sok kiszáradt, szálkás parketta vár mán.
Azt mondják, hogy ne sirassam a tavaszt,
Meg, hogy ne sirassam a meleg nyarat?
Hát, hogyne mikor ez mind életfalat!
Én, egy szobában élek, de összezsúfolódva a sűrű magánnyal,
Sorsom, erre a címre jelentett be, együtt, az egykori vagánnyal!
Lelépni nem lehet, bár mozdony van, nem rendelkezünk képes' vágánnyal…
Megéltem én, korok jöttek, eszmék elmennek,
Becsületért mindig, mindenhol arcul köpnek.
Ember fejlesztette ők megvetendő szörnyek.
Nekem néha sem fájt… sosem simogatott élvezettel élet,
Sok álmom volt, mind-mind kudarcba fulladt és mind-mind semmisé lett.
Nemcsak a gondolatom, az életem is a vak végzeté lett…
Egyedül lakok a sors 'Péntek nélküli' apró szigetén,
Nem is ismerem ki magam, a lélekfájdalom tengerén,
Sivár ez a hely, az én belső gyarmatbirodalmam,
Még itt vagyok, így a kiutat biztos nem találtam…
Keresem vadul a magányom ördögi ügyintézőjét,
Közben nem keresem-találom, boldogság ügyintézőjét…
(3 soros-zárttükrös trió)
Szoktam néha a dzsungelben ücsörögni, nem padon, de csak kidőlt fán,
Nem bántanak, de itt van velem egy óriási birtokos, 'hangya' klán...
Szoktam néha a dzsungelben ücsörögni, nem padon, de csak kidőlt fán.
Ez az én padom, lelkem erőtlen... ezt bizony senki dönti ki.
A hangyák nem rám másznak, nincs bennünk harag, így veszélyem csöppnyi...
Ez az én padom, lelkem erőtlen... ezt bizony senki dönti ki.
Jobb híján keresem én a beste magányt,
Meg, ha van a boldogság védelmi kardját...
Jobb híján keresem én a beste magányt.
Vecsés, 2016. május 1. - Kustra Ferenc József- írtam: alloiostrofikus versformában.
(Bokorrímes csokor)
Emlékeimben ott van minden, kicsit megélt álmom,
Szép gondolataimban kiütközik a fájdalom,
Mindig is úgy volt, hogy kemények a sötétes éjek,
Az álmok meg harsogóan csendesek, mozgók, mélyek.
Amikor a harcok dúlnak,
Ott a könnyek igen hullnak,
Az ész erők lekonyulnak!
Már jól berozsdásodott: nyikorgó a kis kapu, nem nyílik némán,
Lehetőség adott, de erővel kell betörni a lét ajtaján
És lehet, hogy odabent: csak sok kiszáradt, szálkás parketta vár mán.
Azt mondják, hogy ne sirassam a tavaszt,
Meg, hogy ne sirassam a meleg nyarat?
Hát, hogyne mikor ez mind életfalat!
Én, egy szobában élek, de összezsúfolódva a sűrű magánnyal,
Sorsom, erre a címre jelentett be, együtt, az egykori vagánnyal!
Lelépni nem lehet, bár mozdony van, nem rendelkezünk képes' vágánnyal…
Megéltem én, korok jöttek, eszmék elmennek,
Becsületért mindig, mindenhol arcul köpnek.
Ember fejlesztette ők megvetendő szörnyek.
Nekem néha sem fájt… sosem simogatott élvezettel élet,
Sok álmom volt, mind-mind kudarcba fulladt és mind-mind semmisé lett.
Nemcsak a gondolatom, az életem is a vak végzeté lett…
Egyedül lakok a sors 'Péntek nélküli' apró szigetén,
Nem is ismerem ki magam, a lélekfájdalom tengerén,
Sivár ez a hely, az én belső gyarmatbirodalmam,
Még itt vagyok, így a kiutat biztos nem találtam…
Keresem vadul a magányom ördögi ügyintézőjét,
Közben nem keresem-találom, boldogság ügyintézőjét…
(3 soros-zárttükrös trió)
Szoktam néha a dzsungelben ücsörögni, nem padon, de csak kidőlt fán,
Nem bántanak, de itt van velem egy óriási birtokos, 'hangya' klán...
Szoktam néha a dzsungelben ücsörögni, nem padon, de csak kidőlt fán.
Ez az én padom, lelkem erőtlen... ezt bizony senki dönti ki.
A hangyák nem rám másznak, nincs bennünk harag, így veszélyem csöppnyi...
Ez az én padom, lelkem erőtlen... ezt bizony senki dönti ki.
Jobb híján keresem én a beste magányt,
Meg, ha van a boldogság védelmi kardját...
Jobb híján keresem én a beste magányt.
Vecsés, 2016. május 1. - Kustra Ferenc József- írtam: alloiostrofikus versformában.
Másnap még mindenki bedagadt
szemekkel ébred,
Tudja, hogy mekkora űrt hagy,
Hogy elvesztett téged,
Másnap másnapján lüktet a fej,
Alig aludtak valamennyIt,
Még gyakran sírnak fel,
Harmadik másnap, már aludtak kicsit
Munkába mennek,
mert kell sör,
és venni kell cigit,
Negyedik másnap, kicsit halvány a kép,
Nem tudják, hogy mozogtál,
Melyik szemed volt barna, és melyik a kék
Ötödik másnap!
Most kiről van szó?
szemekkel ébred,
Tudja, hogy mekkora űrt hagy,
Hogy elvesztett téged,
Másnap másnapján lüktet a fej,
Alig aludtak valamennyIt,
Még gyakran sírnak fel,
Harmadik másnap, már aludtak kicsit
Munkába mennek,
mert kell sör,
és venni kell cigit,
Negyedik másnap, kicsit halvány a kép,
Nem tudják, hogy mozogtál,
Melyik szemed volt barna, és melyik a kék
Ötödik másnap!
Most kiről van szó?
(septolet)
Élet, ha bekövetkezett,
Engedélyezett,
Feltérképezett,
Formatervezett,
Sejtemlékezet!
Lélektépő életedből mamutfenyő…
Mennyhez lökdösődő… ölelj költöző!
*
(Tükör apeva)
Szív
Zuhan.
Siratva
Hordja múltját.
Fényben oldódik.
Fényben oldódik.
Hordja, múltját
Siratva
Zuhan
Szív.
Vecsés, 2025. április 25. – Siófok, 2025. április 28. -Kustra Ferenc József- írtam: a septoletet. A tükör apevát: szerző-, és poétatársam: Gránicz Éva írta.
Élet, ha bekövetkezett,
Engedélyezett,
Feltérképezett,
Formatervezett,
Sejtemlékezet!
Lélektépő életedből mamutfenyő…
Mennyhez lökdösődő… ölelj költöző!
*
(Tükör apeva)
Szív
Zuhan.
Siratva
Hordja múltját.
Fényben oldódik.
Fényben oldódik.
Hordja, múltját
Siratva
Zuhan
Szív.
Vecsés, 2025. április 25. – Siófok, 2025. április 28. -Kustra Ferenc József- írtam: a septoletet. A tükör apevát: szerző-, és poétatársam: Gránicz Éva írta.
Ma bősz, zord nap jött.
Száll a por, és zúg a szél.
Ős fák közt tép, zúz.
Hull a könny hisz sír az ég,
Tört a hit, tán itt a vég?
Vén fán nincs ép ág.
Huny a vad és búj a nép.
Mind fél ki itt él.
A szép táj most rút színt kap,
Rég nem volt már ily csúf nap.
Száll a por, és zúg a szél.
Ős fák közt tép, zúz.
Hull a könny hisz sír az ég,
Tört a hit, tán itt a vég?
Vén fán nincs ép ág.
Huny a vad és búj a nép.
Mind fél ki itt él.
A szép táj most rút színt kap,
Rég nem volt már ily csúf nap.
