Az álmokról, miben akkor hittünk,
még ma is oly gyakran álmodom,
de messze tűnnek az ébredéssel,
minden pirkadó hajnalon.
Mint a fák tövén lepergő gyanta,
mely beteg kérgein ott ragadt,
emlékeztetve: milyen jó volt,
gyümölcse, amíg megmaradt.
Ma már nem terem. Mégis táplál
ifjú hajtást, mely úgy terem
ízes gyümölcsöt, s felkínálja,
ahogy ő egykor, kedvesen.
Álmaink talán valóra válnak,
csak harcolni kell, míg úgy jön el
ébredésünk, hogy felcsigázza
erőnk, túllépve mindenen.
Ne csak álmodj! Harcolj is érte!
Ne hagyd, hogy álomkép legyen!
Ki erősen küzd, annak valóra válhat,
nem szabhat gátat semmi sem!
Ahogy a fa a gyönge hajtását
saját törzsével védi meg,
éppen úgy válhat valóra álmod,
csak küzdeni, vívni, hinni kell!
még ma is oly gyakran álmodom,
de messze tűnnek az ébredéssel,
minden pirkadó hajnalon.
Mint a fák tövén lepergő gyanta,
mely beteg kérgein ott ragadt,
emlékeztetve: milyen jó volt,
gyümölcse, amíg megmaradt.
Ma már nem terem. Mégis táplál
ifjú hajtást, mely úgy terem
ízes gyümölcsöt, s felkínálja,
ahogy ő egykor, kedvesen.
Álmaink talán valóra válnak,
csak harcolni kell, míg úgy jön el
ébredésünk, hogy felcsigázza
erőnk, túllépve mindenen.
Ne csak álmodj! Harcolj is érte!
Ne hagyd, hogy álomkép legyen!
Ki erősen küzd, annak valóra válhat,
nem szabhat gátat semmi sem!
Ahogy a fa a gyönge hajtását
saját törzsével védi meg,
éppen úgy válhat valóra álmod,
csak küzdeni, vívni, hinni kell!
Hamuvá érett lángokon túl
Már nem a korom az úr.
Egykoron büszke korokon,
Papírra vetett sorokon,
S a lelkemben
Nyomot hagyott
Égetett korom,
Az elhalasztott alkalom.
Perzselő lángokon túl
A hamu parazsa meglapul,
S vissza tükrözi korom
A megjárt utakon
Ujjlenyomatom
Rátapad a sorokon
Sorakozó betűhalmazon
Felejtett gondolatra.
Pillanat-gyűjtemények sora
Talpam alatt az időt eltolta.
Már nem a korom az úr.
Egykoron büszke korokon,
Papírra vetett sorokon,
S a lelkemben
Nyomot hagyott
Égetett korom,
Az elhalasztott alkalom.
Perzselő lángokon túl
A hamu parazsa meglapul,
S vissza tükrözi korom
A megjárt utakon
Ujjlenyomatom
Rátapad a sorokon
Sorakozó betűhalmazon
Felejtett gondolatra.
Pillanat-gyűjtemények sora
Talpam alatt az időt eltolta.
1917. –ben vitték a fogságba a magyar katonákat…
A vonat, akárha kísértetvilágban haladna,
Csak haladt, havat tolt, de nagyon zötyögve, fújtatva.
A Hold, mint valami szemlélő fenség, elárasztotta a tájat
Remegő fényével és közben meg, terítette ezüst sugarat...
Voltak részek, ahol csigalassúságú döcögés volt az út,
Ott a foglyokat kevésbé ellenőrizték, itt volt kis kiút.
*
(Senrjú)
Viharfelhőket
Láttunk szembe haladni...
Angyalok tolták?
*
A vonatot számtalanszor mellékvágányra irányították,
Ott sokszor órákig álltunk, valamiért hosszan parkoltatták.
Éhesek, szomjasak és mocskosak voltunk,
És bizony megtetvesedés volt a sorsunk.
Volt, ahogy a havazás elállt, a mozdony is nekibátorodott,
Gyorsította a marhavagonokat, néha kicsit hosszan sípolt.
Krasznojarszk határában óriási temetőt látni,
A terepen mindenhol szinte... fakereszteket látni...
A vonatunk lassan begördült a krasznojarszki pályaudvarra,
A friss, hideg levegő, megkönnyebbülést hozott a bezártságra.
Süvített a szél, elvakított a hó, és nagyon átjárt a hideg...
Gonosz felhangú volt a csend... Körben némaság is fagyosan rideg...
*
Mint hónap árja
A tájra hullott... fehér.
Sok fehér pehely.
*
Hó-vidék, olyan szépség, hogy lopva gyönyörködök benne,
De, e környezetben, a lelkem szólt, hogy maradjak csendbe.
Az állomástól, gyalog, komoran folytattuk az utunkat,
Kín volt minden lépés, és heves hóvihar fedte utakat.
(3 soros-zárttükrös)
A szél őrjöngve kavargott, vitte havat, csípve mart a fagy,
Lépésenként küzdöttük magunkat előre... ha a szél hagy...
Örvénylett körülöttünk a hó, a hókristály arcunkra fagy.
Így vergődtünk át egy délutánt, elcsúsztunk a vastag, fagyott hóba,
Végig zuhantunk jeges hótorlaszba... kinek, ahogy bírta lába...
Végül a táborba értünk és úgy néztünk ki, mint vert ármádia.
*
Lélek kiszakad.
Lélek beszakad. Lékek.
Lelket menteni!
*
Idő hidegül,
Jégcsapok összeérnek.
Száj is elkékül.
*
Idő hidegül,
Nem működik gondolat.
Bennük önmagad.
*
Idő hidegül,
Meleg és étel nincsen.
Hűtő barakkok.
*
A barakkokat
Öleli a jéghideg.
Jeges-hideg csönd.
*
Emberek hűtve
Élnek, deszka barakkban.
Még penészfolt sincs.
*
Őszinte szavak,
Fagyhalál pillantások.
Kihűlő arcok.
*
Skorbutos fogak!
Szájban, folyvást fájdalom.
Száj széle elfagy.
*
A száraz kenyér,
Fekete, fagyott, kemény.
Enni fogtörő.
*
Száraz morzsa is
Aranyat ér. Keresés.
Az éhség az úr!
*
Száraz kenyeret
Jól puhítják a könnyek.
Sírás se segít.
*
Szél, süvítve hoz
Dermesztő, nagy hideget.
Tél támad, tombol.
*
Termek betelve
A mahorka füstjével.
Egészségóvás!
*
Mahorka, ritka
Nagy boldogságot szerez.
Egyetlen öröm.
*
Hűlt fejed rázod!
Nyakadat tetvek marják.
Nekik jó meleg.
*
(tanka)
Barakk tele van
Titkos gondolatokkal...
Vágy, hazamenni!
Otthon emléke ölel,
Mennék én haza fénnyel...
*
Rózsaszín hajnal,
Otthon még hazavárnak.
Álmaikban... vagy.
*
Napot csodálni
És várni a holnapot.
Menekülés-vágy!
*
Kézujjak között
Nem folyhat el a remény.
Imára kulcsolt.
*
Eltűnt időben
Van tán'... beragadt lélek.
Élni! Lélek nincs.
*
Halhatatlanság.
Élet, sudár jegenye.
Ez törpefenyő.
*
Örökzöld pázsit...
Örök álmodozásban.
Jeges, csúszós hó!
*
Halhatatlanság
Csak mesében. Győz, hideg!
Mesék felejtve.
*
Krasznojarszki tél!
Itt, halál mesél, kaszál.
Szibéria arc...
*
Tébolyult élet,
Fel sem ismerhető: lét.
Határ: őrület.
*
Hideg közelít!
Mindenfelől átölel.
Virraszt felettünk.
*
Reggel. Ébredés.
Hideg. Mit hoz az új nap?
Még, egy nap élet?
*
(tanka)
Múlandóságban
Őrizem a szemedet.
Emlék is megfagy...
Szinte hallom hangodat,
Látom angyal arcodat...
Vecsés, 2017. december 1. – Kustra Ferenc József – íródott: megtörtént esetről, amit az egyik elszenvedő írt meg könyvben.
A vonat, akárha kísértetvilágban haladna,
Csak haladt, havat tolt, de nagyon zötyögve, fújtatva.
A Hold, mint valami szemlélő fenség, elárasztotta a tájat
Remegő fényével és közben meg, terítette ezüst sugarat...
Voltak részek, ahol csigalassúságú döcögés volt az út,
Ott a foglyokat kevésbé ellenőrizték, itt volt kis kiút.
*
(Senrjú)
Viharfelhőket
Láttunk szembe haladni...
Angyalok tolták?
*
A vonatot számtalanszor mellékvágányra irányították,
Ott sokszor órákig álltunk, valamiért hosszan parkoltatták.
Éhesek, szomjasak és mocskosak voltunk,
És bizony megtetvesedés volt a sorsunk.
Volt, ahogy a havazás elállt, a mozdony is nekibátorodott,
Gyorsította a marhavagonokat, néha kicsit hosszan sípolt.
Krasznojarszk határában óriási temetőt látni,
A terepen mindenhol szinte... fakereszteket látni...
A vonatunk lassan begördült a krasznojarszki pályaudvarra,
A friss, hideg levegő, megkönnyebbülést hozott a bezártságra.
Süvített a szél, elvakított a hó, és nagyon átjárt a hideg...
Gonosz felhangú volt a csend... Körben némaság is fagyosan rideg...
*
Mint hónap árja
A tájra hullott... fehér.
Sok fehér pehely.
*
Hó-vidék, olyan szépség, hogy lopva gyönyörködök benne,
De, e környezetben, a lelkem szólt, hogy maradjak csendbe.
Az állomástól, gyalog, komoran folytattuk az utunkat,
Kín volt minden lépés, és heves hóvihar fedte utakat.
(3 soros-zárttükrös)
A szél őrjöngve kavargott, vitte havat, csípve mart a fagy,
Lépésenként küzdöttük magunkat előre... ha a szél hagy...
Örvénylett körülöttünk a hó, a hókristály arcunkra fagy.
Így vergődtünk át egy délutánt, elcsúsztunk a vastag, fagyott hóba,
Végig zuhantunk jeges hótorlaszba... kinek, ahogy bírta lába...
Végül a táborba értünk és úgy néztünk ki, mint vert ármádia.
*
Lélek kiszakad.
Lélek beszakad. Lékek.
Lelket menteni!
*
Idő hidegül,
Jégcsapok összeérnek.
Száj is elkékül.
*
Idő hidegül,
Nem működik gondolat.
Bennük önmagad.
*
Idő hidegül,
Meleg és étel nincsen.
Hűtő barakkok.
*
A barakkokat
Öleli a jéghideg.
Jeges-hideg csönd.
*
Emberek hűtve
Élnek, deszka barakkban.
Még penészfolt sincs.
*
Őszinte szavak,
Fagyhalál pillantások.
Kihűlő arcok.
*
Skorbutos fogak!
Szájban, folyvást fájdalom.
Száj széle elfagy.
*
A száraz kenyér,
Fekete, fagyott, kemény.
Enni fogtörő.
*
Száraz morzsa is
Aranyat ér. Keresés.
Az éhség az úr!
*
Száraz kenyeret
Jól puhítják a könnyek.
Sírás se segít.
*
Szél, süvítve hoz
Dermesztő, nagy hideget.
Tél támad, tombol.
*
Termek betelve
A mahorka füstjével.
Egészségóvás!
*
Mahorka, ritka
Nagy boldogságot szerez.
Egyetlen öröm.
*
Hűlt fejed rázod!
Nyakadat tetvek marják.
Nekik jó meleg.
*
(tanka)
Barakk tele van
Titkos gondolatokkal...
Vágy, hazamenni!
Otthon emléke ölel,
Mennék én haza fénnyel...
*
Rózsaszín hajnal,
Otthon még hazavárnak.
Álmaikban... vagy.
*
Napot csodálni
És várni a holnapot.
Menekülés-vágy!
*
Kézujjak között
Nem folyhat el a remény.
Imára kulcsolt.
*
Eltűnt időben
Van tán'... beragadt lélek.
Élni! Lélek nincs.
*
Halhatatlanság.
Élet, sudár jegenye.
Ez törpefenyő.
*
Örökzöld pázsit...
Örök álmodozásban.
Jeges, csúszós hó!
*
Halhatatlanság
Csak mesében. Győz, hideg!
Mesék felejtve.
*
Krasznojarszki tél!
Itt, halál mesél, kaszál.
Szibéria arc...
*
Tébolyult élet,
Fel sem ismerhető: lét.
Határ: őrület.
*
Hideg közelít!
Mindenfelől átölel.
Virraszt felettünk.
*
Reggel. Ébredés.
Hideg. Mit hoz az új nap?
Még, egy nap élet?
*
(tanka)
Múlandóságban
Őrizem a szemedet.
Emlék is megfagy...
Szinte hallom hangodat,
Látom angyal arcodat...
Vecsés, 2017. december 1. – Kustra Ferenc József – íródott: megtörtént esetről, amit az egyik elszenvedő írt meg könyvben.
A nyár végéről írt TANQ csokorban a szerzőpáros
Erdő fái között
Egy vagyok, rügyező lélek…
Ágaim, erősek.
Lehulltak a leveleim,
Tar kopaszak az ágaim.
*
Fúj a szél, a világ
Imbolyogva megmaradna.
Körbe, színes virág.
Legbelül látod éveim,
Koromat rejtik gyűrűim.
*
Törzsem, belül korhad,
Belőlem, nem lesz már bútor.
Tavasszal, nincs jégcsap.
Semmit érőek szavaim,
Mélyről jövők sóhajaim.
*
Eső és nagy vihar
Kergetett… szakadékásás.
Épp, hogy megmaradtam.
Földbe rejtett gyökereim,
Nincsenek most terméseim.
*
Szélben az ágaim,
Múló életről dúdolnak.
Alattam, friss avar…
Csillognak kéreg szemeim,
Sötétben telnek estéim.
*
Hosszan sóhajtozok,
Lesz-e még egy lombos nyaram?
Sóhaj… égkékbe száll!
Fagyosak a reggeleim,
Csupaszak a testrészeim.
Vecsés- Budapest, 2016. május 16. – Kustra Ferenc József- A HIAQ –t én írtam, a TANQ verset alá, szerző és poéta társam Szedő Tibor. A vers címe: „A tölgyfa verse”
Erdő fái között
Egy vagyok, rügyező lélek…
Ágaim, erősek.
Lehulltak a leveleim,
Tar kopaszak az ágaim.
*
Fúj a szél, a világ
Imbolyogva megmaradna.
Körbe, színes virág.
Legbelül látod éveim,
Koromat rejtik gyűrűim.
*
Törzsem, belül korhad,
Belőlem, nem lesz már bútor.
Tavasszal, nincs jégcsap.
Semmit érőek szavaim,
Mélyről jövők sóhajaim.
*
Eső és nagy vihar
Kergetett… szakadékásás.
Épp, hogy megmaradtam.
Földbe rejtett gyökereim,
Nincsenek most terméseim.
*
Szélben az ágaim,
Múló életről dúdolnak.
Alattam, friss avar…
Csillognak kéreg szemeim,
Sötétben telnek estéim.
*
Hosszan sóhajtozok,
Lesz-e még egy lombos nyaram?
Sóhaj… égkékbe száll!
Fagyosak a reggeleim,
Csupaszak a testrészeim.
Vecsés- Budapest, 2016. május 16. – Kustra Ferenc József- A HIAQ –t én írtam, a TANQ verset alá, szerző és poéta társam Szedő Tibor. A vers címe: „A tölgyfa verse”
Látunk egy közeli háborút, mert fölütötte a fejét a -majdnem- világháborús világhelyzet…
Tovább folyik a háború, Ti sok okos. Fekete bárányok között is mindig van kos.
Ezek… a mi juhaink, öntörvényű nyájban léteznek, bárányok meg nem fékezhetnek…
Úristen! Mában irtani a nemzedékeket… Őket, kik nem is értik a lényeget…
Nyájban a fekete szőrű bárány
Mindig csak gond és hátrány.
Sosem jó, ha sötét birka
Fejéből pattan ki a szikra.
*
„Háború és Béke” megírva egy regényben. Béke nincs, háború meg benne a létben.
Koncentrálhatna egész világ. Ennél: szerintem többet érdemel az emberi világ.
Fekete kos még regnál, utódja már szarvakat növesztve sorban áll… a hatalomnál.
Báránynak nincsen békéje, nyugalma,
Míg fekete kos a nyájat uralja.
Fekete bárány a nyájat vadítja,
A gidáját is öklelni tanítja.
*
Front prímán működik... eddig is, fekete kosok növelik agressziót, mint eddig is!
Sorban ismertetik a TV -k: lesz már kazettás bomba! Ezzel mindenkinek lesz… több halottja.
Szülők és árva gyerekek, földönfutó nagyszülők… És még veletek mi lesz őzvegy nők?
Kosok tette kész botrány…
Háború oltárán gyűlik az áldozati bárány.
Egyre több juh feketébe öltözik –
Kosok miatt lelkükbe gyász költözik.
*
Bárány-nyáj, fizetett terelőkutyákat tart, nem lézeng, de egy ilyen soha nem eseng…
Kutyák viszik utánpótlást… és készítik a különféle, dehonesztáló listázást…
Terelőkutya fekete szőrű, birkák közt bújik… Fizetésért, soha el nem bukik!
Terelőeb a falka legalja,
Ki saját bőrét a kosoknak eladja.
Juhászkutya, parancsra a nyájat hajtja,
Hogy a lehulló morzsákat felnyalja.
*
Tizenhét hónapja, ömlik hozzánk a menekült, csonka család! Kisfiam, hol az apád?
Kislányom, apukád mond merre jár? Nem tudom… hogy hazajöjjön, az már, nekünk járna már!
Robbanások, zengő parancsszavak! Nagy robbanás és itt ma már nem lesznek parancsszavak.
Szomszédos legelőt éri a sorscsapás…
Szétszéledt nyájnak léte csak rohanás.
Irháját mentené a riadt nyáj-csorda –
Fél… otthonába berepülhet egy bomba!
*
Mekegik fekete bárányok, látnokok, folytatják új négy évre háborút… Látnokok!
Ez kosoktól van és a bűnök bűne, s egyáltalán nem érdekli őket népek dühe…
Ez klassz, nagyon modern, művelt világ, a fekete bárányok közt, nincs kis gyertya-világ
Szegény bárányok lesznek még pácban –
Veszélyes agybaj terjed a nyájban…
A kerge birkák egymásnak esnek,
Vezérkosok meg nagy élvezettel lesnek…
*
Emberek halljátok? Idáig hallom, sírva zúg és bánatos a Keleti Kápátok.
Zivatarból van sok könnye, mert nem szereti a háborút, ami most a világ bőve’…
Emberek halljátok? Képzeljétek, elveszettnek érzi magát a Keleti Kárpátok…
Kelet felől hallatszik fájdalmas bégetés –
Báránynak nincs ínyére a vérengzés.
Elveszett juhok, kínjukban csak sírnak…
Vajon még mennyi szenvedést bírnak?
*
Atyám! Te miért hagyod: apák, gyermekek vére folyjon, sok jó ember haljon a fronton?
Atyám! Jobb lenne védened ártatlanokat, közben kordába tartani a kosokat.
Atyám! Mindannyian kérünk, tégy már békéért, belegárgyulunk háborús semmisségért…
Atyám! Vagy szavunk sem lehet kosokon, kik uralkodnak bárányon, népen, hatalmon?
Kosok gárdája mészárlást csak végig nézi –
Ki fogja őket számon kérni?
Ártatlan bárányok szenvednek, zokognak…
Pásztorbot suhintása kéne már a kosoknak!
Vecsés, 2023. július 21. – Pápa, 2023. július 23. -Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális, háborús- történelmi helyzetéről. Látni TV híradókban: a videókat… „Nyugaton a helyzet változatlan”. A leoninust én írtam, a tíz szavasokat szerzőtársam: Nagyné Vida Renáta.
Tovább folyik a háború, Ti sok okos. Fekete bárányok között is mindig van kos.
Ezek… a mi juhaink, öntörvényű nyájban léteznek, bárányok meg nem fékezhetnek…
Úristen! Mában irtani a nemzedékeket… Őket, kik nem is értik a lényeget…
Nyájban a fekete szőrű bárány
Mindig csak gond és hátrány.
Sosem jó, ha sötét birka
Fejéből pattan ki a szikra.
*
„Háború és Béke” megírva egy regényben. Béke nincs, háború meg benne a létben.
Koncentrálhatna egész világ. Ennél: szerintem többet érdemel az emberi világ.
Fekete kos még regnál, utódja már szarvakat növesztve sorban áll… a hatalomnál.
Báránynak nincsen békéje, nyugalma,
Míg fekete kos a nyájat uralja.
Fekete bárány a nyájat vadítja,
A gidáját is öklelni tanítja.
*
Front prímán működik... eddig is, fekete kosok növelik agressziót, mint eddig is!
Sorban ismertetik a TV -k: lesz már kazettás bomba! Ezzel mindenkinek lesz… több halottja.
Szülők és árva gyerekek, földönfutó nagyszülők… És még veletek mi lesz őzvegy nők?
Kosok tette kész botrány…
Háború oltárán gyűlik az áldozati bárány.
Egyre több juh feketébe öltözik –
Kosok miatt lelkükbe gyász költözik.
*
Bárány-nyáj, fizetett terelőkutyákat tart, nem lézeng, de egy ilyen soha nem eseng…
Kutyák viszik utánpótlást… és készítik a különféle, dehonesztáló listázást…
Terelőkutya fekete szőrű, birkák közt bújik… Fizetésért, soha el nem bukik!
Terelőeb a falka legalja,
Ki saját bőrét a kosoknak eladja.
Juhászkutya, parancsra a nyájat hajtja,
Hogy a lehulló morzsákat felnyalja.
*
Tizenhét hónapja, ömlik hozzánk a menekült, csonka család! Kisfiam, hol az apád?
Kislányom, apukád mond merre jár? Nem tudom… hogy hazajöjjön, az már, nekünk járna már!
Robbanások, zengő parancsszavak! Nagy robbanás és itt ma már nem lesznek parancsszavak.
Szomszédos legelőt éri a sorscsapás…
Szétszéledt nyájnak léte csak rohanás.
Irháját mentené a riadt nyáj-csorda –
Fél… otthonába berepülhet egy bomba!
*
Mekegik fekete bárányok, látnokok, folytatják új négy évre háborút… Látnokok!
Ez kosoktól van és a bűnök bűne, s egyáltalán nem érdekli őket népek dühe…
Ez klassz, nagyon modern, művelt világ, a fekete bárányok közt, nincs kis gyertya-világ
Szegény bárányok lesznek még pácban –
Veszélyes agybaj terjed a nyájban…
A kerge birkák egymásnak esnek,
Vezérkosok meg nagy élvezettel lesnek…
*
Emberek halljátok? Idáig hallom, sírva zúg és bánatos a Keleti Kápátok.
Zivatarból van sok könnye, mert nem szereti a háborút, ami most a világ bőve’…
Emberek halljátok? Képzeljétek, elveszettnek érzi magát a Keleti Kárpátok…
Kelet felől hallatszik fájdalmas bégetés –
Báránynak nincs ínyére a vérengzés.
Elveszett juhok, kínjukban csak sírnak…
Vajon még mennyi szenvedést bírnak?
*
Atyám! Te miért hagyod: apák, gyermekek vére folyjon, sok jó ember haljon a fronton?
Atyám! Jobb lenne védened ártatlanokat, közben kordába tartani a kosokat.
Atyám! Mindannyian kérünk, tégy már békéért, belegárgyulunk háborús semmisségért…
Atyám! Vagy szavunk sem lehet kosokon, kik uralkodnak bárányon, népen, hatalmon?
Kosok gárdája mészárlást csak végig nézi –
Ki fogja őket számon kérni?
Ártatlan bárányok szenvednek, zokognak…
Pásztorbot suhintása kéne már a kosoknak!
Vecsés, 2023. július 21. – Pápa, 2023. július 23. -Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális, háborús- történelmi helyzetéről. Látni TV híradókban: a videókat… „Nyugaton a helyzet változatlan”. A leoninust én írtam, a tíz szavasokat szerzőtársam: Nagyné Vida Renáta.