Az öregség kerítése…

Mindig is a saját várfalam-voltam és nem… szabad!
Kellemetlen volt ez nekem, mind egy gyalulatlan pad.

Várfalamat egyben tartotta a gravitáció!
De, én azt nem tudom, hogy ez annyira tömegvonzó?
Én is ellipszis pályámon csak megyek körbe-körbe?
Jó öreg Hold meg megtart és vissza is húz a körbe?

Tudom, hogy a búzamezők is kisebb tagokból állnak,
Lehet, hogy falamon csukott szemmel megyek egy téglának?

Honnan kéne tudnom, hogy ki voltam, főleg, hogy öreg… talán leszek?
Bizony ezek a nagy kérdések, meditálok, mert nem hagynak… ezek.
Aktív szonárom sincsen, nem vagyok mélységjáró… így most elveszek?

Sorsom, tőlem függetlenül, miért tette életem kilátástalanná?
Mivel érdemeltem, hogy sors könyvébe legyek megírva bizonytalanná?
Öregen a rossz sorsom addig tapos, amíg nem válok teljesen porrá?

Látom, vannak szomszédban újabb várfalak, mi frissen vakolt,
Az udvaron meg a személyzet, a tulajdonossal táncolt.

Falaim közben már csak romok, így tengek benn, egyedül,
Csak egy luknyi a szobám, az ablaka is, kitört belül…
Sötét és áporodott levegőjű szobámban pipafüst nem vegyül,
Fázok, aludni is alig tudok, álmom sikolt, „áporban” elvegyül…

Száz szónak is csak egy a vége,
Életemnek ideér... vége.
Ki tudhatná, milyen lesz az utolsó nap,
Fényem sincs már… szerencsétlen, még árnyat kap?

Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád…
Szerpentinemen még gátat tákolnak, utolsó barikád?
Minden hibám, ezzel minden vád, csak összetákolt barikád.

Vecsés, 2018. január 28. –Kustra Ferenc József– íródott: önéletrajzi írásként, versben és 3 soros-zárttükrös versszakokban, amit úgy kell olvasni, hogy az első két sor egyben, majd a 2. és 3. sort egyben.

Ki akart itt öregedni, megöregedni?
Jó lenne csak, vidám napokra emlékezni.
Kérdem én, a rosszakat muszáj őrizgetni?

A tengerben is csak, addig lehetünk, míg megérkezik a cunami,
Az élet teraszán ki kéne sétálni, de, akadályoz valami…
Vannak még emlékeim, de, más, már nem tudja, úgy tűnik, mind ókori.

Végre-valahára, némi jólétem van még hátra?
Vagy lecsúszok, és majd végig égek az örök lángba?
Jól gondolom, majd szembe jön és rúg ördög patája?

Vecsés, 2017. február 1. – Kustra Ferenc József – íródott bokorrímesben és önéletrajzi írásként.

(3 soros-zárttükrös duó)
Az én időm csak halad, soha nem áll meg, hátizsákjában a végletem,
Az időm csak halad, de lehet, rosszul fogalmazok, inkább a végzetem…
Az én időm csak halad, soha nem áll meg, hátizsákjában a végletem.
*

[leoninusban]
Tudom, hogy konkrét tervek kellenének, de idő-hátizsákba biztos nem férnek,
Nem kéne baktatnom, ha volna szamaram segédnek, az jól lehetne elégnek…
Tudom, hogy konkrét tervek kellenének, de idő-hátizsákba biztos nem férnek.
*

(leoninus duó)
A hátizsák tartalmával beszélgetek, az idő velem van, ahogy lépegetek…
Vanna persze ballépések és bukdácsolás, meg az egyik házban kukorékolás…
Igyekszem én, hogy jó gondolatomból sok legyen fejemben, persze csak úgy elegemben…
Ha rosszak gondolatok, lábam megbicsaklik, de megjön a jó gondolat, játszadozik…

Ha nagyon magam alatt vagyok, akkor lehorgad’ a fejem, nagy az elegem…
Igyekszek ’átmenni’, pozitív lenni, újabb és jó gondolatot keresni…
Hát ebben bizony nem sokszor van sikerem, de az idő-hátizsákot nem én cipelem…
Vár engemet is a hátralevő élet, halálom elött kérdezik: ember, mivé lett?
*

(Senrjon)
Jó gondolatom földob!
Rossz gondolat, csak ne dobáljon.
Életterv segít!

Vecsés, 2023. szeptember 3. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Csak ülsz itt mellettem lecsukódott szemhéjjal,
De, közben másra gondolsz… nem kenegetsz hájjal!
Tán' én is elvagyok, üres borospohárral...
*

(3 soros-zárttükrös)
A jövő igazsága is csak hallgat, orcája előtt fátyol lengedez,
Így aztán nem tudjuk meg előre, hogy vajh’, a belsejében mi zengedez...
A jövő igazsága is csak hallgat, orcája előtt fátyol lengedez.

Itt van már az újév, amit már, majd élünk is,
Itt van már az újév, mit majd élünk, végül-is…
Itt van már az újév, amit már, majd élünk is.
*

(Anaforás, fél senrjú -láncban)
Ez évben mit hoz
Az ígérgető jövő?
Hancúrozást nem!

Ez évben, mit hoz
Az ígérgető sorsunk?
Ne hancúrozzál?

Ez évben mit hoz
Terjesztett szeretetünk?
Vak a kilátás!
*

(Septolet)
Ma este is,
Landol is:
Lelki szepszis?

Is-is,
De rossz is...
Elementáris
Dilis extázis...
*

(Anaforás, Sedoka duó)
Gondolatom száll,
Ismeretlen messzibe.
Arca előtt fátyol van!

Gondolatom száll,
A messzeség úgy vonzza!
Fátyol is sokatmondó!
*

(Anaforás, fél senrjon –láncban)
Már folyik az év, így nincs
Reklamálni kis lehetőség.
Szilveszter előtt?

Már folyik az év, így nincs
Változtatási lehetőség!
Szilveszter előtt?

Már folyik az év, így nincs
Átépítési lehetőség…
Szilveszter előtt?

(3 soros-zárttükrös)
Valahol messze, hithűen szól egy harang, hallom, nekem is,
Még nem tudom, hogy csak reményt sugall-e vagy jó, hitemre is...
Valahol messze, hithűen szól egy harang, hallom, nekem is.

A mai napra, az új gondolatok kiváltak, csorognak a szemembe,
A távolban a harang búcsúzik a mától, ez visszaránt a jelenbe!
Reméljük, hogy eljő a szebb és a jobb jövő, nem lesz felhős a homlokunk,
Teljesüljön jövőre szívünk vágya, mit szeretettel, szívből akarunk!

Vecsés, 2020. január 4. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában. Továbbra is reménykednünk kell, hogy hat… a bízás.

Már nincsen gondolatom, nincsen álmom,
Már nincs olyan, amiért tettre vágyom.
Rózsaszín felhő volt az egész életem,
Hóbokás volt minden álmom, a végzetem.

Többször döntöttem élet nagy kérdéseiben,
De fölöttébb mellényúltam a mértékében.
Sohasem volt jó tanácsadóm, aki támogat,
Az ember, elmúlt életében már csak válogat.

Mit átéltem, az mára mind történelem,
Mit rosszul döntöttem, az lett a végzetem.
Azt hittem én, hogy okos vagyok, döntésképes,
De rózsaszín öntudatom nem piacképes?

Vecsés, 2005. december 1. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.