Lelkem mélyén gunnyasztó félelem.
Nézd, lásd mit tettél most énvelem.
Reszketek, mit tarlón ázó madár.
Nyugodt nem lesz szívem, soha már.

Mint sötét, rémes zúgó fellegek.
Úgy borítja félelem életem.
Hát, kérlek drága, édes Istenem.
Hozz végre már, megnyugvást nekem.

Ősjövő Magyar nyelvű írás.

Látjátuk feleim sümtükhel, mik vogymuk.
Bizony szenny, és hazugság vogymuk.
Mennyi milosztban teremtüvé eléve miü Istemüköt.
Pénzt, hatalmat,és aduttá valá neki házoá poklot.
De, ha uram teretöé bánatot, könnyöt.
Tán lemoshatod rólunk az ősi szennyöt.

József Attila vagyok,
A szentségit, majd meg fagyok.
Három napja nem eszek,
de leszámolok veletek,

mert nem illik kocsikázni,
s csóró árán rongyot rázni.
Ezért verek írógépet,
s bámulom a Lenin képet.

Könnyű Ady módon írni,
jó gubáért jókat sírni,
Pulcsiba búj hogyha fázik,
bérkocsit hív hogyha ázik.

Csak az az igazságos bér,
ha megvan a napi kenyér,
de nagyon nagy akadály
az üres gyomor, éhes száj.

Fáj is nekem szívem tája
míg másnak jut libamájra.
Hát verem csak az írógépet,
s hizlalom a Szabad Népet.

Rohan a kis csiga,
messze van otthona.
Hogyha nem rohanna,
nem érne oda soha.

Megcsúszott egy kövön.
Csigánk ekkor rájön,
hogyha lenne lába,
akkor nem csúszkálna.

Háza alá lenéz.
Lábak nélkül nehéz
rohanni a réten.
Hát, lassan megyek kérem szépen.

Földre szálltál, itt teremtél.
Tudd meg, nekem te vagy minden.
Túlvilági, ritka, drága kincs.
Szárnyak nélkül is angyal vagy.
E világon ilyen szépség nincsen!