Idő 
Értékelés 
Értékelés Avagy az üres magányosság?
Hátamon csorog a száraz verejtékem,
Törölgetem, ez nekem már semmiségem...
Árnyékban meg fázok, ez az ürességem.
Még
Neked
Is jut fény,
Állj ki bátran!
Ne rettegj, kérlek!
Sorsom árnyékos oldalán élem életem,
A semmi közepében... fázok, verejtékezem.
*
Sós-keserű cseppek sűrűn gördülnek le az arcomon,
Közben meg erőlködve emlékezek... régi harcomon...
Falba ütközik az árnyékom, csak ülök... bánatomon.
Szív
Dobban,
Mellkasod
Szűkké válik,
Nyisd szívkapuját!
Pergő, megkeseredett könnyeim nyeldesem,
Kellene küzdenem... miért? Bánatok emésztik lelkem.
*
A magány? Az nekem végtelenül üres, taszít is magamtól,
Lehet, hogy be sem fogad, mert folyton ellők a gyötrő harcomtól.
Éhes vagyok a társra, hogy szakítson már el a magányomtól.
Ne
Aprózd,
Oszd bátran,
Így csak több lesz,
Ez a szeretet.
Megunt a magány, eltaszít,
Fájdalmat bennem szít.
Lelkem társat áhít.
*
Itt a falam tövében ücsörögve, hallom, hogy a csönd, recsegőn serceg!
Ez jól kitölti a magányom ürességét, itt lófrál, mint egy fergeteg.
Hit,
Remény,
Szeretet,
Rájuk vigyázz!
Boldog még lehetsz...
Hallom sistereg csendem, betölti egyedüllétem űrét.
Változtat életemen, feloldozza életem nyűgét...?!
*
Tudom öregen, már minden így marad, jóakarók is mondják,
A száraz verejtékem meg folyik, törülni nincsenek szolgák...
A sötétségem körülvesz, nem látom, hogy lemorzsolódna,
Csak ülők a magányban és hallom, mintha halál... sunnyogna!
Vecsés, 2018. január 6. - Szabadka, 2018. január 6. - Kustra Ferenc József - a verset én írtam, az apevákat és a 10 szavasokat szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe:” Reménytelenségben van-e remény...?”
Hátamon csorog a száraz verejtékem,
Törölgetem, ez nekem már semmiségem...
Árnyékban meg fázok, ez az ürességem.
Még
Neked
Is jut fény,
Állj ki bátran!
Ne rettegj, kérlek!
Sorsom árnyékos oldalán élem életem,
A semmi közepében... fázok, verejtékezem.
*
Sós-keserű cseppek sűrűn gördülnek le az arcomon,
Közben meg erőlködve emlékezek... régi harcomon...
Falba ütközik az árnyékom, csak ülök... bánatomon.
Szív
Dobban,
Mellkasod
Szűkké válik,
Nyisd szívkapuját!
Pergő, megkeseredett könnyeim nyeldesem,
Kellene küzdenem... miért? Bánatok emésztik lelkem.
*
A magány? Az nekem végtelenül üres, taszít is magamtól,
Lehet, hogy be sem fogad, mert folyton ellők a gyötrő harcomtól.
Éhes vagyok a társra, hogy szakítson már el a magányomtól.
Ne
Aprózd,
Oszd bátran,
Így csak több lesz,
Ez a szeretet.
Megunt a magány, eltaszít,
Fájdalmat bennem szít.
Lelkem társat áhít.
*
Itt a falam tövében ücsörögve, hallom, hogy a csönd, recsegőn serceg!
Ez jól kitölti a magányom ürességét, itt lófrál, mint egy fergeteg.
Hit,
Remény,
Szeretet,
Rájuk vigyázz!
Boldog még lehetsz...
Hallom sistereg csendem, betölti egyedüllétem űrét.
Változtat életemen, feloldozza életem nyűgét...?!
*
Tudom öregen, már minden így marad, jóakarók is mondják,
A száraz verejtékem meg folyik, törülni nincsenek szolgák...
A sötétségem körülvesz, nem látom, hogy lemorzsolódna,
Csak ülők a magányban és hallom, mintha halál... sunnyogna!
Vecsés, 2018. január 6. - Szabadka, 2018. január 6. - Kustra Ferenc József - a verset én írtam, az apevákat és a 10 szavasokat szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe:” Reménytelenségben van-e remény...?”
Szomorúvá vált az élet
vidám én ma nem leszek,
ha szép szemedet nem látom
tudom, világgá megyek.
Eltelt már, vagy három hét is
mióta nem láttalak,
lehoznám a csillagokat, ha
láthatnám az arcodat.
Kiscsillagom, úgy szeretlek
jobban, mint az életem.
Rettegek, hogy elveszítlek
összetör a félelem.
Azt kérem én az Istentől
örökké fogd a kezem,
remélem, hogy így történik,
mert elvesztem az eszem.
vidám én ma nem leszek,
ha szép szemedet nem látom
tudom, világgá megyek.
Eltelt már, vagy három hét is
mióta nem láttalak,
lehoznám a csillagokat, ha
láthatnám az arcodat.
Kiscsillagom, úgy szeretlek
jobban, mint az életem.
Rettegek, hogy elveszítlek
összetör a félelem.
Azt kérem én az Istentől
örökké fogd a kezem,
remélem, hogy így történik,
mert elvesztem az eszem.
Vigyázz apró büdösbogár
merre vezet az utad,
ne menj ki a dagonyába
sár a lábadra tapad.
Több veszély is fenyegethet
mástól is kell ott félni,
hidd el hogy ha rád taposnak
sárba gyúrva nem jó élni.
Arról nem is beszéltem még
akár meg is dögölhetsz,
döglötten meg főleg nem jó,
akkor már nem remélhetsz.
merre vezet az utad,
ne menj ki a dagonyába
sár a lábadra tapad.
Több veszély is fenyegethet
mástól is kell ott félni,
hidd el hogy ha rád taposnak
sárba gyúrva nem jó élni.
Arról nem is beszéltem még
akár meg is dögölhetsz,
döglötten meg főleg nem jó,
akkor már nem remélhetsz.
Életmeditálás, versben és apevában…
Jártam én sokat a macskaköves utakon,
Mezit- lábaztam sokat a bányahomokon.
Mára, teljesen elfásultam… tűnik, hogy erőm sincs,
Pedig úgy tudom, életerő nélkül élet nem kincs.
Hallom, a jövőm már diszkréten kocog az ablakomon,
Neki vajon mit adhatnék, már nincs fény a homlokomon…
Volt
Múltban
Jó és rossz.
Voltam fenn s lenn,
Padlón maradtam...
*
Sors
Keze
Életem
Megtépázta,
Szép csak itt-ott volt.
*
Jó?
Mi az?
Volt olyan?
Talán volt is...
Ámítom magam.
*
Visszanézve emlékszem, engemet ők mind... mindig megloptak,
Ettől meg, csikorgattam a fogam és lassan el is koptak.
Most, reggelente már csak, az a kérdés, hogy nekem is kel-e a Nap?
A másik meg, a reggeli misén értem is imádkozik a pap?
Álmodok én is és a jövőm vajon ott előjelzik?
Fognak nekem a spejzban lógni rúdszámra a szalámik?
Kór
Eszi
Testemet.
Meddig bírja?
Tudja... a halál.
*
Törődéstelenségbe. múlté már az eltelt életem,
Mert az úgy volt, hogy sorsom volt a végzetem.
Törődéstelenségbe csoszogva, araszolnak a napjaim,
Nincs, már mit átszakítsak, nincsenek már célszalagjaim.
Törődéstelenségbe fog-e megjelenni, a felbukkanó jövő?
Lesz ki totemoszlopot farag nekem? És majd mondják: megérdemli ő!
Nem
Látok
Jövőmbe,
Halvány remény
Semmit sem ígér…
*
A múltba futottam, elbuktam…
Jelenbe, fel sehogy nem álltam…
Jövőmbe… előre kárhoztam!
Vecsés, 2017. március 6. – Szabadka, 2017. november 8. – Kustra Ferenc – A versszakokat én írtam, közéjük az apevákat, szerző-, és poétatársam Jurisin, Szőke Margit.
Jártam én sokat a macskaköves utakon,
Mezit- lábaztam sokat a bányahomokon.
Mára, teljesen elfásultam… tűnik, hogy erőm sincs,
Pedig úgy tudom, életerő nélkül élet nem kincs.
Hallom, a jövőm már diszkréten kocog az ablakomon,
Neki vajon mit adhatnék, már nincs fény a homlokomon…
Volt
Múltban
Jó és rossz.
Voltam fenn s lenn,
Padlón maradtam...
*
Sors
Keze
Életem
Megtépázta,
Szép csak itt-ott volt.
*
Jó?
Mi az?
Volt olyan?
Talán volt is...
Ámítom magam.
*
Visszanézve emlékszem, engemet ők mind... mindig megloptak,
Ettől meg, csikorgattam a fogam és lassan el is koptak.
Most, reggelente már csak, az a kérdés, hogy nekem is kel-e a Nap?
A másik meg, a reggeli misén értem is imádkozik a pap?
Álmodok én is és a jövőm vajon ott előjelzik?
Fognak nekem a spejzban lógni rúdszámra a szalámik?
Kór
Eszi
Testemet.
Meddig bírja?
Tudja... a halál.
*
Törődéstelenségbe. múlté már az eltelt életem,
Mert az úgy volt, hogy sorsom volt a végzetem.
Törődéstelenségbe csoszogva, araszolnak a napjaim,
Nincs, már mit átszakítsak, nincsenek már célszalagjaim.
Törődéstelenségbe fog-e megjelenni, a felbukkanó jövő?
Lesz ki totemoszlopot farag nekem? És majd mondják: megérdemli ő!
Nem
Látok
Jövőmbe,
Halvány remény
Semmit sem ígér…
*
A múltba futottam, elbuktam…
Jelenbe, fel sehogy nem álltam…
Jövőmbe… előre kárhoztam!
Vecsés, 2017. március 6. – Szabadka, 2017. november 8. – Kustra Ferenc – A versszakokat én írtam, közéjük az apevákat, szerző-, és poétatársam Jurisin, Szőke Margit.
Elmélkedés Európai stílusú tankában…
Engemet szeret
A csend, össze is bújunk.
Így, ketten vagyok?
Ölel, visszafog s csitít
Lelki bánatot tompít.
*
Csendes éj szétmar!
Magány sötét, urizál.
Egyedül… lét, győz!
Csendem, éjben ijesztő,
Magányom oly’ dermesztő.
*
Új veszekedés,
Este bor, éjjel a vágy!
Majd, csendben cigi.
Csendben izzik fájdalom,
Csellengő füsttel oltom.
*
Csendes ég alatt
Ücsörgők. csillagjárás!
Felhők alszanak…
Csendeséj, eget nézem,
Keresem az életem...
*
Kóbor tüzeid
Lelkedben hűlnek. Hideg!
Szigetelő csend.
Messze szállt a szeretet,
Lelkem csendesen reszket.
*
Kútban visszhangzik
A belecsebbent kavics!
Csendben, mit üzen?
Ne veszítsd reményedet,
Hallgasd csendes zenémet.
Vecsés, 2017. augusztus 20. – Szabadka, 2017. november 11. – Kustra Ferenc – a haikukat én írtam, a tanka versét, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: „Az én csendem”
Engemet szeret
A csend, össze is bújunk.
Így, ketten vagyok?
Ölel, visszafog s csitít
Lelki bánatot tompít.
*
Csendes éj szétmar!
Magány sötét, urizál.
Egyedül… lét, győz!
Csendem, éjben ijesztő,
Magányom oly’ dermesztő.
*
Új veszekedés,
Este bor, éjjel a vágy!
Majd, csendben cigi.
Csendben izzik fájdalom,
Csellengő füsttel oltom.
*
Csendes ég alatt
Ücsörgők. csillagjárás!
Felhők alszanak…
Csendeséj, eget nézem,
Keresem az életem...
*
Kóbor tüzeid
Lelkedben hűlnek. Hideg!
Szigetelő csend.
Messze szállt a szeretet,
Lelkem csendesen reszket.
*
Kútban visszhangzik
A belecsebbent kavics!
Csendben, mit üzen?
Ne veszítsd reményedet,
Hallgasd csendes zenémet.
Vecsés, 2017. augusztus 20. – Szabadka, 2017. november 11. – Kustra Ferenc – a haikukat én írtam, a tanka versét, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: „Az én csendem”
