Valamikor réges - régen,
Két szívet hordozott magában a lélek.
Egyek voltak és boldogok.
Ám, az idő múlásával kettészakadt e lélek,
Szeretetlenség ereje, mi eltávolította végleg.
Azóta keresik egymást e földi világban,
De, nem lelik igaz párjukat,
Az életek egymásutánjában.
Egymás iránti tiszta, őszinte vágy,
S egy magnetikus szál, mi köti össze őket!
Így találnak egymásra, egyik földi életükben.
A lelkek szabadok és felismerik egymást,
Feltör közöttük az ősi egység, varázs,
Felejthetetlen, földön túli érzés és vágy!
Lélekben eggyé olvadnak, mint régen,
S az égiek, áldásukkal pecsételik végleg.
Szeretet fényében ragyog lelkük,
Az úton együtt mennek tovább,
Tudják, egymás nélkül nem léteznek már!
A szeretet lángja fénylik szívükben,
Így őrzik az egységet lelkükben!

LÁTOMÁS
Írta: Poór Edit

Szívem közepében,
Életre kell lényed,
Így jelensz meg előttem,
Mitől oly boldog létem!
Nézz reám, csak nézz,
Szeretem szemed tüzét!
Sarkcsillagként ragyog le rám,
A sötét éteren át!
Mosolyod, mint a felkelő nap,
Szívem rögtön lángra kap!
Ajkam csókodra vár,
Tüze éget már!
Illatod tovaszáll,
Az ég felé egy sóhaj száll,
Óh, bárcsak itt lennél már!
Este, amikor lefekszem,
Csillagokkal üzenem,
Jó éjt kedvesem!
Testem alszik már,
Lelkem csak reád vár!
Jössz is felém már,
Az álom ködfátyolán.
Mily csodás ?e világ,
Itt miénk az egész világ!
Az éjszaka sötétjében,
Nappali fényárad,
Szívünk boldog tüze áraszt!
E boldog fény, beragyogja álmom,
S kívánom, hogy ily csodát,
Te is álmodj barátom!
Ha jő is a keserű ébredés,
Mind ez nem valóság, csak álom,
Vidd magaddal a fény ragyogását,
Mert ez valóság és nem álom!

Olyannak fogadlak el
amilyen vagy
de nem törődhetek bele
ha nem akarsz

várok rád
amíg emberként várhatok
akkor is ha már
nem leszel

akkor is ha
én is
már a csillagok között
leszek

akkor is ha
már meghalunk
akár holnap
az őszbehajló hűvös
hajnalon

olyannak
fogadlak el amilyen vagy
ha ábrándos
szép szemed rámragyog
szitakötők
repülnek felém
tekinteteden

kékek, barnák, búsak,bíborak
mint Adynál
Szentmihály útján az ősz
s a hulló falevelek

Tegnap visszatért
a nyár
ezer ágra sütött újra a nap
világítottak tőle
a háztetók
a kémények s az antetták
a föld fölött az ég alatt
tegnap
kinyílt a reggel
mint egy szép virág
helyetted
langy október ölelgetett
s csak néztem, ahogy csontkarúvá
halnak a fák
ahogy
sárgulnak, pirulnak ,peregnek róluk
a levelek
még nem siratja őket
az ég
még nem esik
én szemed sugarát kerestem
odafönt
a szitakötőket
hogy rám tekints
de ma már
más volt a nap más vagy te is
s más vagyok én is talán
valami eltört bennünk
valami elmúlt
ami nem is volt talán
csak én hittem hogy
neked is nekem is: remény
hogy olyan mint a szomszéd tető
ahol még
fénylik a nap ragyog az ég
de nem
hűvösödni fog fagy is lesz
s meghal majd bennünk
az a lázas kamasz aki tegnap
még élt

Az éj pamlagán alszik
Lili, a kis unokám.
Pihen az álom,
a legszebb pillanat
varázsra vár.
A láthatatlan érzések
festette vásznon
szerető , pici kezed
kezemre teszed,
és álmod beragyogja
a holdfényes csillagóceánt.