Magyarnak lenni…
Magyarnak lenni áldott állapot.
Ez anyanyelv, az anyától kapott …
E drága nyelven imádni az Istent
s tanítani rá a gyermeket,
ennél csodásabb semmi nem lehet…
Anyanyelven írni a verseket!

Magyar nyelven zengeni énekem
s benne átadni szívem lelkesen…
Ez „ősnyelven” olvasni Bibliát
e nyelven szólva szeretni hazát…
E képalkotó nyelv egyedül ERŐ,
a gondolat más, ha e nyelven tör elő…

Magyarnak lenni büszkeség nekem,
hálával telik érette szívem.
Magyar szót érteni, s érezni vele…
érzékeny lelkem megremeg bele!
A tudatba, hogy magyar lehetek,
Kárpát-haza szent földjén élhetek,
e nyelven értek, érzek, s szeretek!

Nem kéred már, hogy mondjak szép meséket,
nem mondod régen, ha valami fáj,
nem bújsz már hozzám úgy vágyva, mint régen,
szeretetem, mely sugárzik reád.

Már csak álmaimban ölelhetlek néha
olyan szeretettel, és annyira fáj,
hiányod, amely egyre jobban éget,
súlyos sebet hagyva szívem kapuján.

Hiszen ugyanúgy tárva van most is!
Ugyanúgy szeret, és éppen úgy vár,
mint akkor, mikor egy hűvös őszi reggel
először áradt mosolyom reád.

Ködfátyol takar minden régi álmot,
de szívemben ma is épp úgy él tovább,
s olyan szeretettel, olyan féltve őrzök
szívem mélyében minden vallomást.

Amely nekem szólt, hisz gyermeki szíved
tőlem remélte minden sóhaját,
mindegy, hogy nyár, vagy hideg téli éj volt,
úgy bújtál hozzám, mint megriadt madár.

Most már messze vagy. Mégis: egyre várom;
elgyöngült karokkal, hogy hazatalálj,
s kopott szívemben nincs már semmi álom;
csak sóhajok könnye, mely tehozzád száll.

A poéta vére sötét, mint a tinta
És az örökölt kalamárisban tartja…
Ezt nem a szív, lélek pumpálja papírra.

Életbohóc vagyok én, de nem boldog,
Lelkem sem és szemem sem igen ragyog.
Bohócsipkám lecsúszott a szememre,
Így aztán vaksizhatok méltón… kedvemre.

Kalamárisban a tenta a lúdtollam vére,
Azzal fest a papírra, mi a múltnak emléke…
Az éjszakák nehezek, az íráshoz gyertya kell,
De meggyújtom én, hadd írjon a toll szeretettel…

Mindenki vágyva bár... kutakodik,
Mindenki kutakodva álmodik,
Mindenki elképzeli magának a napi jót…
Mindenki értékeli a mindennapi valót?

Nekem a gyertyafény, imbolyogva jelzi az utamat,
Jövőt nem ismerem, kiírom magamból a múltamat!
Viszont a jövőben folytatni kell a saját harcomat!

Az utamon, nem kevés vérszilánkok, de tintapacák vannak,
Az utamon szél is fúj, nem kedvez a fejemen a kalapnak…
Ha megszüntetem szobámban a huzatot, az jó lesz alapnak.

A kész versem nem síremlékem, de fejfámra bárcsak fölteszik…
Örülök, hogy ha szép szavaitok, mint koszorúk, körbeveszik…

Vecsés, 2016. június 16. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.

A poéta vére az maga… olyan, mint a tenta
És azt az ócskapiaci kalamárisban tartja…
Ezt nem szív pumpálja, toll, hegyével veti papírra.

Gyertyafényben gyorsan elfárad öreg szemem,
Meg néha megyek én, pár falatot csak eszem…
Aztán újult erővel használom az eszem.

Megjátszom minden nap az íróember jó öreg srácot,
Közben folytonosan viselem, az életunt álarcot…
Összetört álmaim, már nem kérnek új életnek pácot…

A sötét tinta boldogságot szerez, ami a kalamárisban van,
Poéta leírhat mindent, álmodhat egy saját poéta világban.
Mosolyog is folyton a toll, mert ő írja papírra gondolatokat,
A poétának segít ezzel, hogy megvívja a gondolat harcokat!

Miközben leírom a gondolatomat, a lidércem ott setteng’ folyton,
Meg a kezem és tollam árnyékai itt vannak, figyelnek is állandón…

Mindig, egyszer csak megtestesül maga a nagy pillanat,
Verset öklend, ha nem írom… mint fuvallat, volt illanat…
A holdnak fénye, szinte jönne be, de lecsorog az ablakon,
Már hideg van kint, kabátban sem ülhettek már öreg balkonon…

(Leoninus)
A gyertyám fénye persze világit, a lángja lobogva ámít?
A boldogság bennem van, az nem ámít, így gyertyafény sem kábít!

Vecsés, 2016. június 15. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.

Hajnali harmat
Erdei várromokon.
Árva pókháló…
*
Harmatos reggel,
Fehérre festett mező.
Őzpata csúszkál.
*
Harmatos a fű
A még épp’ hogy dús mezőn!
Bárányfelhő had…
*
Harmatcseppektől
Nedves, ébredő füves.
Napkelte szárít.
*
Harmatfakasztó,
Kezdő hajnal hűvöse.
Sötétség, már megy.
*
Hajnali harmat,
Az elmúlásról dalol.
Ural; vizesség!
*
Nyújtózók a fák,
Élvezik reggeli fényt.
Harmatcsepp csillog…
*
Ködben, gyöngyharmat
Terül a fagyos tájra.
A reggel fehér.
*
Kósza napsugár
Csillan harmatcseppeken.
Ez a virradat.
*
Napfényes harmat
Hozta reggel vígságát.
Új nap felvirradt!
*
Reggel, harmatcsepp
Mint gyémánt tőri a fényt.
Napsugár szárít.
*
Homályos hajnal.
Fű hegyén harmatcseppel.
Őz, eszik-iszik.

Vecsés, 2016. december 20. – Kustra Ferenc József– íródott; eredeti Basó féle haiku stílusban.