Henceghetel a szabadságoddal,
Nekem te csak kevesebb voltál egy gonddal
Bármennyire is vágytam arra hogy rács mögött lássalak,
A rossz szellemek, akkor is csak engem bántanak.

Nem érzem magamon azokat a súlyokat, melyeket rám helyeztél
Ameddig a föld alá nem kerülsz, addig sose feledjél
Rosszabb vagyok, bármelyik ellenfelednél.
A férgeket akkorra kiírtom, mire te temetnél.

Ezek a rossz szellemek, nem bennem élnek tovább
A keresztbe ért lánc, egyre csak mostohább.
Az ördögöt is elkaptam, hogy pokolra küldjelek
Amíg a pokol lángjai közt égsz, én addig nem csüggedek.

Sosem voltál méltó, hogy hű szolgám lehessél
Aljas áruló voltál, nem több egy szerepnél
Oly gyenge és gyáva leszel az én szememben,
Úgy a földbe tiporlak, hogy a kezed örökké remegjen.

Sosem volt ez személyes ügy, annál inkább kötelesség
Láncaimat feltépve, úgy lett ez becstelenség.
Önhatalmúlag rendelkezem pondró életed felett,
Hisz bármikor elvehetem azt, ameddig még lehet.

Leláncollak, kárhozatra ítélve kőböl vájt szíved,
Mindened megvolt, kívéve a erőteljes hited.
Nem tanultad meg, hogy kerülj engem te hítvány szörnyeteg,
Ebből kifolyólag, búcsúzom, mert most elveszem a te érdemtelen nyikhaj életed.

Hétköznapi pszichológiában az irigyekről…

(Pszichológiai szakversszak)
Vannak, kik mosolyogva rám néznek, de arc nem kiséri a mosolyt,
Vannak kiknek közben arcán meglátszik az indulatos lélektorzulás.
Akarattal álfényt árasztnak, de megtévesztő, mert idegen mosolyt
látni,
Amiről lelátszik a torzulásban, a rosszindulat, az irigység támadás…

Az irigyek különleges faj, mert a másé okoz nála utánzás mosolyt!
*

(leoninus trió)
Rám nevet ő, de az arca mögött remegés kavarog, mosolyát, ha figyelném, látnám, az indulat lobog.
Torz mosolyok világa ez, álarcot ölt, aki gyűlöl, s benn a tekintet üzen, bársonytalan, rideg űrből.
Irigy ember olyan, hogy más örömére árnyat vet, ám ha követni próbál, hamisan nevet.

Vecsés, 2025. június 15. – Siófok, 2025. június 24. -Kustra Ferenc József- írtuk kétszerzősként ifj. „Fehér Sándor azonos c. verse” átirataként, a szerző engedélyével. A szakversszakot én írtam. A leoninus triót, szerző és poéta társam: Gránicz Éva írta.

Hétköznapi pszichológia

Az élet engem, mint titkos kokottot, folyton kompromittált,
Aztán meg, hogy tegyek, ne tegyek, vagy eltűrjek, még asszisztált.
Így sokat voltam, oly' lélektani helyzetben,
Hogy kintet a saját sorosomból nem leltem.

Élet keményen haladt, csattogott, katona csizma lehet rajta,
Testem, meg csak ment utána, behúzott nyakkal, mintha húzná pányva…
Bizony, hogy, hogy nem volt jó, azt tudom, de nem majd holnap, hanem már ma.

Lélek nélkülinek lenni tán' jobb, mint lelketlennek,
Mert ők csak elfáradt, nemtörődöm, felületesek…
Míg a lelketlenek teljes érzelem nélküliek.

Amerre szögesdrótom szegélyezte utamat, nem mehettem,
Ahol meg nem volt ilyen semmi, arra meg én balga, nem mentem…
Lábam, térdig lejártam, hogy felszálljak… de azt meg nem tehettem.

Ma már a lélektani helyzet biz', sokkal rosszabb, mint valaha,
Életvizem kiapadt, életem, a sors, megfeneklett, hala…
Gyermekkoromban, magamnak jobb sorsot szántam, mások is, vala.

A legfőbb, mai lélektani helyzet,
Egy elfuserált, tárgyi élethelyzet…
Ki ezt előre tudja… kinek kellett?

Lelkem, benne van teljesen a tudatalattimba,
Így én vagyok lelkem sajátos, igavonó barma…
Nyakamra erősítve, lélek, alakított járma.

A jó és rossz egyvelege dallamként zakatol a fülembe,
Ebből a rossz a domináns, ő a földesúr az életembe…
Sőt, az a kis jó is olyan, hogy besodorhat a végveszélybe.

A lélekben, lágyas hullámokat vet, az érzelmek kavalkádja,
Meg jól kileng a tudatalatti, mint meglökött hajóhintája…

A kecskepásztor is kedveli az ürühúst,
Szüret után van, hogy elkészül az édes must…
Lélek meg nem nyugszik, csak gyötri a mustos-húst.

Nekem, mindig katonás, sarkos, kemény, a lélektani helyzet,
És ha kell, levágja a sorsot, mint egy disznót… az élethelyzet…
Hmm… nem csak a régi magyaroknak! Nekem is, jó nagy Mohács kellett?!

Vecsés, 2015. szeptember 15. – Kustra Ferenc József

Hétköznapi pszichológia… + filozófiai meditáció.

A látszat és a tény…
Mint a sötét és fény!
Lehetnek édes testvérek,
De, még szembe is mehetnek…

A látszat, mondhat jót és oly' rosszat,
De ha nem figyelsz, jól elkábíthat!
A tény lehet jó és oly' rossz,
De járhatsz úgy, mint Ikarosz.

Ha jó a hajó, úszik és szárnyal, akár indulhatunk
Nagy vizeken, folyón, és nagy homokhegyen átjuthatunk
Az írásművel, ha, te mérlegre teszed magad
Pellengérre állsz, jaj, ha, mondatod alulmarad.
Az írásművel, ha, te mérlegre teszed magad
Pellengérre állsz, jó, ha ott nem ásod el magad…

Alapból fehér a hó és lehet, hogy fehéres a felhő.
Fehér jégen, fehér a leesett szűz hótakaró kendő…

Ha van egy jó hajónk, akkor már indulás, mehetünk, örülhetünk,
Ringatózva a viharos hullámon, vad szélnek is örülhetünk.
Ha jó az élet, nagyon megérte, hogy mi ide születtünk
Megérte a kínlódás, hosszan felnőttünk, megöregedtünk...

Kéklő, felhőtlen égen repül a boldogság kék madara,
De nem látni, mert egybeolvadnak, mint őzzel az agara.

Ha jó ma a látszat, tegyünk érte, hogy tény legyen,
Tegyünk érte, hogy a kétség tovább úr ne legyen.
A tényt, te vágyod, vagy el is tudod viselni?
Vagy majd az őrületben elkezdesz hisztizni?
Majd, ha már itt az őrület, annak a küszöbén belépsz?
Ez lényeges döntés, mert akkor a látszaton, te túllépsz.

Van bizony, fekete varjú és ott ül a feketerigó
Fekete űrben meg lesben áll az éji, fekete bíró.
De, hogy melyik, melyik, azt megtudni csak, pontos mérleggel lehet,
Itt a látszat nem él, tényt megállapítani méréssel lehet…

Ha látszat, maga a tény,
Mint a sötét és a fény…
Ez egy örök rendelvény…

Ne higgy a látszatnak, az nem vezet sehova,
Ha meg tudsz a tényről... talán, nem oda Buda!

A látszatot az emberek nagyon imádják, akkor van miről morfondírozni,
A tény meg véges, abba a piaci csoportmeditálás bele szokott bukni.
Pedig a látszat nagyon megkeseríti az életet,
Nagy kínt hozhat terád, mert körbe kell járnod a végeket!

Lehet, hogy a látszattal, ha elfogadod, elrontod az életed,
Míg, ha ténynek hiszel, vágányon tartod, éppen kisikló életed!

Ha, tény, hogy fehér ló jön szembe, felugrassz és vágtatsz, mint mesebeli herceg?
Önbecsapás, mert a látszatot éled meg, nem oda születtél, nem vagy herceg.
Ki ezeket szétválasztja és úgy él, ő lehet egy igazi életherceg.

Vecsés, 2015. február 21. – Kustra Ferenc József

A végzetemet sosem akartam úgy átírni,
Hogy végül ezen a nyirkos úton végig kelljen engem kísérni.
Gyakran nem tudtam megbékélni önmagammal,
És sokszor tele voltam sok sötét indulattal.

Kerestem én azt a megoldást, mely nem járt volna kudarccal,
Hol van a sok testvérem, kik egyetértettek a szavammal.
Nem szenvedek hiányt, hisz van elég társam bőven,
De tudom azt, hogy a többiek sincsenek olyan rossz bőrben.

Nem is érdekelne engemet az ő dolguk,
Ha nem érezném azok bánatát, akikkel az életet hajtjuk.
Amíg gondtalanul éltem a valós valótlanságot,
Elrepült felettem az idő, és felfedték előttem a boldog tudatlanságot.

Rájöttem, a vér olykor vízzé válik,
Nincsen másik oldal, melyből több kapu is nyílik.
Elhatároztam, hogy igyekszem cselekedni,
Becsvágyamat nem fojtom és nem fogom befejezni.

Nem félek a bajtól, mely utolér és megpróbál legyőzni,
Nekem szánt hazugságoknak én nem fogok úgysem bedőlni.
Bárki mutathassa magát álszentnek és hitványnak
A báránybőrbe bújt farkas akkor is poklot hoz a birkáknak.

Elkerülhetetlen volt a legsötétebb óra,
Annyi bűnt, amennyit elkövettem ezért, sosem lesz meggyónva.
Hiába, a sok elvesztegetett és csalódott ember,
A lehetetlent megkísérelni egy enervált toxikus rendszer.

Vannak számomra is megoldhatatlan problémák,
Rosszakaró ellenségeim a kultúrámat gyilkolják.
Nem titok az, hogy már késő cselekedni,
Ezt a hatalmas családi köteléket nem lehet helyrehozni.

Találkoztam egyszer szeretett nagyapámmal,
Szavait figyelemmel kísértem, hosszú hallgatással.
Egy tettre kész ember, nem mindenre tud felkészülni,
Majd elmondta nekem, a könnyű úton járó felek sosem fognak kibékülni.