Amikor azt hiszed rosszabb nem lehet,
amikor már a sors az arcodba sem nevet
amikor az asszonyod nem szeret,
akkor dobj a koldusnak kenyeret!

Amikor azt hiszed, hited elhagyott
amikor szíved már végleg megfagyott!
Amikor lelked már teljesen megszakad
akkor takarítsd le szemedről a sarat!

Amikor már magadon sem nevetsz,
amikor akár halott is lehetsz
amikor nem kívánsz nem szeretsz!
Akkor tényleg világgá mehetsz!

Amikor vége lesz ide lenn!
Amikor a kaszás kaszát fen,
amikor már nem számít semmi sem!
Akkor ments meg magamtól istenem!

Sok minden kavarog a fejemben,
Legtöbbször az életem.
Hogyan élek?
Vagy talán,hogyan kellene?
Legyek magabiztos és szabad?
Vagy zárkozzak be s hallgassak?

Annyi ember van a világon,
Bár többségük rossz.Sajnálom.
Bárcsak mindenki jó lenne,
Boldog és nem színlelne.
Mert életük csak megjátszás,
Hamis lelkizés és hazudozás.

Visszatérve az életemre,
Tettek mezeje leple.
Boldog vagyok és szomorú,
Bezárkozott és szabadvágyú.
Hogy miért? Nem tudom..
Zűrzavar szelében fuldoklom.

S nem látom a kiutat,
Innen nem szabadúlhat.
Senki.Senkisem.
Még én magamsem.
Belátom itt nem én irányítok,
Sakktáblán én csak egy bábú vagyok.

Nem a ruha teszi az embert
azt mondják mindig annyian.
Dehogynem! Koldussal ki áll szóba?
Mért ül ott mindig egymaga?

Hisz egykor lehetett ő is
okos, vagy erős, férfias,
ki tudja mi történt véle?
Talán egy szörnyű tragédia!

Ne ítélj előre senkit!
Nem tudod mi vitte reá!
Ma mindened van, de ki tudja holnap
lesz- e még aki hazavár?

Ma drága ruhákban villogsz,
s talán a szíved jéghideg,
mégis, most körül hízelegnek
hisz tudják! Teli a zsebed!

Tedd le a drága ruhákat
s öltözz rongyokba csendesen,
vegyülj a gazdagok közé,
lesz-e ki szóba áll veled?

S akkor fogod csak észrevenni
hány ember van , ki észrevesz
ki áll melletted jóban-rosszban,
s ki az ki pénzedért szeret!

Születésnap, elmúlt ez is,
Hosszú volt és magányos.
Egy kéreggel több lett a szívem körül,
Talán feltörni még sikerül,
Ha mégsem, hát úgy is jó.

Ez már nem oszt és nem szoroz,
Évek óta csak gyűlik a rossz,
A kerék óriás és csak lefele halad,
S köröttem egyre szűkebbek a falak.

Komorak, magasak, sötétek és durvák,
Sunyin lesnek, hogy mikor tudják beomlasztani a tetőt?

S ha elfogy a végső, maradék erőm,
A hit, a bizalom és a szerelem,
A remény, az ugye megmarad, az ugye nem hal meg utoljára sem?!

Csicsereg egy kismadár,itt van a tél, hol a nyár?
Csöndbe borult már a táj, alszik, alszik a határ.
A fák, mező, erő, rét, eldalolta énekét,
Lecsukta színes szemét, elfáradt, s aludni tért.

No, de nézd csak milyen szép, hófehér a hófehér,
Fehér a hó, a takaró, és alóla hahó,hahó!
Kibújik egy kis virág, a legelső hóvirág.

Óvatosan körülnéz, nincs-e valamerre vész?
Őzek jönnek, szarvasok, vaddisznók, de ordasok
ritkán járnak erre már,
Békés, nyugodt a határ.

Szép sz élet, nagyon szép,s ki keveset látott még
sokszor meg nem is csodálja,
Pedig az ÉLET a csodák csodája!
Sosem könnyű, s ez így szép,
Erőt ad és mindenképp tartást, önbizalmat, vágyat,
Hogy a harcot bátran álljad!

Csicsereg egy kismadár, ne félj semmit, jön a nyár
Elolvad a hó, a jég, aztán a tavasz jön még.
Elmúlik a rossz idő, felébred már rét, erdő,
Nézd csak, milyen zöld a táj vidám minden kismadár,
És csak zengi énekét,
Hogy az élet csodaszép.