Az Életem
Kivel élhetem,
Nem tudja elfogadni,
Ilyen vagyok. Azt hiszem.

Ilyen vagyok!
Sokféle egyszerre,
Szép és csúnya,
Ügyes, ügyetlen.
Én vagyok az egyetlen?

Unom a tökéletest,
Nem tetszik.
Másoknak mutatni csak,
S rejteni a valódit.

Pedig próbáltam sokáig.
Erősnek lenni, okosnak.
De ahogy telnek az évek,
Fáradt tükre vagyok a nagyoknak!

Magam adom Neked.
Elfogadni nem lehet? Nyomorult menekülő vad,
Az erdőben rettegve liheg.

A bűnünk közös,
sorsunk is az!
Futunk egymással örökös,
új meg új Iramodással, de lábunk nem halad.

Bizton van megoldás,
A Remény élni fog.
Idővel megjön a hatás,
Jó vagy rossz, nem tudom.

De Büszkeségünk, kitartásunk
el nem fogy.
Együtt járunk, míg tehetjük,
A rianó tavon.

Azt álmodtam Istenem,
megvolt nekem mindenem.
Kék volt az ég, s végtelen,
lelkem úszott békében.

Szívem tárva, nyitva volt,
szeretet belé hatolt,
később Fénnyé változott,
bejárta a világot.

Földünk minden lakóját,
csillogó Fény járta át,
hogy
Ember és Föld élhessen,
szeretetben békében.

Boldog szívvel ébredtem,
égő vágyam énnekem,
hogy
az Ember rátaláljon
és valóssággá váljon!

Én nem akartam nagy lenni mint mások
csak segíteni néhány emberen
kinek sorsa keserűbb mint másé
kinek rózsa helyett csak tövis terem.

Én nem akartam több lenni mint mások
csak meghúzódni halkan,csendesen
ahogy a szél suhan a zizzenő akác közt,
hogy a tövisét ne érintse meg.

Én nem akartam úgy tenni mint mások,
én nem gúnyoltam senkit sohasem,
mert akinek hűvösebb az árnyék
az a fájdalmát is másként éli meg.

Én nem akartam oly messzire menni,
s most mégis eltűnök némán,hirtelen,
ahogy a szél suhan a zizzenő akác közt,
tövisektől vérzőn némán,csendesen.

Az erő, mely, ha néha enyhül,
Ha néha mégis elgyengül,
Akkor se hagyd el magad
Mert küzdeni kell,- hogy légy szabad!

Hagyd el a régi rosszat,
Hogy többet soha ne okozza
Fájdalmad velejét!

Engedd el hát, ne figyelj rá
Legyél mindig jó és vidám!
Hagyd a bút a búsba,
Hogy téged soha ne kössön gúzsba!

Örülj hát, minden apró jónak!
Örülj, hogy fetrenghetsz a hóba!
Vagy, ahogy láthatod a nap sugarát
Érezheted a föld talaját.

Engedd, hogy segítő kéz elérjen!
Légy vidám hogy ezt megtette!
Felrázott és felemelt
S ezt mind igénybe vehetted!

Keresd meg magadban a jót
S engedd látatni a valót
Mutasd meg ki is vagy igazán
Engedd, hogy megismerjen a világ!

S ezek után légy büszke magadra
Hogy igen is, amit akartam
Küzdelem,- s annyi idő után
Bármit elérhetsz, amit akarsz igazán!

Csak szeretni akartam némán,csendesen,
ahogy a hold süt a kerti pad fölött,
halvány fényével lágyan simogatva
mely a pirkadatkor halkan elköszön.

Csak érezni akartam felém nyújtott kezed,
míg egy pillanatra vállamon pihen,
csak szerettem volna egy percre hozzád érni,
mielőtt elillansz halkan,csendesen.

Csak szerettem volna kicsit boldog lenni,
bár tudom hogy végleg nem lehetsz velem,
csak érezni akartam ajkad érintését,
midőn búcsút intesz némán,csendesen.

S aztán elsuhanni,mint szellő a fák közt
bánatos szívvel halkan,nesztelen,
hulló könnyeimet nem is vennéd észre,
amely az arcomról miattad pereg.