Idő 
Értékelés 
Értékelés Életbe hatolnék, de nincsen és nem volt trójai faló,
Ha lett volna, akkor én lettem volna az élethabzsoló…
Az élet, sokszor pont olyan, mint egy patkolatlan, sánta ló!
A várakozás ott csap be, ahol a legtöbbet ígéri!
A remény meg addig hiteget, amíg a váró igényli!
Saját sorsának csalódottját, a balsorsa sem kíméli!
A szabadság hívője, folyton a szabadságot reméli…
(3 soros-zártükrös)
Élet szórakozik, van, akit folyton csak gáncsol, mint egy rossz gyerek,
Ilyenem volt elég… már nem akarnám, hogy még ilyenek legyenek…
Élet szórakozik, van, akit folyton csak gáncsol, mint egy rossz gyerek.
Vecsés, 2016. június 12. – Kustra Ferenc
Ha lett volna, akkor én lettem volna az élethabzsoló…
Az élet, sokszor pont olyan, mint egy patkolatlan, sánta ló!
A várakozás ott csap be, ahol a legtöbbet ígéri!
A remény meg addig hiteget, amíg a váró igényli!
Saját sorsának csalódottját, a balsorsa sem kíméli!
A szabadság hívője, folyton a szabadságot reméli…
(3 soros-zártükrös)
Élet szórakozik, van, akit folyton csak gáncsol, mint egy rossz gyerek,
Ilyenem volt elég… már nem akarnám, hogy még ilyenek legyenek…
Élet szórakozik, van, akit folyton csak gáncsol, mint egy rossz gyerek.
Vecsés, 2016. június 12. – Kustra Ferenc
Csak ülök csukott szemmel és aggyal… írok a balkonon,
Két sor között kitekintek, látom elállt a forgalom…
A papír csak nem vet le, mint a szilaj ló?
Viseljen el, mert tollal vagyok kardozó!
Szúrok, döfök, sajnálkozok a leírt szavakkal,
Hová megyünk, én és a lúdtoll… apró pacákkal?
Papíron hagyjuk a nyomunkat,
Örökül hagyjuk a szavunkat…
Ki majd sokára, talán olvassa a soraimat,
Nem tudja, ki is voltam. Gondolkozik utca hosszat?
Érdekli-e majd, hogy én most hogyan gondolkozok, írok?
Milyen most a világ, az emberek és én még mit bírok?
Gondok barázdálják orcámat, sok terhet cipelek a vállamon,
Amikor tükörbe nézek, látom, eluralkodott a szánalom.
Írás közben csak támadjon, és majd kifonom a szófonatot,
Gyorsan leírom, hogy meg ne szakadjon, nem hagyom, gondolatot.
Az új gondolat olyan, mint egy gyorsvonat
Megjön és robog tovább, mint tehervonat.
Én érzem, hogy legyőz! Illúzió az élet?
Jó és rossz történik, de csak ez, mi két véglet?
Nem vagyok süket, csak nem hallom ez a létet.
Legyen hitünk, írjunk, ha a lelkünkben ott bent szorító,
Mert ha nem írod le, elfeleded ez elszomorító!
Sőt! Nagy gondolatot elfeledni, léleknyomorító!
Amikor a szellő a lelkemben feléleszt egy szép dallamot,
Békés poétává válok, el is felejtek minden haragot.
Rögvest fel is szállok az alkotás zakatoló vonatára,
Itt van aztán szükség az író poéta teljes tudatára.
Néha, végighúzod ujjadat a papíron végtelenül,
Mert nem jut eszedbe semmi, csak üldögélsz… nem fesztelenül…
Szúrok, döfök, írok, sajnálkozok, mint elkalandozó!
A papírom, csak nem vet le, mint betöretlen, szilaj ló?
Viseljen el, mert régi vitéz vagyok, tollal kardozó!
Vecsés, 2015. június 24. – Kustra Ferenc
Két sor között kitekintek, látom elállt a forgalom…
A papír csak nem vet le, mint a szilaj ló?
Viseljen el, mert tollal vagyok kardozó!
Szúrok, döfök, sajnálkozok a leírt szavakkal,
Hová megyünk, én és a lúdtoll… apró pacákkal?
Papíron hagyjuk a nyomunkat,
Örökül hagyjuk a szavunkat…
Ki majd sokára, talán olvassa a soraimat,
Nem tudja, ki is voltam. Gondolkozik utca hosszat?
Érdekli-e majd, hogy én most hogyan gondolkozok, írok?
Milyen most a világ, az emberek és én még mit bírok?
Gondok barázdálják orcámat, sok terhet cipelek a vállamon,
Amikor tükörbe nézek, látom, eluralkodott a szánalom.
Írás közben csak támadjon, és majd kifonom a szófonatot,
Gyorsan leírom, hogy meg ne szakadjon, nem hagyom, gondolatot.
Az új gondolat olyan, mint egy gyorsvonat
Megjön és robog tovább, mint tehervonat.
Én érzem, hogy legyőz! Illúzió az élet?
Jó és rossz történik, de csak ez, mi két véglet?
Nem vagyok süket, csak nem hallom ez a létet.
Legyen hitünk, írjunk, ha a lelkünkben ott bent szorító,
Mert ha nem írod le, elfeleded ez elszomorító!
Sőt! Nagy gondolatot elfeledni, léleknyomorító!
Amikor a szellő a lelkemben feléleszt egy szép dallamot,
Békés poétává válok, el is felejtek minden haragot.
Rögvest fel is szállok az alkotás zakatoló vonatára,
Itt van aztán szükség az író poéta teljes tudatára.
Néha, végighúzod ujjadat a papíron végtelenül,
Mert nem jut eszedbe semmi, csak üldögélsz… nem fesztelenül…
Szúrok, döfök, írok, sajnálkozok, mint elkalandozó!
A papírom, csak nem vet le, mint betöretlen, szilaj ló?
Viseljen el, mert régi vitéz vagyok, tollal kardozó!
Vecsés, 2015. június 24. – Kustra Ferenc
Fiatal nő majdnem elesett,
Elkaptam, öleltem keveset.
Megjelent a vad férj,
Ordította: most mesélj!
Futottam, mint nyúl, nem keveset.
Harmincas nő, láttam rosszul volt,
Segítve fogtam… dühöt fogott.
Pedofil, kiáltott!
Körömmel megkarmolt.
Elfutottam, míg lehető volt.
Előttem tipegett tűsarkús
Lába… Néztem, kedvem nem borús.
Szájtátva bámultam,
Botlottam, fölbuktam.
Mást nem reméltem… eltűnt friss hús.
Vonatlépcsőbe akadt sarka,
Ha nem kapom el… véres orra!
Fölszedtem táskáját,
Nem jóindulatát.
Pofon-vágott és ment amarra.
Vecsés, 2018. augusztus 29. – Kustra Ferenc – LIMERIK csokor
Elkaptam, öleltem keveset.
Megjelent a vad férj,
Ordította: most mesélj!
Futottam, mint nyúl, nem keveset.
Harmincas nő, láttam rosszul volt,
Segítve fogtam… dühöt fogott.
Pedofil, kiáltott!
Körömmel megkarmolt.
Elfutottam, míg lehető volt.
Előttem tipegett tűsarkús
Lába… Néztem, kedvem nem borús.
Szájtátva bámultam,
Botlottam, fölbuktam.
Mást nem reméltem… eltűnt friss hús.
Vonatlépcsőbe akadt sarka,
Ha nem kapom el… véres orra!
Fölszedtem táskáját,
Nem jóindulatát.
Pofon-vágott és ment amarra.
Vecsés, 2018. augusztus 29. – Kustra Ferenc – LIMERIK csokor
Hová lettél? Kereslek Helen!
Már mindent megtennék, csak legyen?
Jól elveszett lettél,
Rosszabb? félelemnél.
Tudod, hogy hajkurászlak Helen?
Már kidobtam lélekcsápokat,
Bezsebeltem lélekálmokat.
Gyere már... hibázol?
Vágyamban... hiányzol.
Helen! Győzd le lélekvágyadat.
Álmaim vágya vagy, ó, Helen,
Nem lehet, hogy élet elrebben?
Kéznél fehér-galamb,
Lehet? mesegalamb.
Jelentkezz már, de hevesebben!
Vecsés, 2018. december 14. - Kustra Ferenc ? Romantikus LIMERIK csokor.
Már mindent megtennék, csak legyen?
Jól elveszett lettél,
Rosszabb? félelemnél.
Tudod, hogy hajkurászlak Helen?
Már kidobtam lélekcsápokat,
Bezsebeltem lélekálmokat.
Gyere már... hibázol?
Vágyamban... hiányzol.
Helen! Győzd le lélekvágyadat.
Álmaim vágya vagy, ó, Helen,
Nem lehet, hogy élet elrebben?
Kéznél fehér-galamb,
Lehet? mesegalamb.
Jelentkezz már, de hevesebben!
Vecsés, 2018. december 14. - Kustra Ferenc ? Romantikus LIMERIK csokor.
A pletykákat az irigyek generálják,
Hülyék elhiszik, az ostobák; továbbadják.
Rettenetesen nagy a tanulság:
Ócsárolni a másikat, miért nagy mulatság?
Micsoda baromság, fölöslegesen dühöngeni?
Mikor fölajánlják akkor kéne hosszan beszélgetni…
Elöntött miattad a mérgem nagyon,
Kicsit belekapartam a tapétába nagyon…
Vannak, kik rögtön megütik másikat,
Ők, ezzel nyomatékolják a vágyaikat.
Csókod tenger, egy nagy lélegzettel,
Erőszakodban keresem levegőt, mély lélegzettel!
Aprócska a bökkenő,
Heveskedő a rémhírterjesztő…
Álhír, gyorsan szárba szökkenő!
Szeretettel törölni rosszt, megtörténtet?
És képmutatásból, el kell dugni emléket?
Változó a világ, egyre romlik,
Tömeg, nem érti… mélyen belealszik…
A pletyka táplálja a gyűlöletet, terjedésben
Mint láng, esőben, fenyőerdőben.
Remegve, még ég a mécses lángja,
Lakást, hideg huzat járja…
Egybevág minden szavunk áhított jövőről,
Eltér szánakozásunk az utcán szenvedőről.
Vecsés, 2019. május 9. – Kustra Ferenc – íródott: oximoronos 10 szavasokban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Hülyék elhiszik, az ostobák; továbbadják.
Rettenetesen nagy a tanulság:
Ócsárolni a másikat, miért nagy mulatság?
Micsoda baromság, fölöslegesen dühöngeni?
Mikor fölajánlják akkor kéne hosszan beszélgetni…
Elöntött miattad a mérgem nagyon,
Kicsit belekapartam a tapétába nagyon…
Vannak, kik rögtön megütik másikat,
Ők, ezzel nyomatékolják a vágyaikat.
Csókod tenger, egy nagy lélegzettel,
Erőszakodban keresem levegőt, mély lélegzettel!
Aprócska a bökkenő,
Heveskedő a rémhírterjesztő…
Álhír, gyorsan szárba szökkenő!
Szeretettel törölni rosszt, megtörténtet?
És képmutatásból, el kell dugni emléket?
Változó a világ, egyre romlik,
Tömeg, nem érti… mélyen belealszik…
A pletyka táplálja a gyűlöletet, terjedésben
Mint láng, esőben, fenyőerdőben.
Remegve, még ég a mécses lángja,
Lakást, hideg huzat járja…
Egybevág minden szavunk áhított jövőről,
Eltér szánakozásunk az utcán szenvedőről.
Vecsés, 2019. május 9. – Kustra Ferenc – íródott: oximoronos 10 szavasokban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
