Idő 
Értékelés 
Értékelés Vajh, vízióm van megint…?
A napkelte reggelre aranyfény kaftánt vett,
Ma is lesz egy új, tán' szép nap, de nem mindegy, hogy milyen.
Lesz szeretet és jólét is, de az bizony kicsinyen?
Megváltásunk… bűneinkből eredeztetett.
Telihold is ment aludni a fátyol-felhős égről,
Enni már nem kapunk lassan, csak tápos-zaftos semmisét,
Már a pap sem vigasztal, fásultan celebrálja misét.
Az ember lelke bizsereg a sok szép népmesétől.
Emberek! Vásároljunk be, legyen otthon, falazó homok,
Legyen sokféle szaloncukor, mert jövőre is lesz karácsony,
Meg legyen száraz kenyér, penésztelen, ez tanácsom, farácson.
Meg talán legyen sok gyolcskendő, vizes, ha izzad a homlok…
Majd ha megyünk nem hátszéllel, de szembe… jól összekapaszkodunk.
Ha minden rosszul sül el, akkor még megfagyhatunk a melegben,
De az biztos, hogy gyorsan kihűlhetünk, fájó szeretetlenben.
Ha nem akar mindenki arra menni, jól összeakaszkodunk!
A nap meg csak virít az aranyfény kaftánjában
Csak nálunk nem változott semmi sem, mert halljuk a mesét,
Főleg modernt erőltetik, benne a nekünk semmisét.
De reggel rácsodálva nézi, van ő már másban…
A szépséges-szép hajnalfényre, legott ideér az est-ború…
Nem vagyok és semmi.
Nem vagyok én senki!
Elrohant a nappal, elfutott, de… ezért, nem vagyok szomorú…
Érzem, hogy előírva a lépésemben a szent tánc nekem,
Gondoltam is, hogy ez a rituálé meg minek nekem?
Csak botladoztam meg toporogtam, és volt hányingerem!
Nem születtem buddhista szerzetesnek, nem is használt nekem…
Íme és lám, a mai nap sem különb, ilyen az emberi lét!
Pedig én is láttam, az aranyfény kaftán igen jót ígért,
De abból csak annyi jutott, amennyit a hajnal is megért…
Semmi nem változik, tömeg meg boldogan éli a semmisét!
Vecsés, 2014. december 21. - Kustra Ferenc József
A napkelte reggelre aranyfény kaftánt vett,
Ma is lesz egy új, tán' szép nap, de nem mindegy, hogy milyen.
Lesz szeretet és jólét is, de az bizony kicsinyen?
Megváltásunk… bűneinkből eredeztetett.
Telihold is ment aludni a fátyol-felhős égről,
Enni már nem kapunk lassan, csak tápos-zaftos semmisét,
Már a pap sem vigasztal, fásultan celebrálja misét.
Az ember lelke bizsereg a sok szép népmesétől.
Emberek! Vásároljunk be, legyen otthon, falazó homok,
Legyen sokféle szaloncukor, mert jövőre is lesz karácsony,
Meg legyen száraz kenyér, penésztelen, ez tanácsom, farácson.
Meg talán legyen sok gyolcskendő, vizes, ha izzad a homlok…
Majd ha megyünk nem hátszéllel, de szembe… jól összekapaszkodunk.
Ha minden rosszul sül el, akkor még megfagyhatunk a melegben,
De az biztos, hogy gyorsan kihűlhetünk, fájó szeretetlenben.
Ha nem akar mindenki arra menni, jól összeakaszkodunk!
A nap meg csak virít az aranyfény kaftánjában
Csak nálunk nem változott semmi sem, mert halljuk a mesét,
Főleg modernt erőltetik, benne a nekünk semmisét.
De reggel rácsodálva nézi, van ő már másban…
A szépséges-szép hajnalfényre, legott ideér az est-ború…
Nem vagyok és semmi.
Nem vagyok én senki!
Elrohant a nappal, elfutott, de… ezért, nem vagyok szomorú…
Érzem, hogy előírva a lépésemben a szent tánc nekem,
Gondoltam is, hogy ez a rituálé meg minek nekem?
Csak botladoztam meg toporogtam, és volt hányingerem!
Nem születtem buddhista szerzetesnek, nem is használt nekem…
Íme és lám, a mai nap sem különb, ilyen az emberi lét!
Pedig én is láttam, az aranyfény kaftán igen jót ígért,
De abból csak annyi jutott, amennyit a hajnal is megért…
Semmi nem változik, tömeg meg boldogan éli a semmisét!
Vecsés, 2014. december 21. - Kustra Ferenc József
Fehér papír fekszik előttem, kezemben a tollal eljátszok,
Nézem közben, hogy az én gyertyám lassan leég… csak elmélázok.
Gondolatom olyan sok van, mind előjönne… bennük vájkálok.
Szép sorokat szeretnék írni, de nem… a sok-sok szavak még nem rímelnek…
Érzem, a fejemben a gondolatok jönnének… vagy csak ilyet mímelnek?
Pedig szép gondolatok segítik, hogy érzem én… öregen is még élek.
Egy tintapaca a sorok között elfér,
Majd, csak lassan terjed szét, olyan, mint a vér.
Ahogy szétfolyik, akkor... kacéran ledér.
A tintapaca él, mikor lecseppen,
Amikor terjed, akkor még eleven,
És már szétfolyt... akkor már tehetetlen.
Még le kell írnom sok-sok mindent, amit szeretve akarok, és hogy vagyok,
Ha meg közben paca csak úgy lecseppen? Nem nagy baj, akkor is vele vagyok.
Hogy a versemet ne lopják el, paca jelöli... a szerzője én vagyok.
Hálát adok minden reggel, hogy egy nappal mégis többet élek,
Ha meg nem jut eszembe semmi, hát nem írok… akkor sem félek,
Mert a papírlap nem üres, cseppent paca ott van… ő a lélek.
Minden reggelnek nagyon is örülök, nézem, ahogy felkel a nap,
És erősen bízok benne, -inkább cseppentek,- de ne jöjjön a pap.
Paca egy reménysugár? Igen, élek még… tán' ma lesz az új tegnap.
Vecsés, 2015. május 1. – Kustra Ferenc József
Nézem közben, hogy az én gyertyám lassan leég… csak elmélázok.
Gondolatom olyan sok van, mind előjönne… bennük vájkálok.
Szép sorokat szeretnék írni, de nem… a sok-sok szavak még nem rímelnek…
Érzem, a fejemben a gondolatok jönnének… vagy csak ilyet mímelnek?
Pedig szép gondolatok segítik, hogy érzem én… öregen is még élek.
Egy tintapaca a sorok között elfér,
Majd, csak lassan terjed szét, olyan, mint a vér.
Ahogy szétfolyik, akkor... kacéran ledér.
A tintapaca él, mikor lecseppen,
Amikor terjed, akkor még eleven,
És már szétfolyt... akkor már tehetetlen.
Még le kell írnom sok-sok mindent, amit szeretve akarok, és hogy vagyok,
Ha meg közben paca csak úgy lecseppen? Nem nagy baj, akkor is vele vagyok.
Hogy a versemet ne lopják el, paca jelöli... a szerzője én vagyok.
Hálát adok minden reggel, hogy egy nappal mégis többet élek,
Ha meg nem jut eszembe semmi, hát nem írok… akkor sem félek,
Mert a papírlap nem üres, cseppent paca ott van… ő a lélek.
Minden reggelnek nagyon is örülök, nézem, ahogy felkel a nap,
És erősen bízok benne, -inkább cseppentek,- de ne jöjjön a pap.
Paca egy reménysugár? Igen, élek még… tán' ma lesz az új tegnap.
Vecsés, 2015. május 1. – Kustra Ferenc József
(Senrjon)
Te a síremlékednél
Többre vágysz, meg tartósabbra is?
Vers légy, ne költő!
*
Emlékezzenek terád?
Legyél szabálytartó, meg precíz.
Magad légy a vers…
*
Maradandót alkotnál?
Gondolatod filozós legyen!
Több vagy, mint senki!
*
Más poétákat ismersz?
Ne légy irigy, segítsél neki.
Mutasd, hogy ki vagy!
*
Te lektorálsz mást?
Úgy tedd, mintha írásod lenne!
Ingyé’ segítség!
*
Te a síremlékednél
Többre vágysz, meg tartósabbra is?
Ha Te vagy a vers!
Vecsés, 2022. május 8. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjon csokorban.
Te a síremlékednél
Többre vágysz, meg tartósabbra is?
Vers légy, ne költő!
*
Emlékezzenek terád?
Legyél szabálytartó, meg precíz.
Magad légy a vers…
*
Maradandót alkotnál?
Gondolatod filozós legyen!
Több vagy, mint senki!
*
Más poétákat ismersz?
Ne légy irigy, segítsél neki.
Mutasd, hogy ki vagy!
*
Te lektorálsz mást?
Úgy tedd, mintha írásod lenne!
Ingyé’ segítség!
*
Te a síremlékednél
Többre vágysz, meg tartósabbra is?
Ha Te vagy a vers!
Vecsés, 2022. május 8. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjon csokorban.
Ébredek, tétova reggelen.
Tovább? Nincs ötletem.
Öregen? Az élet kegyetlen.
*
Öregkor? Manipulált alkonyat
Már átértékel dolgokat…
Ezekkel ismerkedek,
De továbbmegyek.
*
Nem álomutazás öregség…
Fiatal mondja, semmiség!
Megtudja, hogy nem csekélység.
*
Kandallónál ücsörögni; kincs.
Hideg van, tűzifa nincs.
Pohár bor… sincs.
*
Varázslat? Lélegzet.
Tompult? Képzelet.
Tűnnek? Emlékek…
Mentek? Visszanéztek,
Idővel… enyésztek.
*
Jó lenne, még egyszer… fiatal lenni.
Erre gondolni se semmi.
*
Bolondos álmok uralják embert,
Pedig nyugdíjas letette fegyvert.
Keveset keresett.
*
Öregségre, ember elkopik,
Jó ötletből kifogyik…
Lehet… újra ujját szopik.
*
Percek már szétszélednek,
Mégis egyfelé mennek.
Remegve telnek, lassan felednek…
*
Öreg élet, már nem kombináció,
De tudjuk, nyugdíjas lét, manipuláció.
*
Menni életúton, amíg lehet.
Már ne játszd fenegyereket!
Hagyjuk ezeket…
*
Ember fia és lánya lelkében maradt fiatalos,
De azért nem olyan, mint fiatalon, már nem kisokos.
Sokaknak öregség lett saját, végzetes magány-sivataga,
Meg fájnak ízületei, egyedül él, gazos az udvara…
Röhögcsél magán, cikizi magát, jó, ha megmaradt humora.
Ez, öregedés és hanyatlás napjainak melodrámája.
Lesújtó helyzet, ez lenne az életvég, nagy-cél sármasszája?
Mit várhatok én még betöltött hatvanhét évesen?
Már annak is örülök, ha nem hűl ki a levesem…
*
A melodráma is
Része az életnek végül.
Öreg, kinek kell már?
*
Természet útja, de
Öregembe nem vénember?
Kor, annyi amennyi.
*
Öreges élet, mi
Sodorgat a ciklon felé.
Túlélés szerencse.
*
Vonatfütty! Kerekek
Ha zakatolnak, haladunk…
Öreg-szem, felakad.
*
Öreg láb már gyenge,
Kapaszkodó nincsen. Ez vég?
Lét szakadék szélén.
*
Kenyerem megettem,
Már nincsen miért harcolni.
Öregkor letaglóz.
*
Életkörülmények
Megváltoztak és elfogynak…
Bölcsesség itt kevés.
*
Ahogyan múlik a lét, az az elkerülhetetlen sietség,
Mert, ha életemre gondolok; huh, de ideért az öregség.
Fiatalos ember még csak nem is gondol öregségre,
Öregen meg folyvást emlékszik fiatal életére.
Szép az élet mondják és csodás az öregkor!
Mondja fiatal, ki nem is tudja, mi a kor.
Kívánom az okosnak, öregséget, így ő megéljen,
És akkor majd megtudja… ő is szenvedni fog keményen.
Elgondolkoztam és kérdem én, már mi más foglalkoztasson?
Csak meditálok, elemzek, ezen a jégpálya- múlt sorson.
Öregen már a pissz-fény is sok,
Fő kérdés, hogy meddig maradok?
*
Múltat felzavarja
A sok elfeledett emlék.
Hangok kavalkádja.
Múlt ajtót, sors jól becsapta.
Zárt lett. Kilincs kattanása…
*
Félelem, rettegés,
Hogy még mit hozhat a jövő!
Ki öreg, félember…
Nincs már cél, és nincsen már út!
Öregségből, nincsen kiút!
*
Dőre fiatalság.
Másként tennék ennyi ésszel…
Utólag már okos.
Az eső után köpönyeg…
Maradj már magadnak, öreg…
Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc József – íródott; 10 szavasokban, versben, HIAQ –ban és TANQ –ban…
Tovább? Nincs ötletem.
Öregen? Az élet kegyetlen.
*
Öregkor? Manipulált alkonyat
Már átértékel dolgokat…
Ezekkel ismerkedek,
De továbbmegyek.
*
Nem álomutazás öregség…
Fiatal mondja, semmiség!
Megtudja, hogy nem csekélység.
*
Kandallónál ücsörögni; kincs.
Hideg van, tűzifa nincs.
Pohár bor… sincs.
*
Varázslat? Lélegzet.
Tompult? Képzelet.
Tűnnek? Emlékek…
Mentek? Visszanéztek,
Idővel… enyésztek.
*
Jó lenne, még egyszer… fiatal lenni.
Erre gondolni se semmi.
*
Bolondos álmok uralják embert,
Pedig nyugdíjas letette fegyvert.
Keveset keresett.
*
Öregségre, ember elkopik,
Jó ötletből kifogyik…
Lehet… újra ujját szopik.
*
Percek már szétszélednek,
Mégis egyfelé mennek.
Remegve telnek, lassan felednek…
*
Öreg élet, már nem kombináció,
De tudjuk, nyugdíjas lét, manipuláció.
*
Menni életúton, amíg lehet.
Már ne játszd fenegyereket!
Hagyjuk ezeket…
*
Ember fia és lánya lelkében maradt fiatalos,
De azért nem olyan, mint fiatalon, már nem kisokos.
Sokaknak öregség lett saját, végzetes magány-sivataga,
Meg fájnak ízületei, egyedül él, gazos az udvara…
Röhögcsél magán, cikizi magát, jó, ha megmaradt humora.
Ez, öregedés és hanyatlás napjainak melodrámája.
Lesújtó helyzet, ez lenne az életvég, nagy-cél sármasszája?
Mit várhatok én még betöltött hatvanhét évesen?
Már annak is örülök, ha nem hűl ki a levesem…
*
A melodráma is
Része az életnek végül.
Öreg, kinek kell már?
*
Természet útja, de
Öregembe nem vénember?
Kor, annyi amennyi.
*
Öreges élet, mi
Sodorgat a ciklon felé.
Túlélés szerencse.
*
Vonatfütty! Kerekek
Ha zakatolnak, haladunk…
Öreg-szem, felakad.
*
Öreg láb már gyenge,
Kapaszkodó nincsen. Ez vég?
Lét szakadék szélén.
*
Kenyerem megettem,
Már nincsen miért harcolni.
Öregkor letaglóz.
*
Életkörülmények
Megváltoztak és elfogynak…
Bölcsesség itt kevés.
*
Ahogyan múlik a lét, az az elkerülhetetlen sietség,
Mert, ha életemre gondolok; huh, de ideért az öregség.
Fiatalos ember még csak nem is gondol öregségre,
Öregen meg folyvást emlékszik fiatal életére.
Szép az élet mondják és csodás az öregkor!
Mondja fiatal, ki nem is tudja, mi a kor.
Kívánom az okosnak, öregséget, így ő megéljen,
És akkor majd megtudja… ő is szenvedni fog keményen.
Elgondolkoztam és kérdem én, már mi más foglalkoztasson?
Csak meditálok, elemzek, ezen a jégpálya- múlt sorson.
Öregen már a pissz-fény is sok,
Fő kérdés, hogy meddig maradok?
*
Múltat felzavarja
A sok elfeledett emlék.
Hangok kavalkádja.
Múlt ajtót, sors jól becsapta.
Zárt lett. Kilincs kattanása…
*
Félelem, rettegés,
Hogy még mit hozhat a jövő!
Ki öreg, félember…
Nincs már cél, és nincsen már út!
Öregségből, nincsen kiút!
*
Dőre fiatalság.
Másként tennék ennyi ésszel…
Utólag már okos.
Az eső után köpönyeg…
Maradj már magadnak, öreg…
Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc József – íródott; 10 szavasokban, versben, HIAQ –ban és TANQ –ban…
Ahogy beáll az est, a sok csillag, mint sajka, fölém úszik,
És a sejtelmes fényük, kissé vibrálva, lelkembe kúszik.
Ha lemegy a nap, éjt, mint fekete köntöst magamra húzom,
Már nem látok semmit, sűrű a sötét… benne már csak úszom.
Estefelé az égbolt oly' szép, gyönyörű, mámorító,
A milliónyi csillag beborító fénye csábító.
Holdsugár fény is megérkezett, hozott üzenetet?
Legalább remény lenne, gyógyítaná a lelkemet...
Valahol egy szép dallam csendül... kitölti lelkemet.
Vecsés, 2013. január 2. – Kustra Ferenc József
És a sejtelmes fényük, kissé vibrálva, lelkembe kúszik.
Ha lemegy a nap, éjt, mint fekete köntöst magamra húzom,
Már nem látok semmit, sűrű a sötét… benne már csak úszom.
Estefelé az égbolt oly' szép, gyönyörű, mámorító,
A milliónyi csillag beborító fénye csábító.
Holdsugár fény is megérkezett, hozott üzenetet?
Legalább remény lenne, gyógyítaná a lelkemet...
Valahol egy szép dallam csendül... kitölti lelkemet.
Vecsés, 2013. január 2. – Kustra Ferenc József
