Szőlő hegyen venyigéztem,
Előbb nyírtam, aztán szedtem.
Markomban az olló nyele,
Vér buggyant a tenyerembe.

Fújt a szél, a nap ragyogott,
Kilógattam a kabátot.
A sorok fogytak szépen lassan,
Estére már kész is voltam.

Lábam sajgott a cipőben,
Komótosan haza értem.
A lezser napok bosszút álltak,
Izomlázzal adomáztak.

Idő foszlányai függnek a falon.
Múlt-töredékek, gesztusok
Fakulnak az őrzött papíron.
Tanúi naponta egy valóság
Halványuló tényfeltárásának
Személyre szabottan.

Érzést szül az emlékezet.
Átszivárog az elveszettből
A megélés jelenébe
Fénysebesen
Settenkedve,
Hogy meglegyen a kedve
Kinek tekintete
A Volt kacsintását megleste,
És varázsol mosolyt, hangulatot,
Álmot szövő pillanatot.

Tenyeremből iszom mosolyod
Harmat-cseppjének édes ízét.
Csak nekem fontos
Most
Ez az együttlét.

A papírillat felidézi
Az elmúlás tengerét,
A száguldó Idő kerekét,
Lelkünk végtelenjét,
A viszontlátás reményét.

Fotonjaid itt maradt árnyék-
Képét jövőbe repítem,
Hogy mindig,
És mindenütt
Amíg létezem
Velem legyen.

Egyszer majd
Egy fiókban hever
A megfakult üzenet,
De
Csillagfény őrzi
Örökké lelkedet.

Termeszváruk építgetik
Csinosítják szépítgetik
Hajnal óta szorgalmasak,
Versenyezve dolgozgatnak.

Lusta köztük egy se nincsen.
Világukban nem véletlen.
Nem hiába sokszor mondják-
Olyan dolgos mint a hangyák!

Hangya-létük...büszke nemzet,
Matriárchát teremtettek.
Lazsalásra nincs idejük,
Szorgos munka az életük.

Példaképül szolgálhatnak,
Minden bajban összetartnak.
A természetnek nagy csodája,
Családuknak termeszvára.

Hosszú út pora ráült a cipőmre,
Sajna, nem vagyok büszke életemre.
Nagy utat bejártam, zarándokoltam,
Utóbb kiderült, semmit nem csináltam.

Ötvenkét év alatt bizony ez történt
Senki nem pártolt, sem hosszan, sem tüstént.
Így csak vergődtem, szétdobált az élet,
Nem is tudom az életem mivé lett.

Mire születni? Kínlódás az élet,
Küzdünk, birkózunk mindennel. Mi végett?
Ha becsülne család és társadalom,
Sikeres lehetnék, és ezt akarom.

Életem fanyar, furcsa sors-fintora,
Hogy nincs kezemben a siker záloga.
Ötvenkét évet már vissza nem lehet
Forgatni, mert az már történelem lett.

Tán rossz helyre születtem és nősültem,
Eleve elkárhozott a sikerem?
Már tudom, hogy így van és így is marad.
Nem számít, hogy szívem bánattól szakad.

Magamban: jobb sorsra volnék érdemes,
De életem múlik, már nem érdekes.
Jövő hónapban földönfutó leszek,
Vagyok a legpechesebb fenegyerek.

Törvény: semmivé foszlik, mihez nyúlok,
Ha újat kezdek, élettől kikapok.
Tudom: Peches ember nem kacérkodjon
Se a jégen, se sikerre áhítón.

Sose kacérkodtam, élni akartam,
De a sorsom büszke:” ezt én nem hagytam”.
A harcnak lassan vége, zaj elcsitul,
Én meg eltűnők, sikerre vágyastul.

Budapest, 2000. május 6. – Kustra Ferenc József

Láttam Kegyedet… csodálkoztam,
Csak ment… én meg odafordultam.
Vakon is keresném,
Bízok, hogy meglelném.
Micsoda élmény, hogy láthattam!

Feledhetetlen volt látványom,
Álmomban előjön, mint álom!
Bármerre is nézek,
Mindig csak remélek.
Megyek… és Kegyedtől fényt várom.

Kegyed nélkül, minden rút, kopár,
Lélek Kegyedé, nem csapodár.
Más nők nem kellenek,
Játszóm sem lehetnek.
Láttam Kegyed… várom, hogy bevár!

Vecsés, 2022. január 10. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban, Adelbert von Chamisso: „Láttam, és az óta” … c. verse átirataként. (Fordító: Szöllösi David- január 10 2022.)