Kerek erdőn jártam
Kék ibolyát láttam.
El akart hervadni
Meg szabad-e locsolni?

Jó reggelt, jó reggelt,
Kedves liliomszál,
Megöntözlek rózsavízzel,
Hogy ne hervadozzál.
Kerek erdőn jártam,
Piros tojást láttam,
Bárány húzta rengő kocsin,
Mindjárt ideszálltam.
Nesze hát rózsavíz,
Gyöngyöm, gyöngyvirágom.
Hol a tojás, piros tojás?
Tarisznyámba várom

Az esőcsepp épp zuhanni
készült
de megdermedt az ereszen
és furcsán
fényét vesztve
összekapta magát
borzas koronáikat
megrázták a fák,
a szőlő ledobta levelét
s a rozsdaszínű venyigék
közt itt-ott felsikoltott
egy-egy elmaradt oportó szem
megdőlt a krizantém
az őszi rózsa
s mire reggel lett
a kertben rikkancs szelek jártak
karonfogva és hirdették
hogy megjött a tél

Lebontott kontyotok
emlékzuhatagába temetkezni
karotok biztonságát és a csodákat
nem feledve
s az alázat mélységeibe hullva
vergődni didergőn, felsebezve
kikötözve májusi füvekre, fákra
szeles, szerelmes dalokra várva
szótlan siratni titeket
kik felittátok a szívemet, s véremben
szüntelen dobogva
kísértek majd a sirató dombra
Ti anyáim ! szeretőim !
Testvéreim !
örömben , szenvedésben
csupasz kő-vidék a táj nélkületek
fekete-virágos reménnyel
és nincs senki a kapuk előtt !
s a kerítéseken sem szól ki senki !
az éjszakák bénán függnek a tájon
s perceit az idő csak eldübörgi
tehetetlen...
nélkületek csillagom riadtan
verdes tenyeremben
s felnőtt dolgaim között
kirepedezik a fájdalom
Ím így vagyok kitárt karotok
emlékzuhatagába
temetkezve
nézzetek !
marad mi volt: a gyermeksírás
s fölötte a halál öntörvényei
keringenek

Bárcsak megírhatnám, mióta készülök
Az egy tökéletest, hol nincsenek allürök,
Hol nincs pózolás, sem beállított képek,
Pusztán önmagától látszódhatna szépnek

Az egy igaz versben, ami csak én vagyok,
Tisztán, érdek nélkül, mellyel nyomot hagyok,
S nem kell kitörölni semmit sem utána,
Felesleges lenne pedál a kukára

Nem várni a lájkot, visszajelzést mástól,
Csöndben hátradőlni, boldog lenni máshol
Csettint majd a révész, végül hát megírtad,
Induljunk barátom, nemsokára pirkad!

Esőcseppeken át, őszi félhomályban
Ablaküveg mögött borzongva a mában
Hiába az idő rideg, mogorva, nyers,
Szomorúan érzem, ez még nem az a vers?